Ivett a múltamat feszegeti makacsul, én a combjait, de ritkásabban, csak ha sikerül néha hasra fordulni, akkor lesz az ölében képemből fúrófej.
- Nana - mondja ilyenkor, majd megragadja az állam és a tarkóm, kezdi csavarni, dög erős a csaj, ki hinné, simán kitörné a nyakam.
- Mit szerettél benne? - kérdezi az egyik akció után, amikor újra plafonirányba kényszerít.
Exemnél tartunk, gyerekkor, szülők már vázolva, Ivett szerint lesz még dolog velük, de fejébe vette, átfutunk az egész életemen. Még egy-két csavarás, lehet, tényleg végére érünk, ott pusztulok a kanapén.
- Az egyetemen tanítják? - imitálom a levegőben fojtási technikáját.
- Anyatípus volt? - rendíthetetlen a maga dolgában.
- Te anyatípus vagy? - kérdezem. - Beszéljünk kicsit rólad.
- Vannak problémáim - feleli. - Járok analízisre.
Nyújtózik, ráfeszül blúza a két pimasz domborulatra, csak odanyúlok, kecses mozdulattal feszíti hátra tenyeremet, víz kiver, úgy hasít belém a fájdalom.
- Volt már ilyen - mondom, amikor meg bírok szólalni. - Még a gimiben egy csajjal. De az dugásba torkollott.
- Hát ez nem fog - kuncog Ivett. Homlokomra teszi a kezét, kezdi simogatni megint.
Pittyeg a mobilom, SMS Cilikétől: "Szemét állat. C. és E." Mutatom Ivettnek. Biggyeszti ajkát, vállat von.
- Te bizniszed - mondja aztán.
Itt lesz elegem az egészből, felülök, arrébb húzódom, mondom, életemben nem voltam még ilyen beteg helyzetben.
- Délutánig két és fél nővel éltél - feleli. - Nagy kérdés, kinek mi a beteg helyzet.
Erre aztán kijön belőlem, ami kijön, hogy tapló dolog volt az elején hülyére vennie, aztán az a prezentáció a férje fürge nyelvéről, majd az éles váltás, pihengessek az ölében, hogy firtassa a múltam, közben birkózunk, mint két féleszű tinédzser.
- Mi ez az egész? - 'asszem ordítok kicsit.
- Egyetemen tanítják - somolyog. - Speckol.
Nem igazán kerülök képbe, nem is titkolom, kérem, szálazza már. Mire ő, hogy csak segíteni akarnak nekem, rendbe rázni az életemet, mindenkinek szar, hogy ennyire szét vagyok csúszva.
- Ki az a mindenki? - tátom a számat - Béla? Charlie?
- Ők is persze - bólint. - Meg a lányok.
- A lányok? Akiknek szemét állat vagyok?
- Ühüm.
Most tényleg azt érzem, szét vagyok csúszva, zakatol az agyam, mi ez a film, mikor kezdődött, hogy kerültem bele?
- Cilike azzal hívott az este, hogy hiányzom - mondom Ivettnek, próbálom magamban is értelmezni a helyzetet. - De aztán berágott, amikor rájött, hogy nálad vagyok.
- Igen? - pillog rám Ivett.
- Amit te mondasz, abból az jön le: ebben a mai őrületben a lányoknak is része van. Úgy viszont nem stimmel a sértődésük.
- Mondjuk úgy: munkakapcsolatban vagyok velük. - feleli Ivett - Semmi sincs ok nélkül.
- Na jó - mondom -, tálalj ki.
- Figyelj, csődör - kezdi Cilikésen -, most legyen elég: van, amit előbb darabokra kell szedni, hogy aztán rendesen össze lehessen rakni.
- Rendben, akkor mi most megyünk - intek pát Ivettnek. - Én és a darabjaim.
A kapunál ér utol, vállamra teszi a kezét, megállít, amikor megfordulok és ránézek, alig hiszem, amit látok: tök zavarban van.
- Csíplek - rebegi -, hidd el.
Hát, nem egy nagy terapeuta, hiába a kezelés, vagy nevezzük bárminek, amivel próbálkozott, most, hogy így elgyengült, kedvem lenne legyűrni.
- Hmm? - biccent, bámul rám szeppenten.
Oké, döntök, elég az őrületből, fordulok is ki a kapun, de hiába hűvös a hajnal, forr a fejem hazáig. A saját kéróm előtt, még a sötét lépcsőházban a szívem is kihagy egy pillanatra: az ajtóm elé kirakott komódomon emberszerű kupac hever. Az jut eszembe: ha Barbara tért vissza, fix kikattanok.