Többen is elférnek a gyermekszobában? Két remek ötlet, hogy kihasználjuk a teret

ágy gyermekek gyermekszoba kihasználás
Sok családnál úgy tudják csak megoldani, hogy osztoznak a gyermekszobán a gyerekek. A hely maximális kihasználása sokszor problémát okoz, de van megoldás.

Emeletes ágy szinteltolásban

A fekvőhely mérete a kulcs az emeletes ágy tervezésekor: az ideális matrac 90 x 200 cm-es, ez akár egészen felnőttkorig megfelelő. A sarkokat is jobban kihasználhatjuk és barátságosabb látványt nyújt, ha merőlegesen helyezzük el az ágyakat. Természetesen, ez nem mindig kivitelezhető, az építészeti adottságok határozzák meg.

Az ágyak közötti magasság is alapvető fontosságú: Ha egymás felett vannak a fekvőhelyek, minimum 1 méter ajánlott, az alsó matrac teteje és felső szint szerkezetének alja között és a legfelső matrac és a mennyezet között is ez a távolság ajánlott.

Forrás: Shutterstock/Spass

Ha szinteltolásban gondolkozunk, arra is van lehetőség, hogy a fekvőhelyek 50 cm-re belógjanak egymás fölé, de csak azon a részen, ahova a lábak kerülnek.

Ha a legidősebb testvér kiköltözik, jól járhatunk, ha már előre mobilissá, kivehetővé tettük a legalsó részt, hiszen ilyenkor könnyen tanulósarkot, gardróbot vagy bunkert alakíthatunk ki a helyén.

Minél magasabban van a legfelső ágyszint, annál többféleképpen használható majd a későbbiekben az alatta levő tér.

A bútort falhoz rögzítése nagyon fontos, a balesetek elkerülése érdekében, mivel sok gyerek csimpaszkodhat rajta egyszerre, és így kibillenthetik a súlypontjából. A készítő erre mindenféleképpen figyel, ha egyedi ágyról van szó.

Tároló funkció is lehetséges

Az ágyak szerkezete után, tervezhetjük a tároló elemeket is. Itt is érdemes minden szabad területet kihasználni, az elhelyezkedés és a magasság függvényében.

A legalsó matrac(ok) alá kihúzható, görgős ágynemű- vagy játéktartót, polcos elemeket rakhatunk a közepesen magas szint alá, fiókokat, az „embermagasságú" szint alá akár ruhásszekrényt tehetünk.

Forrás: Shutterstock

Az emeletre vezető lépcsőhöz is tervezhetünk fiókokat, az oldalát is beépíthetjük.

Amennyiben az emeletes birodalom nem faltól falig terjeszkedik, ne feledkezzünk meg az ágyvégekről, ahova polcos vagy akár akasztós elemek kerülhetnek. A magasított szint alatt kialakíthatunk játszóbunkert, babzsákos olvasósarkot, vagy íróasztalt, ha marad szabad hely. Fontos, hogy jó előre gondoljunk a világításra, és a kapcsolókat és elektromos kiállásokat tegyük könnyen elérhetővé a kialakított "bunkerben" is - írja a Lakáskultúra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.