Benkő László legyőzte a rákot: videó!

Fotó: Bielik István - Origo -
májrák Omega daganatos beteg Benkő László gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benkő László óriási örömhírt közölt a Mokka stúdiójában: legyőzte a rákot. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, tavaly júniusban daganatos megbetegedést diagnosztizáltak Benkő Lászlónál. A zenész azonban nem keseredett el, hanem a tettek mezejére lépett és már július elején megkezdte a kemoterápiás kezelést.

Benkő László és a családja fellélegezhet: legyőzte a rákot a zenész Fotó: Bielik István - Origo

Természetesen eközben is nagyban koncertezett, ugyanis véleménye szerint az ő élete akkor érne véget, ha elvennék tőle a zenélés lehetőségét. Persze időnként nyalogatta a sebeit, hiszen a kemoterápia olyan kellemetlen mellékhatásokkal jár, amelyeket Benkő még az ellenségeinek sem kívánna.

Szerencsére azonban sikerrel járt, és a kemoterápiát követően kés alá fekhetett, ami meghozta számára a gyógyulást. Azóta kirobbanó formában van, és már sokkal vidámabban tud beszélni a megpróbáltatásokról, hiszen már kijelenthető, hogy legyőzte a rákot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.