Több, mint 200 napja nem szexeltek: Vége Angelina Jolie és Brad Pitt házasságának?

Forrás: AFP/Jason Merritt -
Brad Pitt házasság szex Angelina Jolie álompár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Külföldi lapértesülések szerint több mint 200 napja nem szexelt egymással Hollywood álompárja. Azt állítják, külön költöztek és vége a frigynek is...

A National Enquirer szerint Angelina Jolie szexmegvonást alkalmaz a férjén, a világ egyik legeslegdögösebb pasiján. Állítólag a színésznő azóta nem engedte magához közel hites urát, hogy 10 év együttélés után tavaly nyáron kimondták a boldogító igent.

Forrás: AFP/Jason Merritt

A lap úgy tudja, Bradnek több mint 200 napja nem volt lehetősége szeretkezni a feleségével, ami igencsak felpaprikázhatta a sármos színészt. A szexmentesség és a feszült légkör miatt állítólag annyira kiborult, hogy dühöngve elutazott, és bezárkózott a család franciaországi birtokára. Legalábbis ezt állítja a pár egyik ismerőse.

Hogy igazak-e a pletykák, nem tudni, egyelőre senki sem cáfolta meg az értesüléseket. Mint ismeretes, pár hete még nyilvánosan és látványosan turbékolt a hollywoodi álompár, és egy következő csemete örökbefogadása is felmerült...

15 felháborító ok, amiért nem szexel az, aki megtehetné:


Három tabletta, amit eldobhatsz, ha szexelsz
című cikkünk, amely arról szól, hogy a szeretkezés nyugtat, fejfájást csillapít és fájdalmat enyhít, megint fejbe vágja azokat az olvasókat, akik egyébként nem élnek párkapcsolatban, pang a szexuális életük, és szenvedéseikre kizárólag a gyógyszeresdobozukban találnak megoldást. És akikben időről időre felmerül a kérdés, hogy mégis miért nem bújik össze a párjával az, akinek 0-24-ben lehetősége van rá. Íme a válasz!
David Beckham a legnagyobb trendkövető: Csatlakozott a Men and Coffee mániáhozhttp://www.life.hu/intim/20150321-david-beckham-csatlakozott-a-men-and-coffee-maniahoz-o-a-legnagyobb-trendkoveto.htmlAzt tudjuk, hogy David Beckham minden trend előtt jár, sőt, sokszor ő maga alakítja azokat. Most azonban ő az, aki csatlakozott egy nagyszerű kezdeményezéshez.Intim--Mer' a gyerek egy csoda: 10 embertípus, aki 30 alatt a szüléssel vegzálhttp://www.life.hu/intim/20150317-szules-gyermekvallalas-30-eves-kor-alatt-emberek-akik-ezzel-szekaljak-a-noket.htmlLassan 27 leszek, és elérem azt a kort, amennyi az anyukám volt, amikor engem szült. Vagyis eddig takarózhattam azzal, hogy "de neked sem volt gyereked ebben a korban", most azonban át kell adnom tökéletes érvemet a felejtés jótékony homályának. Vagyis új kifogást kell keresnem, ha azt szeretném, hogy pár évig még nyugtom legyen ettől a témától. Sajnos azonban nem ő az egyetlen, aki 30 alatt a babázással szekál.IntimThinkstockDagad a botrány a ducitrendek körül: Meddig menő még a kövérség?http://www.life.hu/intim/20150316-koverseg-tulsuly-ducitrendek-dagad-a-botrany-a-testsulykerdesben.htmlNem telik el hónap anélkül, hogy fel ne ütné a fejét egy újabb trend, ami a természetes szépséget, önmagunk elfogadását és a photoshop-trükkök elítélését hirdeti. Olyan irányzatok ezek, melyek a valóságot éltetik, és azt sugallják, mindenki érezze jól magát a bőrében úgy, ahogy van. Ez mind szép és jó, egészen addig, amíg nem kezdünk ezen irányzatok mögé bújni, és még jobban ellustulni.IntimThinkstockFérfiak, akik leénekelték rólunk a tangát: az Eurovízió-történelem legszexibb pasijaihttp://www.life.hu/intim/20150316-a-eurovizios-dalfesztivalok-legszexisebb-pasijai-az-elmult-evekbol.htmlA 2015-ös Eurovízióra az országok jellemzően hölgyeket küldenek; két év után például Magyarország is. ByeAlex és Kállay-Saunders András után Csemer Boglárka indul Bécsben, akinek 10 legnagyobb ellenfelét Izlandi Taylor Swift és spanyol Shakira is megszorongathatja Boggie-t című cikkünkben gyűjtöttük össze. Persze, az idei nőuralom és Conchita Wurst előtt több szexi pasi is megfordult anno a dalfesztivál színpadán. Őket kutattuk most fel!IntimAFPFérfiak, akik leénekelték rólunk a tangát: az Eurovízió-történelem legszexibb pasijaihttp://www.life.hu/intim/20150316-a-eurovizios-dalfesztivalok-legszexisebb-pasijai-az-elmult-evekbol.htmlA 2015-ös Eurovízióra az országok jellemzően hölgyeket küldenek; két év után például Magyarország is. ByeAlex és Kállay-Saunders András után Csemer Boglárka indul Bécsben, akinek 10 legnagyobb ellenfelét Izlandi Taylor Swift és spanyol Shakira is megszorongathatja Boggie-t című cikkünkben gyűjtöttük össze. Persze, az idei nőuralom és Conchita Wurst előtt több szexi pasi is megfordult anno a dalfesztivál színpadán. Őket kutattuk most fel!IntimAFPTenyér a popsin, ujjak a pőre combon: ilyen a mindennapi szexizmushttp://www.life.hu/intim/20150312-allaire-bartel-boundaries-hatarok-cimu-fotosoroza-a-mindennapi-szexizmusrol.htmlMeddig hagyod, hogy a beszólogatások, az alád nyúlások, a füttyögések és az ezekhez hasonló atrocitások csak úgy megtörténjenek veled? Ezt a kérdést teszi fel a Brooklynban élő művész, Allaire Bartel is.Intim

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.