boldogság a nap cikke öröm sztárszerzők Müller Péter szeretet sors
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad.  

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!"

De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom, hogy teljesen értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. Két embert sok mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül.

Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan.

Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.

Tippünk: Itt is barátkozhatsz Müller Péterrel!





Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.