Robert Downey Jr. Calista Flockhart Marisa Tomei Sarah Jessica Parker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész és énekes, Robert Downey Jr. 1965. április 4-én látta meg a napvilágot, így pár héttel ezelőtt ünnepelte az 52. születésnapját. Ennek apropóján gyűjtöttük csokorba Vasember megformálójának korábbi hódításait, kedveseit, szerelmeit.

Tony Stark már önmagában is az élet császára, egy ilyen karaktert pedig nyilván csak az tud profin hozni, aki a valóságban is az. Robert Downey Jr. 2005. óta él boldog házasságban, de előtte sem volt akkora Casanova, mint kollégája, Leonardo DiCaprio, vagy éppen az élet abszolut császára, a 32 évesen közel negyven ágyast jegyző Cristiano Ronaldo.

Robert Downey Jr. és kolléganóje, Scarlett Johansson Forrás: Instagram/robertdowneyjr

Az élet császárai

Amikor George Clooney 2014-ben feleségül vette Amalt, csokorba szedtük, kik voltak a korábbi kedvesei. Így tettünk Leonardo DiCaprióval is, akinek hódítási listája akkor készült el, amikor betöltötte a 40. életévét. Jude Law pedig akkor került sorra, amikor kiderült, hogy teherbe ejtett egy huszonhárom éves lányt. Idén januárban, amikor Cristiano Ronaldoeljegyezte kedvesét, körülnéztünk az ő ágya táján is. Majd a válófélben lévő Brad Pitt is csatlakozott a klubhoz, neki közel 20 ágyasára derült fény. Őt Ryan Goslingkorábbi szerelmei követték, végül pedig az állítólag Angelina Jolie-t vigasztaló Jared Letotöbb mint 30 szeretőjét vettük sorra. Majd a sportvilág nagy Casanovái, Lewis Hamilton, majd pedig Fernando Alonso szerelmi élete is terítékre került.

Lássuk hát, Robert kiket engedett korábban közel magához!

Susan Downey (2003-tól napjainkig)

A színész és Susan Levine idén augusztusban ünneplik a 12. házassági évfordulójukat. Kapcsolatuk irigylésre méltó Hollywoodban, az 52 éves sztár szerint a viszonyuk nem is lehetne jobb. "Tökéletes feleségem van, nála jobb társat nem tudnék elképzelni sem. Büszke vagyok arra, hogy engem választott" - nyilatkozta korábban Robert, aki 2003-ban találkozott először a producerként dolgozó Susannal, amikor együtt ebédeltek a Gothika című film rendezőjével és Halle Berryvel.

Két év után, 2005. augusztus 25-én egy zsidó szertartás keretében házasodtak össze, 2010. június 14-én pedig Team Downey néven megnyitották közös produkciós cégüket. 2012. február 7-én megszületett közös fiuk, Exton Elias Downey, majd 2014. november 4-én kislányuk, Avri Roel Downey.

Robert Downey Jr. és felesége, Susan Forrás: Instagram

Deborah Falconer (1992-2004)

Robert Downey Jr. 27 évesen, 1992. május 29-én, mindössze 42 napos udvarlás után vette el Deborah Falconer énekesnőt és színésznőt, akitől 1993. szeptember 7-én megszületett a fia, Indio Falconer Downey.

Deborah Falconer és Indio 2003-ban Forrás: Getty Images/AFP/2003 Getty Images/Frederick M. Brown

Kilenc évvel később, 2001-ben Downey Jr. sorozatos rehabilitációit és börtönbüntetéseit követően Deborah végül beadta a válókeresetet. Válásukat 2004. április 26-án mondták ki, amikor Robert már együtt volt Susannal.

Calista Flockhart (2000)

A külföldi portálok igyekeznek nagyon diszkréten fogalmazni, amikor Robert Downey Jr. és Calista Flockhart kapcsolatát írják le. "Nem korlátozódott az Ally McBeal sorozatra" - írják a 2000-ben alakult románcra, amit természetesen egyik fél sem erősített meg soha. Hogy csak a forgatáson kacérkodtak, vagy Robert valóban félrelépett volna, sosem derült ki, de a pletykát azért felkapta a szél.

Nem sokkal később Calista összejött a nála 22 évvel idősebb Harrion Forddal. Az esküvőjükre csak 2010 júniusában került sor, de a mai napig boldog házasságban élnek.

Harrison Ford és Calista Flockhart a 2016-os Golden Globe-díjkiosztón Forrás: AFP

1998-ban Downey állítólag Winona Ryderrel is kavart, de azt a viszonyt sem erősítették meg soha.

Winona Ryder Forrás: AFP/Imeh Akpanudosen

Marisa Tomei (1994)

Annak, aki betéve ismeri a Marvel-univerzum összes filmjét, történeteit és szereplőit, bevillanhat, amikor A Pókember: Hazatérés című filmben Vasember meglátogatja Peter Parkert és nagynénjét, May-t a lakásukon. A korábban idős, de egyre csak fiatalodó May nénint ugyanis Marisa Tomei akakította, aki korábban a színész barátnője volt, és persze dolgoztak is együtt a Csak veled című filmen. És persze le sem tagadhatják, hogy korábban sem voltak közömbösek egymás számára.

