Szemelvények az anyák nem is olyan könnyű életéből: A kéretlen ítéletek

2018.05.10. 20:14

Véleménye mindenkinek van. Anyák, apák, nagyszülők, gyermektelenek mind határozott állásponton vannak bizonyos gyereknevelési kérdésekben. Ők egytől egyig meg vannak győződve arról, hogy helyes elveket követnek, vagyis hogy egyedül ők képviselik a helyes irányt. Természetesen mindenki a tőle telhető legjobb megoldásokat igyekszik megtalálni, amikor gyereket nevel. És ez így helyénvaló. A gond azzal van, amikor néhány jóakaró a saját véleményét akarja leerőltetni a másik torkán.

De miről is van szó pontosan? Lássuk most néhány klasszikus példáját annak, amikor egy kívülálló kompetensebbnek érzi magát a mi életünkben, mint az kívánatos lenne.

Az első ezek közül a „Nézzen-e a gyerek TV-t vagy sem?" kezdetű örökzöld. Amíg az embernek nincs saját gyereke – gondosan felállított hipotézisei viszont annál inkább – a legtöbb leendő anyuka elítélően nyilatkozik a TV elé ültetés gyakorlatával. Amikor viszont az ember maga is időhiánnyal küzdő, kifacsart anyává kezd válni, a korábban világosan meghatározott elvek idővel szépen értelmüket vesztik. Mert ha sem szülőtárs sem nagyszülő sem barátnő nem tud könnyíteni a mindennapi robot terhein, már akkor komoly akadályokba ütközik az újdonsült anyuka, ha megpróbálja kielégíteni legalapvetőbb szükségleteit, mint amilyen például a táplálkozás vagy az ezzel együtt járó ürítés. A háztartási teendőkről, szépítkezésről, társasági életről, énidőről pedig még nem is beszéltünk.

A gyermek TV elé ültetése kerülendő, viszont szorult helyzetekben életmentő lehet néhány lebilincselő rajzfilmForrás: Shutterstock

Bármennyire is kerülendőnek és károsnak tartjuk, szorult helyzetekben bizony életmentő lehet néhány lebilincselő rajzfilm.

Ha az előbb a szükségleteknél tartottunk, nem mehetünk el szó nélkül az alváshiánytól kizsigerelt, türelmetlen, labilis lelkű kismamák mellett.

Gyermekünk altatása ugyanis – akárcsak az „Eleget eszik- e ez a gyerek?" téma – kardinális kérdés. Sokan elítélik azokat az anyákat, akik egy ágyban alszanak gyermekükkel. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy így a baba túlságosan is hozzászokik az anya közelségéhez, akinek később nehezebb lesz leválasztania magáról a gyerekét. Nem mellesleg pedig felelőtlen és lusta az ilyen anya, mert képtelen éjszaka (is) órákon át a karjában ringatni a gyerekét, sőt időnként még derékfájásra meg fáradtságra is mer panaszkodni. Ez felháborító! Hát milyen anya az ilyen?

A válasz egészen prózai: olyan, akinek a gyereke pihenése a legfontosabb, és aki a legkülönfélébb technikákat próbálta már, hogy álomba ringassa gyermekét. Ne tagadjuk, egy fáradt, nyűgös baba kellően fel tudja őrölni az ember idegeit! Nem csoda hát, hogy az anya, akitől azt várnánk, hogy ragyogjon a boldogságtól, türelme végén jár, a sikertelen próbálkozások sűrűjében pedig megtapasztalja, mennyire elemi szükséglet lenne, hogy ő maga is aludhasson néhány órát egyhuzamban. A tartós kialvatlanság miatt ugyanis a kelleténél többször sírja el magát, többször kérdőjelezi meg anyai kompetenciáit, többször sodródik a depresszió szélére, mint az kívánatos lenne. Mindezek dacára minden erejével azon van, hogy legjobb tudása szerint meg tudja oldani a felmerülő nehézségeket.

