"Karácsonykor mindig van velem valaki" - a facér pasi naplójából

karácsony párkapcsolat férfi ünnep szeretet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Apával sétálni mentünk, és elhittük neki, hogy addig a Jézuska feldíszíti a karácsonyfát otthon. Anya kisminkelte magát, ajándékokat bontogattunk. Felnőttünk. Házasodtunk. A mama meghalt, mi elváltunk, de attól még a karácsony olyan ünnep maradt, amikor az ember, ha egyedül van, akkor sem magányos. Sztankay Ádám azt is elárulja heti jegyzetében, hogy miért.

Távolabbról szemlélve, vagyis felnőttként már minden átláthatóbb, és ami egész konkrétan a karácsonyt illeti, teljesen világos, hogy az a szüleim számára éppúgy meló volt, mint az esti előadások. Persze ők szerették ezt a hivatást, a színházit éppen úgy, mint a ünnepit, sőt, azt gondolom, hogy az utóbbit mindennél jobban, mert abban én, vagyis a gyerekük voltam a közönség.

Az én örömöm fontosabb volt nekik, ha csupán egy picivel is, mint a teátrumi hétköznapok vadidegen publikumának katarzisa. Én pedig buzgón, tiszta szívből örültem is a szokásos forgatókönyv szerint levezényelt karácsonyi hókuszpókusznak, és remélem, hogy ez a puszta öröm bőven adott annyit, amiért megérte nekik, hogy beleküldtek engem a világba.

Ami pedig a karácsonyozás technikai lebonyolítását illeti: az volt, hogy a családi rendtartás szerint a faterommal délutánonként leléptünk egy órácskányi sétára, amíg a Jézuska feldíszítette a fát, és kikészítette alá az ajándékokat. Sokáig természetesnek vettem, hogy a Jézuskát csak az apám és az én jelenlétem feszélyezi, az viszont picit sem zavarja, hogy miközben ő tesz-vesz a lakásban, édesanyám a fürdőszobában szépítkezik. Idővel persze rájöttem bizonyos összefüggésekre, kezdtem kapizsgálni, hogy hármunkon kívül aligha van más szereplő a játékban.

Ahogy nőtt be a fejem lágya, kezdett világossá válni, hogy a Jézuska kitalált karakter, és csak arra kell, hogy rajta keresztül, az ő sztorija által fogalmazódjon meg egy csomó fontos, szív közeli dolog, amelyet hétköznapi emberek képtelenek csak úgy, valamiféle toposz közbeiktatása nélkül kimondani.

Nem volt ezzel baj, így is arról szólt a karácsony, amiről szerintem szólnia kellett: közösségeket összetartó szeretetről. Azt hittem, jól kitaláltam ezt. De nesze nekem, mert mi van most?

Kezdjük onnan, hogy a karácsonyaim az idők folyamán komoly változásokon mentek keresztül. Más hangsúlyokat, árnyalatokat kapott az ünnep azoktól a történésektől, mint amilyeneket például a szüleim válása hozott magával, vagy amit anyám elvesztése kapcsán kellett megélnem.

Új tartalmakkal töltötte meg a karácsonyt a házasságom is, majd a válásom, és persze ugyancsak formálták az ünnepet a születő és elkopó barátságok. Most az van, hogy bár ma sem ülök szólóban a karácsonyi vacsoraasztalhoz, és facér pasiként is sokat költök ajándékokra - naná, hogy sokat, mert az, hogy én is kapok ezt-azt, az egy ideje senkinek sem jelent katarzist -, de mindemellett, ha vége a hepajnak, ma már egymagamban térek haza.

Ám ha egyedül is, mégsem magányosan. Karácsonykor érzem legbiztosabban, hogy mindig van velem valaki. Nem játék, nem színház, valóság. Ha nem is tudom megnevezni a kísérőmet, azért ez elég katartikus.

Tipp! Elképesztő átalakulás, Krisztából a karácsonyi bulik királynője lett. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.