Elvesztette az állását, Elvis Presley-imitátor lett az egykori buszfelügyelőből

Elvis Presley buszfelügyelő imitátor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány idején vesztette el az állását David Black, aki ezután elhatározta, hogy megvalósítja gyerekkori álmát, és előadóművész lesz.

Az ötvenkét éves férfi buszfelügyelőként dolgozott, azaz ő ellenőrizte, hogy a buszsofőrök jól végzik-e a munkájukat, betartják-e a menetrendet és helyesen töltik-e ki a papírokat. A pandémia alatt azonban munkanélküli lett, a kapott végkielégítést viszont nem részvényekbe, hanem saját magába fektette.

David Black 10 ezer fontot, átszámítva 4 és fél millió forintot költött arra, hogy Elvis Presley-imitátorrá válhasson. Énekleckéket vett és egyedi készítésű ruhákat varratott, hogy minél tökéletesebben utánozhassa a legendás énekest. A járvány és munkája elvesztése mentálisan is megviselte, ám amióta új életet kezdett, azóta sokkal jobban érzi magát. Egyelőre még nem keresett annyit Elvisként, mint amennyit elköltött rá, de kitart új karrierje mellett – számolt be Black történetéről a Mirror.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.