A gyermekvállalás fontosabb dolog, az érettségire mégis többet készül a magyar

szülővé válás egyensúly vágyak hosszú élet célok
Minden 10. magyar hosszú életet szeretne, amelynek során a nők inkább egészségre, a férfiak pedig pénzre vágynak jobban. A magyarok 10 százaléka többet készül egy nyelvvizsgára, mint a nyugdíjas éveire, az esküvőnkre pedig akár 10-15 évig is gyűjtünk. Érdekes dolgok derültek ki egy friss kutatásból.

Az egyik nagy biztosítótársaság felmérésében azt vizsgálták, mik az emberek vágyai, céljai és ezek megvalósítására meddig gyűjtenek, illetve, milyen meghatározó élethelyzetekre készülnek fel, és hogyan.

A kutatás eredményei szerint a magyarok leginkább hosszú, tartalmas életre vágynak (11,3%), de ez csak 25 éves kortól válik igazán fontossá számukra. Alapvetően lényeges az egészséges életmód és jó közérzet is (11%), hiszen hosszú életet így érdemes igazán élni. A vágyaink listáján a pénzügyi biztonság összességében a 3. helyen (10,5%) szerepel, viszont a kor és nem viszonylatában ennél előkelőbb helyre kerül. A 25-40 éveseknek ugyanis az az elsőszámú prioritás, hogy anyagilag megalapozzák a jövőjüket. A nemeket tekintve pedig a férfiaknak fontosabb a pénz (10,3%), mint az egészség (9,4%), a nőknél ez viszont pont fordítva van (egészség: 11,7% kontra pénz: 10,6%).

Az anyagi javak után jönnek csak a lelki vágyak

A személyes beteljesülés elérése legfőképp 25 és 40 éves korunk között mozgat minket, az egyensúly és a harmónia megteremtése az élet minden területén pedig 56-64 évesen a legfontosabb számunkra. Mély baráti kapcsolatokra 18-24 évesen, illetve 40 éves korunk után vágyunk.

A 25-40 éveseknek ugyanis az az elsőszámú prioritás, hogy anyagilag megalapozzák a jövőjüket Forrás: Shutterstock/Ground Picture

A válaszok alapján a saját otthon a 7. legnagyobb vágyunk az életben, az életkori sajátosságokból adódóan főként a 18 és 40 éves korosztály számára. A lakás után jöhet az érzelmi kapcsolat és a család. Talán nem is gondolnánk, de a férfiak számára fontosabb a szerelem, mint a nőknek. A családalapításon már 18 évesen is sokat gondolkozunk, ám ez összességében csak a lista végén szerepel. A szakmai sikerekre és elismerésekre döntően 41-55 éves kor között fókuszálunk.

Fontosabb az autó, mint a nyugdíj

A kitöltők közül korosztálytól függetlenül mindenkinek az általános tartalék képzése a legfontosabb (19,2%). Ezt követi az utazás, pihenés (15,9%), majd a lakásvásárlás vagy -felújítás (12,5%). Érdekes, hogy bár a saját lakás megszerzése a 25-40 évesek számára a második legfontosabb cél, utazásra ez a korosztály mégis szívesebben gyűjt, mint otthonteremtésre. A Z generáció számára viszont ugyanannyira fontos félretenni lakásra, mint autóra (13-13%). Az autó nyújtotta mobilitás több szempontból is prioritást élvez, ugyanis minden válaszadó szívesebben spórol autóra, mint a nyugdíjára (8,2% vs 7,4%), és csak 56 éves korunk felett kapunk észbe, jellemzően ebben a korcsoportban egyenlítődik ki az egymáshoz viszonyított arány. A megtakarítási célok kapcsán az egészségügyi kiadások is az élmezőnyben szerepelnek (9,7%), ezekre a nyugdíjas korosztály gyűjt leginkább.
Az ügyféladatokból látszik, hogy egy autót sokszor fontosabbnak tartunk, mint az életünket és a saját jövőnket, és előbb gondolunk annak biztosítására is, pedig ennek pont fordítva kellene lennie.

Az autó nyújtotta mobilitás több szempontból is prioritást élvez Forrás: Shutterstock/Baza Production

A kézzelfogható dolgokra kevesebb ideig, a szeretteinkre és magunkra hosszabban gyűjtünk

A kutatásban résztvevők visszajelzései alapján a legkevesebb ideig (1-2 év) utazásra és pihenésre gyűjtünk (26,7%), a leghosszabb ideig, több mint 20 évig pedig nyugdíjra. A tanulásra jellemzően 1-2 évig, autóra és egészségügyi kiadásokra 2-3 évig spórolunk. A gyerekek jövőjének megalapozására és az idős szülők támogatására 5-10 éven át teszünk félre, az esküvőnkre viszont akár 10-15 évig is. Gyermekvállalásra, illetve idősebb korban a gyermekek, unokák támogatására 15-20 éven keresztül takarítunk meg.

A céljaink közül a lakásvásárlásra készülünk fel a legalaposabban (15,4%), ezután pedig az érettségi vagy a főiskolai/egyetemi diploma megszerzése az a mérföldkő az életünkben, amire a legtöbbet készülünk (14,8%) – többet, mint a családalapításra (10,8%). Figyelemre méltó az is, hogy a férfiak jobban megfontolják az autóvásárlást, mint a szülővé válást (13,5% vs 7,8%), egy fontos vizsgára (pl. nyelvvizsga, jogosítvány, egyéb szakmai bizonyítványok) pedig többet készülünk, mint a nyugdíjas éveinkre (10,1% vs 8,8%)

A céljaink közül a lakásvásárlásra készülünk fel a legalaposabban Forrás: Shutterstock/Fizkes

A nőket elfogadóbbakká teszik a sorsfordító események

A kutatás azt is vizsgálta, mik jelentik számunkra a sorsfordító pillanatokat az életben. A gyerekszületés (40,6%), egy életveszélyes baleset vagy betegség túlélése (15,9%), és egy utazás során szerzett kulturális élmény (8,8%) volt a legnagyobb hatással a válaszadókra. A megkérdezettek közül a legtöbben azt vallják, új értelmet nyert az életük egy sorsfodító esemény után, ami egyúttal megtanította őket a változások elfogadására és az alkalmazkodásra. Ennek kapcsán a kutatásból az derül ki, hogy a nők elfogadóbbak lesznek egy sorsfordító eseménytől, mint a férfiak, akik viszont több lehetőséget látnak egy-egy jelentős életeseményben.

A nőket elfogadóbbakká teszik a sorsfordító események Forrás: Shutterstock/Natalia Deriabina

Kinőttük a híres magyar pesszimizmust?

A három legjobb dolognak az életben a jelentőségteljes családi és baráti kapcsolatokat, a testi-lelki egészséget és a szerelmet tartjuk. A kutatása szerint elégedettebbek vagyunk a kapcsolatainkkal, mint a szerelmi életünkkel, különösen a nők. Érdekes továbbá, hogy a férfiaknak fontosabb a társuk megtalálása, mint a nőknek (18,8% vs 14,3%). A magyarok pozitív gondolkodásmóddal és szeretetteljes kapcsolatokkal törekszenek arra, hogy a legjobbat hozzák ki az életükből, csak ezután következnek a megvalósítható célok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.