Oszter Sándor tavaitól rettegnek Diósjenő lakói

Forrás: Facebook -
Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan teljesen elkészül Oszter Sándor tórendszere, a helyiek pedig egyre jobban félnek. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Oszter Sándor még a kétezres évek elején kezdte el felvásárolni azt a természetvédelmi területnek minősített részt Diósjenőn, ahol először fákat irtott ki, most pedig tórendszert építtet.

A munkálatok még a nyáron megkezdődtek, amit a helyiek nagyon rossz szemmel néztek, hiszen a híresség a helyi horgásztó egyetlen vízutánpótlási forrását magához vezette be. Minden lehetséges módon megpróbálták megállítani a színészt, ugyanis véleményük szerint sem a halállománynak, sem a tónak, sem a horgászok életének nem tesz jót, ha a természetes tó vízszintje apadni kezd.

Oszter Sándor diósjenői szomszédsága retteg a tórendszerépítés következményeitől Forrás: Facebook

Később a színész már fenyegető leveleket is kapott, amelyre válaszul beszerzett egy gázpisztolyt, illetve kamerarendszert köttetett be a telkén. Korábban interjút is adott, amelyben elmondta, hogy minden hivatalos papírt megszerzett az építkezéshez, és mivel engedélyekkel rendelkezik, így az kizárt, hogy a cselekedete természetkárosító lenne. Mostanra pedig a tavakban már víz van, a lakók pedig hiába fordultak hivatalos szervekhez, hiába írtak petíciót, még mindig rettegnek:

"Nézze meg, kedveském, vagy két hete zsilipet is tett az alsó tavába, most már ő szabályozza, mennyi vizet enged tovább a patakon keresztül a halastóba, ami szemlátomást máris sokat apadt. Pár hete kezdte el tölteni a medreit, mi pedig annyit tehetünk, hogy reménykedünk, át ne szakadjon majd a gát, mert akkor több házat is el fog önteni" - mesélte egy férfi a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.