Nacsa Olivér szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavasszal ünnepelte a harmadik évfordulóját Nacsa Olivér és a szerelme, Szilvi. De úgy tűnik ez volt az utolsó közös év, hiszen a híres előadóművész szakításról számolt be nemrég. 

Nacsa Olivér a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt a követőivel. A találgatások és a pletykák elkerülése érdekében elmondta: békés, szeretetteljes úton váltak el egymástól.

"Kedves barátaink, ismerőseink, tisztelőink!

Szeretnénk elejét venni mindenfajta találgatásoknak, pletykáknak és szóbeszédnek. Szilvi és én 3 és fél év után úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az életünket. A döntést közösen hoztuk meg, az elválásunk a legnagyobb barátságban, mély szeretetben, békében és kölcsönös tiszteletben történt. Arra szeretnénk kérni mindenkit, legfőképpen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy ennél többet nem szeretnénk megosztani a nyílvánossággal. Abban a nem várt esetben ha kérésünket a sajtó nem tartja tiszteletben úgy személyiségi jogaink esetleges megsértésének következményeként a megfelelő jogi lépéseket kényszerülünk megtenni.

Szilvi és Olivér" - írja az oldalán Olivér.

Pedig nemrég még arról szóltak a hírek, hogy Olivér és Szilvi lesznek az esküvői tanúk Kasza Tibi és Manker nagy napján, de valószínűleg akkor ez az elképzelés is változni fog.

SMS-ben szakított Kisóval a párja

A híres műsorvezető számára az elmúlt egy év maga volt a pokol. Szakmailag, érzelmileg és egészségügyileg sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Ráadásul az egykori szerelme is megdöbbentően megalázta...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.