Legszebb öröm a káröröm: VV Barna és VV Piros hangosan nevettek a síró Melinán

valóvilág káröröm VV Piros VV Melina ValóVilág 11 VV Barna sírás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Piros és VV Barna visszatértek a villába, hogy felforgassák egy kicsit a még versenyben lévő villalakók életét.

A villa egykori szerelmespárja arra kérte a lakókat, hogy készítsenek nekik ebédet. Mivel Márió csúnyán beszélt, büntetésből meg kellett ennie egy kiskanálnyi chillit, Melina pedig bevállalta a szakácsnő szerepét, és megfőzte az ebédet.

Igen ám, de az étel túl csípősre sikerült, Piros és Barna nem is ették meg, sőt, visszaküldték azt. Melina ezen teljesen kiakadt, és annyira a szívére vette a kritikát, hogy pityergésbe kezdett.

- állt a levélben, amit a nyugiszobában dekkoló Barna és Piros küldtek be. Melina a levél tartalmán annyira elmélázott, hogy a vele szakító Danin kezdett el keseregni, és kint pityergett.

Piros és Barna persze jól szórakoztak ezen, és bebizonyították, hogy a legszebb öröm a káröröm.

- röhögött Barna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.