Sokan elítélik azokat az anyákat, akik egy ágyban alszanak gyermekükkel, pedig nekik csak a gyermekük pihenése a legfontosabbForrás: Shutterstock

A minden alap és jog nélkül meghozott ítéletek mértéke akkor sem csökken, amikor az ember olyanokkal találkozik, akik már maguk is szülők.

Az óvatlan anya könnyen rosszalló tekintetek kereszttüzében találhatja magát. Elég belépnie egy orvosi váróba ahhoz, hogy az egészségmániás szupermamik a fejüket csóválják, amikor édességet meg üdítőt próbál a gyerekébe diktálni. Hiszen a szülőtársak csak azt látják, hogy a délelőtt kilenckor kínált csokik és cukros löttyök egyáltalán nem nevezhetők egészségesnek. Az csak kevesekben merül fel, hogy az alaptalanul stigmatizált anya egy átlagos napon villás reggelivel és friss gyümölccsel ébreszti a szeme fényét. Amikor viszont beteg gyermeke a kiszáradás szélére sodródik, megtagadja saját elveit, és mindent megtesz azért, hogy legalább némi folyadékot magához vegyen a gyereke. Ha belegondolunk, valóban nagyon elítélendően viselkedik. Vagy mégsem?

Az anyatársak lesújtó pillantásai övezhetik az embert a játszótéren is.

Örök dilemma, hogy melyik gyerek kinek a homokozó lapátját veszi el, és aztán az anyukája közbelép-e vagy hagyja, hogy a gyerekek egymás között oldják meg konfliktusaikat. A bizonytalan anya ilyenkor elkezdi számba venni a lehetséges forgatókönyveket. Ha szépen kéri a gyerekét, hogy adja vissza a lapátot a gazdájának, a gyerek azonban nem teljesíti a szülő kérését, azt fogják gondolni róla, hogy nincs tekintélye. Ha foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy a gyereke végrehajtsa a kiadott utasítást, egy diktátorral fogják azonosítani, és még egy orbitális hisztire is számíthat. Na, akkor majd ő is tehetetlennek érzi magát, felemeli a hangját, lehet, hogy a gyereknek még a kezére is rácsap, aki eközben a földön hempereg, artikulálatlanul ordít és egyértelműen jelzi, hogy az anyja csődöt mondott szülőként. Ha mégsem szól bele a lapátos jelenetbe, a többi anya liberális, inkompetens és egyéb valótlan jelzőket aggat rá.

Hasonló kihívásokkal néz szembe az a szülő is, aki gyerekkel megy vásárolni.

Ki tudja, miért, a gyerekek meg vannak róla győződve, hogy nekik megállás nélkül újabb és újabb termékekre van szükségük. Ember legyen a talpán, aki következetesen kezel minden áruházi hisztirohamot! Ne legyenek kétségeink, a pedagógiai képzettséggel nem rendelkező közönség egyértelműen amellett foglal állást, hogy ezt a gyereket nagyon elrontották a szülei, mert jól nevelt gyerekkel nem történik hasonló incidens.

Kihívásokkal kell szembenéznie azoknak a szülőknek, akik gyermekükkel mennek vásárolniForrás: Shutterstock

Láthatjuk tehát, milyen nehéz a számtalan külső elvárásnak megfelelnünk. Képtelenség mindenki tetszését elnyernünk. Viszont van egy jó hírem: nem is kell. A gyereknevelés során az ember megannyi helyzetben érzi tanácstalannak magát. Nincs ezzel semmi probléma. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy a külvilág zavaró jelzéseit kikapcsolva olyan megoldás után nézünk, amely leginkább illik saját személyiségünkhöz, lelki alkatunkhoz. Ne azt lessük, ki mit gondol rólunk! A legfontosabb gyermekünk boldogsága és kikezdhetetlen magabiztosságunk. Máskülönben nem tudnánk kellő önbizalommal képviselni saját véleményünket, amikor kéretlen jó tanácsokat zúdítanak ránk.

kisgyerekanyaítélkezésanyaságszülő