Ulánbátor Reykjavík Madeira Belfast utazás szórakozás Londonderry program szabadidő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mediterrán helyszíneket, a kulturális pezsgést, az izgalmas bulizónákat vagy inkább a vadromantikus programokat kedveled?  Ha tavaly nem sikerült a személyiségedhez leginkább illő vakációt összehozni, és ezúttal nem szeretnél hibázni, eláruljuk, hogy melyek az idei év legkülönlegesebb úti céljai a Life.hu szerint.

1. Ulánbátor - Nem csak nomádoknak

A sztyeppék és jurták hazája sok ember fantáziáját mozgatja meg, de Mongólia fővárosát a turisták csak ritkán választják úti célként. Szerencsére az idők változnak, és a Dzsingisz kán által alapított Ulánbátor mára lüktető metropolisszá nőtte ki magát, amely továbbra is őrzi erős kulturális hagyományait. A Tuul folyó partján fekvő várost négy szent hegy határolja, déli lejtőit füves sztyeppék, míg északi lejtőit sűrű fenyőerdők borítják. A város legérdekesebb látnivalója a buddhista Gandan Khiid kolostor, a Bogd Kán Téli Palota, ahol az utolsó mongol uralkodó élt, de érdemes ellátogatnod a Nemzeti Múzeumba is, mert sok mindent megtudhatsz a sztyeppei lovas kultúráról. Városnéző körutad során szánj időt a Nagy Népi Hural Palotára és a híres Szühebátor térre, ahol 1921-ben kiáltották ki Mongólia függetlenségét.

A Life tippje:

Irány a helyi piac! Ulánbátorban különleges mongol portékákat vásárolhatsz, melyek közül legnépszerűbb a kiváló minőségű kasmír.

Thinkstock
Thinkstock

Gandan Khiid kolostor

2. Belfast és a Titanic-élmény - A múlt szerelmeseinek

Az elmúlt években Belfast méltán vált Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kulturális központjává. A gyönyörű táj, a legendás vendégszeretet, a lenyűgöző történelmi alkotások és a könnyű megközelíthetőség miatt a város a világ minden tájáról vonzza a turistákat. A mai Belfast a régi és az új korok különös keveréke, ami olyan viktoriánus és Edward-korabeli épületekkel büszkélkedhet, mint a Grand Opera House, a Queen Egyetem és az impozáns városháza. A város elválaszthatatlanul kötődik a szerencsétlen sorsú óceánjáróhoz, a Titanichoz, amely korának egyik legnagyobb utasszállító luxushajója volt, és amit a helyi dokkokban gyártottak. A Titanic elsüllyedésének 100. évfordulójára Belfastban hozták létre a világ legnagyobb és legfigyelemreméltóbb Látogató Központját - az egyedi formatervezésű, hatszintes komplexum interaktív elemekkel tarkítva meséli el az egész tragédia történetét.
Bővebb infó: http://www.titanicbelfast.com/Home.aspx

Forrás: AFP
Forrás: AFP

3. Madeira - Adrenalin-függőknek

Az idei vakációdat olyan helyen töltenéd, ahol minden az aktív pihenésről szól és ehhez békés környezetet keresel? Az Atlanti-óceán szívében lévő egzotikus sziget egész évben lenyűgöző látvány, amit gyönyörű virágai, dús növényzettel borított kertjei és szubtrópusi erdői miatt nem véletlenül becéznek "lebegő kert"-nek. Madeira leghíresebb látnivalói a levadáknak nevezett öntözőrendszerek, amelyek mentén csodás sétákat tehetsz a természeti paradicsomban. A történelmi városok naplementekor fantasztikus élményt nyújtanak, és nincs kellemesebb kikapcsolódás, mint egy nagy tál friss tengeri gyümölcs vagy a híres Madeira bor társaságában élvezni a meghitt pillanatokat. A sziget izgalmas sportolási lehetőségeket kínál: a kristálytiszta víznek és a kellemes hőmérsékletnek köszönhetően a búvárkodás az utóbbi években népszerű tevékenységgé vált, ha pedig túrázni vagy kerékpározni szeretnél, a vulkáni hegyvidéki terep tartogat számos kihívást számodra.

Thinkstock
Thinkstock

A Life tippje:

Ha megéheznél, kihagyhatatlan program a St. George's Market, ahol számos helyi finomság közül válogathatsz.


4. Londonderry - Kultúrára szomjazóknak

Észak-Írország második legnagyobb városa mintegy 1500 éves múlttal büszkélkedhet, és az idei év egyik legvonzóbb utazási célpontja Európában. Londonderry (vagy Derry) szoros versenyben győzte le Birminghamet, Norwichot és Sheffieldet, így elnyerte az "Egyesült Királyság kulturális fővárosa" címet, amit azt jelenti, hogy a nyüzsgő, történelmi fallal körülvett város reneszánszát éli. Ha eseménydús kikapcsolódásra vágysz, Derry ideális választás, mert egész évben gazdag kulturális programokkal vár, ám akkor is akad bőven látnivaló, ha kevésbé zsúfolt időszakban érkezel. Utazz vissza az időben, és sétálj végig a Rossville utcán, ahol megtekintheted a helyi művészek által készített falfestményeket. Látogass el a csodálatos Szent Columba-katedrálishoz, a neogótikus stílusban épült városházához és a Torony Múzeumba, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra.

A Life tippje: Ne hagyd ki a Michelin-csillagos Browns éttermet, ahol olyan kulináris csemegéket kóstolhatsz, mint pl. a currys ördöghal vagy az áfonyás-szarvasgombás torta. Bővebb infó: http://brownsrestaurant.com/



Thinkstock
Thinkstock

Szent Columba-katedrális

5. Reykjavík - Bulizni vágyóknak

Reykjavík sokáig nem volt kedvelt a turisták körében, ám később az olyan híres izlandi művészek, mint Björk és a Sigur Rós is segítettek azon, hogy a világ még jobban megismerje Észak gyöngyszemét. A városban minden évben rengeteg fiatal fordul meg, különösen a kulturális és zenei fesztiválok idején. Izland fővárosa nagyon tiszta és vonzó, és a gyönyörű környezet garantálja, hogy soha ne unatkozz, akár termálvizes fürdőzésre, vásárlásra vagy bálnanéző túrára vágysz. Reykjavík közismert színes éjszakai életéről, de ne feledd, hogy a bulik itt meglehetősen későn kezdődnek. A kávézók és a bárok többnyire Jekyll és Hyde jelleggel működnek - kávét és sört egész nap felszolgálnak, mielőtt este átalakulnak nyüzsgő ivó-táncos helyekké. Ha szereted a klasszikus zenét, csemegézz a Nemzeti Koncert- és Konferencia Központ programajánlójából, ahol rendszeresen világhírű művészek lépnek fel.
Bővebb infó: http://www.harpa.is/

A Life tippje:

Augusztusban rendezik meg a Reykjavík Jazz Fesztivált, ami egyre rangosabb eseménynek számít a nemzetközi zenei palettán.

Thinkstock
Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.