szellemek kristálygyerek szivárványgyerek különleges képességek ezotéria fejlődés indigógyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kilencvenes években az indigógyerek-jelenség tartotta lázban a szülőket, az ezredforduló azonban meghozta a "trónkövetelőket" a kristálygyerekek személyében. Még ki sem ismerhettük őket igazán, máris a küszöbön állnak a szivárvány-gyerekek. Mi lett a régi indigókkal, milyen egy kristálygyermeket nevelni, és kik számítanak szivárványnak?

Úttörő indigók

Az indigógyerek fogalmát Nancy Ann Tappe ismertette meg a szélesebb közönséggel 1982-ben megjelent "Understanding Your Life Through Color" című könyvében. Az auralátó szerző az 1970-es években figyelt fel azokra a személyekre - zömében gyerekekre -, akinek aurájában a piros és sárga színek mellett vagy helyett az indigókék is megjelenik. Az indigókék aurával rendelkező gyerekek társaikhoz képest különös szerzeteknek tűntek, és nevelésük is alaposan feladta a leckét a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.

Az ezoterikus irodalom az indigó gyerekekben egy spirituális felemelkedés letéteményeseit látja, tulajdonképpen a tudati evolúció egy következő lépcsőfokát: koruknál érettebb, harcos lények ők, akik meglátják a fennálló rendszer hiányosságait és kíméletlenül sürgetik a változást. Gyakran titulálták őket hiperaktívnak, antiszociálisnak, néha egyenesen autistának is. Nem tűrik az igazságtalanságot, a játszmákat, a hazudozást, szociálisan rendkívül érzékenyek. Problémamegoldás terén néha meghökkentően kreatívak, erős kisugárzásuk és más emberekre gyakorolt hatásuk egyenesen nyugtalanító lehet. Megkerülhetetlen jelenségek, akikkel szemben képtelenség közömbösnek lenni. Az 1990-es években volt az utolsó nagy "hullám", amikor indigó gyermekek születtek a Földre - ők nemrég érték el a felnőttkort, vagy legalábbis igencsak nagy kamaszok már. Az új generációt jelentő kristálygyermekek egy része már az ő utódaik közül került ki.

Thinkstock
Thinkstock

Ági most húszéves lánya körül csecsemőkora óta különös dolgok történnek. Többen állítják: ő egy igazi indigó. Ági inkább látónak nevezi - nem mintha a kettő kizárná egymást, sőt: az indigó a homlokcsakra színe, mely a tisztánlátásért, valamint az energiák, látomások vagy szellemek látásának képességéért felel.

A lányomnak hathetesen már kibújt az első foga, hathónapos korára pedig már az összes többi tejfoga is. Egyévesen járt és beszélt. Nincs klasszikus anya-lánya kapcsolatunk, mert valahogy a közelében megszűnik az ÉN. Gyakorlatilag ő már felnőttként született, lényegében pici korától bármiről lehetett vele beszélni. Mivel mindig mindent átlát, gyakran tűnik magányosnak. Félnek tőle, mert nem játssza a megszokott játszmákat és nem kamuzik, de még csak csúnyán beszélni sem hajlandó. Tanulni csak azt tanulja, ami őt érdekli. Viszont hihetetlenül művelt, gyerekkora óta nagykanállal fogyasztja a zenét, a filmeket, a színdarabokat, a könyveket. A suli, mondanom se kell, vesszőfutás volt, a tanárok megpróbálták rutinból 'betörni', ami persze nem ment. Bár erős személyiség és hihetetlen akaratereje van, mégis sérülékeny az emberi önzőséggel és gonoszsággal szemben. Az érzékenyebbek pedig amiatt húzódnak el tőle, mert egyszerűen átérzi az embert és nincs több titok. Aztán van még valami, ami nyugtalanító: a szellemlátás. Paranormális események történnek a közelében, például a mécses lángja méteres magasságúra csap fel, vagy tárgyak esnek le a polcról... Rengeteg energiáját felemészti, hogy 'kivédje' azokat a túlvilági entitásokat, akik a segítségét kérik. Hallani nem hallja, de 'látja' őket. Kriminálpszichológus szeretne lenni, de az a szak most fizetős lett - amíg gyűjt rá, cukrászatot tanul.

Az indigók küldetése a régi, nem működő vagy igazságtalan rendszerek és dogmák lerombolása, különösen, ha ezek tisztességtelen alapokon nyugszanak. Az indigók feladata tulajdonképpen a tereprendezés: ennek megfelelően kemények, céltudatosak, provokatívak és nem futamodnak meg a konfliktusok elől. Belőlük kerülnek ki az úttörő szemléletű vezetők, a technikai újítók és fejlesztők, a nemes célokért halált megvető bátorsággal küzdő aktivisták, a felfedezők.

