Porcelánbabát csinált magából a 21 éves Jade Smith

Forrás: Northfoto -
Jade Smith porcelánbaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Porcelánbabának hiszi magát a lány, aki azt tervezi, kés alá fekszik. 

A 21 éves Jade Smith elhatározta, hogy porcelánbabát csináltat magából, és többnyire már sikerült is neki. A szőke lány több, mint 18.000 fontot, vagyis durván 6 millió forintot költött a megfelelő ruhák, kiegészítők és parókák beszerzésére, melyeknek köszönhetően mindennap úgy léphet utcára, mint egy igazi baba.

A fiatal lány legnagyobb álma, hogy valódi hasonmás váljon belőle Forrás: Northfoto

Nem is beszélve azokról a plusz kellékekről, amelyek még hitelesebbé teszik a megjelenését. És természetesen, a történet itt még nem ér véget, ugyanis Jade szeretne kés alá is feküdni majd a jövőben.

Műtétet is szeretne, hogy megvalósítsa az álmát Forrás: Barcroft Images/Barcroft Media/Barcroft Images

Jelenleg ugyanis még csak akkor hasonlít porcelánbabára, ha magára ölti a jelmezeit. A célja pedig az, hogy mindig egy babára emlékeztesse az embereket.

6,8 milliót költött a fiú, hogy úgy nézzen ki, mint Beckham

Jack Johnson közel 7 millió forintot költött szépészeti beavatkozásokra, hogy hasonlítson a világsztárra, de mégsem érzi magát boldognak. Próbált valaki más bőrébe bújni, de nem sikerült, ettől pedig olyan komoly belső szorongása lett, hogy öngyilkossági kísérletet hajtott végre...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.