párkapcsolat férfi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sehogy sem bírunk szabadulni attól a konvenciótól, hogy csak a monogám kapcsolat lehet stabil és őszinte. A nyitott kapcsolatban élők viszont váltig állítják, hogy ők így is boldogok. Állást nem foglalnánk az ügyben, de azért összegyűjtöttük a nyitott kapcsolat mellett és ellen szóló legfontosabb érveket.

Thinkstock
Thinkstock

XXI. század ide vagy oda, a modern társadalmakban a legitim kapcsolatforma továbbra is a monogámia maradt. Léte biztonságot és egyfajta hosszú távú stabilitást nyújt azoknak, akik benne élnek. Árnyoldalain egyikünk sem gondolkodik, pláne nem a szerelem elején. Miért is jutna eszünkbe a romantikus periódusban a lojalitás vagy hűtlenség problémakörén rágódni? Ekkor még alap, hogy szeretjük egymást, hogy senki másra nem vágyunk, ahogy az is, hogy a bármelyik részről bekövetkező félrelépés végzetes hibának számít, aminek következménye - előbb vagy utóbb - a szakítás lesz. Aztán telnek-múlnak az évek, és megesik, hogy másra, jobbra, többre, izgalmasabbra vágyunk, mint amit a jelenlegi kapcsolatunk nyújt nekünk. A monogámia azonban nem teszi lehetővé a kilengéseket. Ha új partnerre vágyunk, két lehetőségünk van: vagy azonnal kilépünk a régi kapcsolatból, vagy a megcsalás bujkálós, hazudozós, megalázós taktikájához folyamodunk.

Tanácstalan vagy szívügyekben? Kérdezd Gazdag Enikő párkapcsolati szakértőnket!



Jobb a nyitott párkapcsolat?

elsősorban szexuális téren

Mi szól a nyitott kapcsolat mellett?

1. szabadság





Thinkstock
Thinkstock

2. izgalom
Aki büntetlenül flörtölhet másokkal, vagy randizgathat a szeretőivel, az ritkán szenved unalomtól, megszokástól vagy érzelmi elhidegüléstől. Ezek a legalizált kalandok ráadásul ideális menekülő utat biztosítanak azoknak a szexuális késztetéseknek is, amik a kétszemélyes házasságon belül nem tudtak megvalósulni.

3. titok nélkül
Miért is kellene titkolózni, kegyes hazugságokkal bíbelődni vagy a lebukástól félni, ha a párunk nemcsak hogy rábólintott a dologra, de alkalomadtán még szívesen meg is hallgatja a szeretőnkkel megélt sztorijainkat?

Fórum: Te tudnál nyitott kapcsolatban élni?



Mi szól a nyitott kapcsolat ellen?

1. szenvedés
Amikor mi legszívesebben összebújnánk a kedvessel, de ő épp az aktuális partnerével indul nyaralni, vagy amikor mi már visszavonnánk a kapcsolat nyitott jellegét, de ő hallani sem akar róla, könnyen hatalmába keríthet minket a féltékenység. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy a kritikus helyzetekben felbukkanó pusztító érzelmek ne rombolják le a kapcsolatot.

Thinkstock
Thinkstock

2. kapcsolat intimitás nélkül
Élvezzük, hogy lazíthatunk a megszokott tradíciók gyeplőjén, és végre megélhetjük a sokak által irigyelt szexuális szabadságunkat. Csakhogy nagy a veszélye, hogy ezzel a "nekem is szabad-neked is szabad" játékkal helyrehozhatatlanul megtörjük a kettőnk közti őszinte szövetséget, bizalmat és intimitást.

3. bizonytalanság
Együtt terveztük el, és már az elején megígértük, hogy nem hagyjuk el egymást, hogy egyikünk sem lép le a szeretőjével, hogy "csak" nyitott lesz a kapcsolat, de nem megkerülhető. Sajnos hiába hozunk szabályokat, egy potenciálisabb szerető felbukkanásával gyakran véget ér a jól működőnek hitt, nyílt kapcsolat.

Amikor megrendül a bizalom

A statisztikák azt mutatják, hogy a párkapcsolat nyitottá válásával sokaknál végérvényesen megrendül a másikba vetett bizalom, ennek okán pedig visszafordíthatatlanul sérül a kapcsolat. A hátulütők ellenére mégis egyre többen érzik úgy, hogy számukra a nyitott kapcsolat lenne az ideális. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a pár mindkét tagja képes legyen higgadtan, tiszta fejjel kezelni ezt a komplex helyzetet. El kell fogadniuk, hogy ebben a történetben nem formálhatnak jogot a másik szexuális hűségére, nem apellálhatnak a szerelem kizárólagosságára, és nem adhatnak hangot a féltékenységünknek - még a megalázónak megélt helyzetekben sem. Épp ezért a nyitott kapcsolatban élő pároknak már a legelején érdemes tisztázniuk, milyen szélesre tárják a kapukat: mi az, ami engedélyezett, mi az, ami már tiltólistán van, hány napot tölthetnek mással, ünnepelhetnek/nyaralhatnak-e az aktuális partnerrel. Jó, ha még melegében átbeszélik az esetleges buktatókat is: a hűtlenséggel, féltékenységgel, szerelembe eséssel kapcsolatos rizikókat. A kettejük közötti kapcsolat védelme érdekében pedig fontos megállapodniuk abban is, hogy kellő időt szánnak majd egymásra is, és hogy rugalmasan kezelik, ha a későbbiekben valamelyikük a "visszazáráson" gondolkodna.

Tippünk: Randizz az interneten!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.