Gyávák az öngyilkosok - vélekedett Szofi, a luxusprosti, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait. Ha valaki a prostitúciót választotta, számolnia kell a következményekkel. Az élet döntések sorozata, s nem lehet kibújni a döntés felelőssége s az utána következő vezeklés súlya alól. 

Ha egy nő a testével próbál meggazdagodni, tudnia kell, hogy eztán minden megváltozik majd. Soha többé nem lesz ugyanaz az ember. Ha voltak is benne érzések, tartás és büszkeség, mindet elveszíti majd. Vagy végigcsinálja lelketlenül, keményen, érzéketlenül, vagy belepusztul. Mint egy halálos kór, felfalja a bűntudat, a megalázottság, hogy a hétköznapi, rendes élet elérhetetlen távolságba kerül. Megváltozik minden: a férfiakhoz és a szexualitáshoz való hozzáállás, az idegek megfeszülnek, a tudat folyamatosan menekül. Hogy ne érezzük, mit csinálunk, vagy mit csinálnak velünk. De nem kell senkit sem sajnálni. Az elrabolt lányokat leszámítva mindenkinek ott a választás lehetősége. Nekem is ott volt, ahogyan a legtöbb prostituáltnak is. Nem muszáj beszállni a játékba.

IllusztrációForrás: Thinkstock

Ám ha valaki úgy dönt, hogy mégis beszáll, minél nagyobban kell játszani, s ami a legfontosabb: nem kell, nem szabad visszanézni. A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez, és próbálja megérteni, feldolgozni azt. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hisz az élet sem néz soha hátra. Csak halad előre...

Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg minket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben, kik vagyunk. Az öngyilkosok folyamatosan hátratekintenek. Felőrli őket a siránkozás olyan események miatt, melyeken már úgysem tudnak változtatni. S éppen emiatt nem látják meg a jövő lehetőségeit. Számukra nem is létezik jövő. Gyáván éppen saját magukat fosztják meg tőle.

Volt egy vendégem - nevezzük Lacinak -, aki képtelen volt szembenézni a valósággal. Pár nappal azután, hogy nálam járt, felakasztotta magát. Nem bírta elviselni, hogy anyagi nehézségei támadtak, s azt sem, hogy biszexuális volt. Mérhetetlenül szégyellte magát a vágyai miatt. Pedig ha elfogadja, ha megszereti magát, jó élete is lehetett volna... Sosem felejtem el az utolsó beszélegtésünket. Akkor már lelkileg nagyon rossz állapotban volt.

Váratlanul azt mondta:
-Gyűlölöm azt az embert, akit a tükörben látok.
- Ne tedd, fogadd el. Szeresd meg - válaszoltam.
- Képtelen vagyok. Gyáva vagyok. Igen, gyáva. Gyáva ahhoz, hogy elfogadjam - mondta, majd elment.

A halála után rájöttem, hogy a gyávaság az egyik legnagyobb emberi gyarlóság. Ami felemészti még a legerősebb embert is.