Médium kristályok

A kristálygyermekek a kétezres évek óta születnek a Földre, az elharapózó erőszakhullám megfékezésére. A kristályszülöttek a béke küldöttei, akik az egymás felé fordulást és a természettel való harmonikus együttélést szorgalmazzák létükkel. Nincs is szükségük arra, hogy harcosak legyenek, hiszen a forradalmár indigók már elvégezték vagy elvégzik a "piszkos" munkát előttük. A kristálygyermekek megjelenésükben kicsit angyaliak: különös ismertetőjelük hatalmas, "mindent látó", gyönyörű szemük, végtelenül bölcs tekintetük. Aurájuk pasztellszínű és opálos csillogású.

Mélyen empatikusak és egyfajta telepatikus képességgel bírnak, emiatt gyakori, hogy később kezdenek el beszélni, mint a kortársaik, szüleikkel mégis kiválóan kommunikálnak már kisbabaként. Jó érzékük van a metakommunikációhoz is: bújósak, simogatósak, igénylik az érintést. A kristálygyermekek megérzik, ha valakinek vigaszra van szüksége, és spirituális képességeikre is hamar fény derül.

Thinkstock
Thinkstock

Különös érzékük van a harmóniához és a művészetekhez, sok köztük a zenei tehetség. A természet iránti rajongásuk és vonzalmuk a kristályokhoz - innen a nevük is - már egészen kicsi korukban megfigyelhető. Mivel elutasítanak mindenféle erőszakot, gyakran vegetáriánusok, és nem lehet őket rávenni a húsevésre. A kristálygyermekekben békés természetük miatt nem dolgozik versenyszellem: ellenkezőleg, nem akarják bizonyítani még saját kiválóságukat sem. A kristálygyermek az indigóhoz hasonlóan kilóg a többi közül, szelídsége és túlzott érzékenysége miatt gúnyolódás céltáblájává válhat.

Csilla kisfiáról egy látó és egy számmisztikus is megállapította: Milán kristálygyermek. Csilla ugyan szkeptikus az ezoterikus elméletekkel szemben, de szerinte nincs is más választása, mint különleges teremtményként tekinteni a kisfiára.

Milán most nyolcéves, másodikba jár, de volt vele pár nehéz évünk. Például beszédfogyatékosnak gondolták, mert négyéves koráig szinte egyáltalán nem beszélt. De én biztos voltam benne, hogy mindent ért, és mikor belenéztem az okos szemeibe, elképzelni sem tudtam, hogy lehetne bármi baj vele! Az óvodában azt mondták, antiszociális, talán autista is, mert gyakran elhúzódott a többitől. Mikor a gyerekek kiabáltak és zajongtak, ő befogta a fülét és vigasztalhatatlanul sírt. Itthon egy kis tündér. Eszméletlen antennái vannak. Képtelenség letagadni előtte, ha valami bánt, azonnal jön, és átölel, vigasztal. Sokszor mondja azt is, hogy ha sok pénze lenne, a felét a szegényeknek adná. Más meglepő kijelentéseket is tesz: amikor meghalt a cicám és gyászoltam, Milán megsimogatta a hátamat, és azt mondta, ne sírjak, mert valahol egy tanyán épp most születik egy kismacska, és az a kismacska nem más, mint a Mirci... még nem volt ötéves akkor, és soha nem beszélgettünk vele a reinkarnációról. Milán egyébként nem egy agytröszt, sportolni sem szeret, de bámulatosan sok mindent tud a természetről és az emberi testről, és csodálatos énekhangja is van. A hobbija egyébként az ásványgyűjtés, a férjem sokat utazik, és Milán mindenhonnan ásványokat kér tőle...

Thinkstock
Thinkstock

A kristálygyermekek először szűk környezetük szemét nyitják fel egy élhetőbb, harmonikusabb életre: ösztönösen szorgalmazzák a környezet és a természet védelmét, és találnak rá természetes gyógyító módszerekre. Felcseperedve médiumi képességeiket kamatoztatva teszik majd élhetőbbé a Földet: soraikból sok gyógyító és természetgyógyász kerülhet ki.

Angyali szivárványok

A kristálygyermekeket a tudati evolúcióban a szivárványgyermekek követik, akik a bennünk élő isteni lényeg megtestesítői, s életük értelme, hogy adhassanak. Első fecskéik talán már megérkeztek, de valószínűbb, hogy csak az elkövetkezendő években születnek a Földre - épp ezért nem sokat tudunk még róluk.

Egyre több jel utal arra, hogy a gyereknevelésben végképp félre kell tennünk azt az elvet, hogy keménynek neveljük utódainkat, hogy megóvjuk őket a kegyetlen világ szívtelenségével szemben; helyette teret kell adnunk gyermekeinknek, hogy a világot kevésbé kegyetlenné és szívtelenné tegyék. (L.R. Knost gondolata nyomán)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.