Marisa azonban szintén nem tolerálta korábbi párja szétcsúszásait, ő is drogbotrányai miatt hagyta el a színészt, pedig igazán szépek voltak együtt.

Sarah Jessica Parker (1984 - 1991)

Robert Downey Jr. 1984-ben, a Firtborn című film forgatása során találkozott Sarah Jessica Parkerrel. Hét évig együtt is éltek, de 1991-ben a színész kábítószer-függősége miatt szétváltak útjaik.

Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. Forrás: AFP

2015 áprilisában számoltunk be róla, hogy Robert rendszeresen találkozik exbarátnőjével, ugyanis a mai napig jó kapcsolatot ápol a Szex és New York sztárjával és annak családjával is. Hiába szakítottak már több mint 25 éve, Robert és Sarah továbbra is számon tartják egymást a saját életükben. A színész korábban Howard Stern műsorában árulta el, hogy előfordult, csak azért ugrott be egykori szerelméhez, hogy megtudja, jól van-e.

"Tudod, az élet megy tovább és sok dolog történik, különösen, amikor visszanézel és rájössz, már nem vagy gyerek. Ez az út New Yorkba azért volt szükséges, mert tudni akartam, mi van azzal az emberrel, akivel életem nagy részét töltöttem" - mondta el őszintén Robert Downey Jr.

A szeretet elfogadást szülhttp://www.life.hu/intim/20170410-pilat-gabor-tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-a-szeretet-elfogadast-szul.htmlÁllítólag a második világháború idején történt meg az eset egy német koncentrációs táborban. Az őr minden este bement a barakkba, és kiválasztott egy embert, akit nagy lelkesedéssel megkínzott. Minden este ugyanazt az ember választotta ki. A többi fogoly mindezt estéről estére kiszolgáltatottan és tehetetlen dühvel nézte végig. Ha a társuk védelmére keltek volna, még nagyobb bajt okoztak volna neki is, maguknak is, így teljességgel tehetetlenek voltak. IntimThinkstockCsiklókaros vibrátort teszteltünk (18+)http://www.life.hu/intim/20170411-vibratort-teszteltunk-lelo-ina-wave-a-hivogato-luxus.htmlA LELO jóvoltából most mi is belekóstolhattunk a prémiumminőség és az innováció azon elegyébe, amely a gyártó segédeszközeit jellemzi immáron több mint egy évtizede. Lássuk hát, hogyan teljesít a minden elemében prémium „Ina Wave” vibrátor a gyakorlatban! Intim--A férfi nő nélkül csupán egy értelmezhetetlen főnévhttp://www.life.hu/intim/20170409-pilat-gabor-a-ferfi-o-nelkul-csupan-egy-ertelmezhetetlen-fonev.htmlAz, hogy létezik kettősség, csupán segítség ahhoz, hogy megismerjük a világot, benne önmagunkat, és döntéseket hozhassunk. A dualitás viszonyítási pontokat ad nekünk a dolgok helyes megítéléséhez. A felismerések sosem parancsszóra történnek meg, hanem szabad akaratból. IntimThinkstockHúsvéti könyvajánló: erotika és romantika tavaszrahttp://www.life.hu/intim/20170410-husveti-konyvajanlo-tavaszra-es-nyarra.htmlLegutóbb karácsony előtt állítottam össze könyvajánlót, most azonban újra eljött az ideje. Ha eddig azért olvastál, mert odakint hideg volt, és bekuckózhattál a téli estéken, akkor most azért ragadd meg a tavasz legjobb köteteit, hogy társaid lehessenek a húsvét ideje alatt, kiülhessenek veled a napfényre, és akár a nyár kezdetéig elszórakoztassanak. Lássuk hát, mit érdemes beszerezni! Intim--Párkapcsolati asztrológia! A bakok hűségesek, a rákok nem szexelnek az első randinhttp://www.life.hu/intim/20170409-parkapcsolati-asztrologia.htmlHa tartós kapcsolatról van szó, a bakok verhetetlenek, ugyanis kétharmaduknak volt már 7 évnél is hosszabb kapcsolata. A vízöntők, a mérlegek és az ikrek elsősorban a másik adatlapján található leírás alapján választanak partnert, addig a bikák, a nyilasok és a szüzek főként a képeket nézik meg. Lássunk egy kis párkapcsolati asztrológiát!IntimThinkstockFernando Alonso az élet császárahttp://www.life.hu/intim/20170407-fernando-alonso-forma-1-pilota-szerelmei-kapcsolatai.htmlA 2017-es Forma-1-es mezőny legnagyobb kujonja egyértelműen a 32 éves brit pilóta, Lewis Hamilton, ezért az ausztrál nagydíj előtt össze is gyűjtöttük eddigi ismert ágyasait. De egykori csapattársa sem veti meg a csinos modellcsajokat és az egzotikus szépségeket. A kínai versenyhétvége apropóján lássuk hát Fernando Alonso hódításait! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.