Sztárok, akik kimondták idén a boldogító igent: íme, 2014 álomesküvői

Brad Pitt esküvő Behati Prinsloo házasság Adam Levine George Clooney Scarlett Johansson Angelina Jolie Amal Alamuddin Amal Clooney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg mi tragédiaként éltük meg, hogy idén "elvesztettük" mondjuk Adam Levine-t vagy épp George Clooneyt, az említett urak biztosan arra vártak egész életükben, hogy a szeretett nő igent mondjon arra a bizonyos kérdésre. 2014-ben is sok szerencsés pár fogadott örök hűséget egymásnak, lássuk hát a Life.hu kedvenceit!

Eric Johnson és Jessica Simpson

Ideje volt már, hogy két gyerek és négy év jegybenjárás után végre bekössék az énekesnő fejét.
2014 júliusában Jessica végre hozzáment vőlegényéhez, Eric Johnsonhoz. Egy kaliforniai hotelben tartották a menyegzőt, amelyen ott volt Simpson húga, Ashlee és vőlegénye, Evan Ross, illetve néhány közeli barát is, köztük például Jessica Alba és Topher Grace. A menyasszony egy gyönyörű Carolina Herrera ruhában állt oltár elé. Jessica és Eric két tündéri gyermeke is kivette a részét az esküvőből: egyéves kisfiuk, Ace a gyűrűkért felelt, kétéves lányuk, Maxwell pedig koszorúslány volt.

Forrás: AFP

Kanye West és Kim Kardashian

Annyit hallani Kanye és Kim párosáról, hogy szinte nem is gondolnánk, mindössze hét hónapja házasok. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy azon a bizonyos májusi délutánon Kim Kardashian hozzáment gyermeke apjához, Kanye Westhez. Kim egy hatalmas, rózsákból és bazsarózsákból álló fal előtt mondta ki az igent, amely hatalmas mása annak, amelyet anyák napjára kapott. A menyasszony egyébként egy finom, sellő fazonú ruhát viselt, amelyet a Givenchy divatháztól kapott. Fehér ruhában volt kislánya, North is. Kíváncsi vagy, mennyit is kaszáltak ők ketten az évszázad esküvőjeként aposztrofált celeblagzival? Korábbi cikkünkből ez is kiderül.

Forrás: Instagram/Kim Kardashian

Adam Levine és Behati Prinsloo

A Maroon 5 énekese és a Victora's Secret gyönyörű modellje egy forró, júliusi hétvégén mondták ki a boldogító igent, méghozzá Mexikóban. A szexi Adam Levine tavaly júliusban kérte meg a namíbiai Behati kezét, és rá egy évre máris oltár elé álltak Los Cabosban. A ceremóniára 300 vendéget hívtak meg, Prinsloo pedig egy Marchesa ruhakölteménybe bújt és természetesen kolléganői, a Victora's Secret modelljei is szemtanúi lehettek nagy napjának. Adam tanúja a Maroon 5 billentyűse, Jesse Carmichael volt, az oltárhoz vezető úton pedig Levine egyik gitárosa játszott. Mi pedig ezt követően elmorzsoltunk egy könnycseppet.

Forrás: AFP

Neil Patrick Harris és David Burtka

Szeptemberben, 10 év együttjárás után ált oltár elé az Így jártam anyátokkal sztárja, az egyébként a szerepe szerint született nőfaló és csajozó Barney Stinson. Az esküvő híre nem olyan nagy meglepetés, ha azt vesszük figyelembe, hogy a pár tíz éve van együtt és egy ikerpárt nevelnek közösen. Sőt, a sztár azt is elárulta, hogy párja már 2007-ben megkérte a kezét, de minden korábbi híreszteléssel és pletykával ellentétben csak most keltek egybe. Cukik!

Forrás: AFP/Jewel Samad

Brad Pitt és Angelina Jolie

Hosszú időbe telt, mire a szerkesztőségnek sikerült betelnie a gondolattal, hogy az A-listás sztárpár végre ez év szeptemberében örök hűséget fogadott egymásnak. A hitvesi csók láttán pedig aztán végképp elolvadtunk! Ahogy azt sejteni lehetett, Brangelináék a legnagyobb titokban házasodtak össze. A szűk körű esküvő képeit kizárólag a People és a Hello! magazinoknak adták el jó pénzért, de természetesen ennek minden fillére a Jolie-Pitt jótékonysági alapítvány számláján landolt. Hát lehetne ez még ennél is cukormázasabb?

Forrás: Hello Magazine

George Clooney és Amal Alamuddin Clooney

Nem túlzás igencsak tartalmasnak nevezni a szeptembert, hiszen az örök agglegénynek kikiáltott Clooney is ebben a hónapban esküdött meg asszonyával. Ahogyan Angelina Jolie és Brad Pitt világraszóló lagzijának képeit is sikerült megszereznie, úgy George és újdonsült neje, Amal esküvői fotói sem jelentettek kihívást a Hello! magazinnak. Az esküvői fotóért kattints ide!

Forrás: AFP/Pierre Teyssot

Amikor az ex beelőz!

George Clooney volt szerelme, Elisabetta Canalis nem sokkal exe menyegzője előtt a csodaszép Szardínia szigetén mondta ki a boldogító igent orvos vőlegényének. És ezzel bizony beelőzte a sármos színészt.

Több okból is ismerősen csenghet egyébként Elisabetta Canalis neve. Az olasz modell 2009-ben jött össze Clooneyval, útjaik aztán két év után váltak el. Ez idő alatt pedig együtt is tanúskodtak Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szexbotrányos ügye kapcsán. A témáról itt olvashatsz bővebben.

Jeff Goldblum és Emilie Livingston

Novemberben harmadjára is oltár elé állt a 62 éves színész, aki az egykori ritmikus gimnasztikai olimpikonnak, Emilie Livingstonnak mondta ki a boldogító igent. A Jurassic Park és a Parfüm színésze idén júliusban jegyezte el Livingstont, három év együttlét után pedig végül el is vette 31 éves barátnőjét. „Egy szerelemmel, zenével és nevetéssel teli este volt" – mondta a US Weeklynek egy bennfentes, aki azt is elárulta, hogy az este folyamán Goldblum zongorázott és énekelt is újdonsült feleségének.

Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Solange Knowles és Alan Ferguson

Szintén november idusán, rendhagyó keretek között mondott igent párjának az énekesnő. Beyoncé húga New Orleansban állt oltár elé az 51 éves Alan Fergusonnal. Az első képeket itt láthattuk Solange és Alan esküvőjéről. A pár rögtön a buli után Brazíliába utazott, hogy eltöltsék jól megérdemelt mézesheteiket. A friss házasoknak jutott elég idejük a nagy romantikázás közepette, hogy fotókkal bombázzák a rajongókat. Íme, egy kis ízelítő a nászutasok nehéz életéből. Egyébként gratulálunk!

Forrás: Instagram/Solange Knowles

Scarlett Johansson és Romain Dauriac

Még novemberre datálható, azonban csak december elején robbant a hír, hogy bizony elkelt a világ egyik legjobb nője. "Lányuk születése után házasodott össze Scarlett és Romain egy nagyon szűk körű ceremónián. Nagy titokban tartották, mert meg akarták őrizni maguknak" - mondta a bennfentes, aki szerint a pár a várt francia esküvő helyett az Egyesült Államokban, távol Los Angelestől mondta ki egymásnak a boldogító igent. A People magazin informátora szerint az esküvő október 1-jén volt, a novemberi Gotham Awardson pedig Scarlett már mindenkinek úgy mutatta be Romaint, mint a férjét.

Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.