Keresés

Tévedés, hogy minden nap fürödnünk kell?

2010. december 20., hétfő, 7:32Madocsai Kata
eszközök:
Gondolkodtatok már azon, hogy vajon a 21. századi ember nem viszi-e túlzásba a tisztálkodást? Számos országban bevett szokásnak számít a mindennapi teljes zuhanyzás vagy fürdés elhagyása. Milyen veszélyeket rejthet magában a túlzott tisztálkodás?

Vannak, akik minden másnap szánják csak rá magukat az alapos tisztálkodás ceremóniájára és vannak, akik víztakarékossági megfontolásból csak heti kétszer veszik útjukat a fürdőkád felé. A többi napon megelégszenek a mosakodással, fenntartva ezzel személyes higiéniájukat.

iStockPhoto

Egy nagy-britanniai felmérés során fény derült arra, hogy a férfiak 41 százaléka, míg a nők 33 százaléka vállalja, hogy nem fürdik a hét minden egyes napján. A kérdőív eredményei arra is rávilágítanak, hogy a megkérdezettek 12 százaléka mindössze heti egy-két alkalommal mossa meg teljes testét.

Büntetlenül megúszhatja az ember fürdés nélkül?


Gondoljunk csak bele, mi volt elődeink idejében! Számos házban nem állt rendelkezésre külön kialakított vizesblokk, így a tisztálkodás is sokkal körülményesebb és ritkább volt, mint manapság. Nagyanyáink gyermekkorukban sokszor annak is örültek, ha heti egyszer testvéreikkel közösen egy hatalmas dézsában élvezhették a fürdőzés örömeit. Nem volt elvárás minden nap tökéletes, frissen illatozó frizurával munkába menni, valamint akadtak olyan háztartások is, ahol bizony a ruhát is a közeli patakban vagy folyóparton mosta a ház asszonya. Nem volt csap, amit egyszerűen kinyithatunk, és nem élte csúcsidőszakát az illat- és tisztítószeripar sem.

Persze már a klasszicista időkbéli Versailles is felvirágoztatta jócskán a parfüm- és púderipart. XIV. Lajos francia király sem hódolt a gyakori fürdés szenvedélyének, sőt! Négyévente mindössze egyszer fürdött, ezért nem is csoda, hogy akkoriban előszeretettel fedték el kellemetlen testszagukat az uralkodóház tagjai az erős illatvilágú "kencékkel". Fénykorát élte a különböző illatosított kesztyűk és úgynevezett illatlabdák miliője, melyet pézsmával, ámbrával és különböző illatos gyantákkal töltöttek meg.

A mai kor embere hozzászokhat a kevesebb vízhasználathoz?


Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász elmondása szerint Magyarországon nem jellemző, hogy az emberek takarékossági vagy egyéb megfontolásból visszaszorítanák a fürdések gyakoriságát. "Nálunk még nem igazán elterjedt a környezetvédelmi megfontolás. Tisztálkodási szokásokat tekintve leginkább a két véglet jellemző. Vagy alultisztálkodnak, vagy már túlontúl gyakorivá teszik a dolgot. Előidézve ezzel a baktérium- és gombás fertőzések kockázatát."

iStockPhoto

A szakértő szerint idős korban inkább az alultisztálkodás a jellemző, fizikális okok miatt is. Nehézkes a kádba beszállni, nehézkes a mozgás. A túltisztálkodás már gyermekkortól elkezdődhet, a szülők gyakran túlféltésből vagy túlzott elővigyázatosságból gyakran "csutakolják" gyermekeiket. Kamaszkorban aztán a felgyorsultabb életmódnak köszönhetően kevésbé kap főszerepet, később azonban a kellemetlen testszag elkerülése és a különböző divatirányzatoknak való megfelelési vágy miatt megint csak fontosabb helyre kerül a fürdés. Ezért elmondhatjuk tehát, hogy leginkább a gyermekkorra jellemző a túltisztálkodási szakasz.

Lehet a fürdést túlzásba vinni?


A bőrgyógyász szerint bizony a túlzott tisztálkodás akár még veszélyes is lehet a bőr védekezőképességére, faggyútermelésére: "A vegyszerek a koszt zsíroldó hatású anyagokkal vonják le a bőrről, amely azonban nem képes megkülönböztetni a 'jó' és 'rossz' rétegeket. Ezáltal eltávolítja a hasznos zsírsavköpenyt is, melynek kulcsfontosságú szerepe van a külső hatások elleni védelemben és a vízvesztés megakadályozásában."

A hasznos zsírsavköpeny eltávolítása miatt a bőr irritálódhat, szárazzá válhat, viszkető, égő panaszok üthetik fel a fejüket. A megbolygatott normál bőrflóra remek táptalajt nyújt a baktériumok elszaporodásához és a különféle felülfertőzések kialakulásához. A sokáig tartó melegvizes fürdő pedig direkt hisztaminfelszabadító hatást eredményezhet, mely az allergiás tünetek, égő, piros, viszkető bőr okozója is lehet.

iStockPhoto

Allergiás reakciók a kozmetikumhasználat következtében


"Fontos ismerni saját bőrtípusunkat, és annak megfelelő készítményeket választani" - mondta el dr. Kriston Renáta. "Ugyanis a túlzásba vitt kozmetikumhasználattól is lehetséges allergiás reakció vagy baktérium, gomba, bőrszárazság, piros, égő, viszkető bőr."

Noha manapság elvárás az intenzív illatélmény, inkább érdemes előnyben részesíteni a természetes és bio alapanyagokat, valamint visszaszorítani a mesterséges színezékek és vegyszerek használatát. Vegyük figyelembe, hogy bőrünknek is szüksége van értékes tápanyagokra, esszenciális és omega olajokra, melyek természetes visszazsírozást biztosítanak a bőrnek. Amennyiben a bőr hidratációja lehet a gond, érdemes fokozni folyadékfogyasztásunkat, valamint az urea, karbamid használatát, mely segít a mélyebb rétegekből felszínre hozni a vizet. Megfelelő folyadékfogyasztás hiányában azonban ez sem lehetséges.

Madocsai Kata


VIDEÓ: VIZELETBŐL TISZTÁLKODÓSZER



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
39 komment
Dylan Smith 2011-01-01 15:38 39
Ez a cikk leír mindenféle tapasztalatot, de javaslatot nem tesz, hogy heti egyszer v hányszor fürödjön az ember. :DDD
Jutka 2010-12-28 00:02 38
A testünk kétségbeesetten követni próbálja azt amit teszünk vele. Ha állandóan mossuk, akkor fokozottabban termeli a zsírt, faggyút, és mindent, amivel védeni próbálja magát. Így aztán, ha kimarad a fürdés, egy darabig tényleg kellemetlen illatokkal reagál. Azonban egy idő után "beáll" az új rendre, visszafogja a zsírosítást. Mint a hajunk, minél gyakrabban mossuk, annál hamarabb zsíros. Az állandóan lemosandó testszag másik forrása a sok műanyag ruha, ami nem levegőzik. A műanyag ruhák, cipők alatt befülled a test, viszket és büdös. Sok mindentől függ, hogy mennyi fürdés az elég, nincs mindenkire egyformán vonatkozó szabály!
Ancsi; Levander 2010-12-26 20:04 37
Hehe. Olykor én sem zuhanyzok mindennap... Ha nem végeztem olyan munkát, amitől megizzadtam volna, akkor bizony én sem vizezem szét a bőröm. De azért 5-6 alkalom szerintem elkél... A fürdésnek meg nem a tisztálkodás a lényege, hanem a lazítás. :)
xyz123123 2010-12-22 20:32 36
Pár évvel ezelőtt meg azt hallgatta az ember folyamatosan, hogy hányféle szert használjon tisztálkodáshoz, takarításhoz stb. A "rabszolgáknak" már fürödniük sem kell?
Lylia 2010-12-21 09:25 35
Beth:)) Nem kell kecske:)) Egy Debrecen környéki család a dédmama receptje elapján készíti többféle illatban:)) A kecsketejet nem tudom meginni a szaga miatt, ahogy a sajtot sem eszem meg:))
1 2 3 4 5
Találatok száma egy oldalon: 10 20 50 100

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.