Keresés

Szülés után: karrier és/vagy család? - Terézanyu véleménye

2011. február 10., csütörtök, 14:05Rácz Zsuzsa
eszközök:

Rengeteg oka lehet annak, amikor egy kismama úgy dönt, hogy a szülés után visszatér vagy vissza kell térnie a munkájához. Az anyának nemcsak közvetlen környezete nemtetszésével kell sok esetben megküzdenie, de anyaként, feleségként és munkaerőként is tökéleteset kell nyújtania. Rácz Zsuzsa jegyzete.

Nemrég felkért egy cég, hogy a kismamaklubjukban arról beszélgessek az anyákkal, hogy milyen érzés újra munkába állni. Legalább harmincan ültünk körben a tágas teremben egy napos szombat délelőtt, míg a csemetékkel babysitterek foglalkoztak a pazarul berendezett játszóházban. Mivel harminc emberrel másfél óra alatt nehéz eljutni a beszélgetés mélységeibe, arra számítottam, hogy derűs csevegésben lesz részünk, és közben sütit majszolunk.

Ehhez képest már a bemutatkozás alatt - amikor minden nő elmondta, hogy mennyi idős a gyermeke, mikortól állt újra munkába, vagy mikor tervezi - elsírta magát az első anyuka, majd példáját további tizenöt követte, vagyis az első fél órában a csoport fele zokogott, a másik fele vigasztalta.

A többség ugyanazért fakadt sírva: ki másfél vagy kétévesen, de bölcsődébe adta a gyermekét, és visszament dolgozni. Csakhogy ezért az elhatározásáért, hogy nem maradt három évig otthon a gyermekkel, úgy érzi, elítéli a környezete. Az egyik anyukát a férje családja veti
meg, amiért "nem fér a bőrébe és nyüzsögnie kell", a másikat maga a férje szólja meg, hogy többdiplomás párja "rossz anya, mert karrierista".

Akadt olyan is, akit a saját anyja szekál, amiért kétévesen bölcsődébe adta azt a "szegény kisbabát", aki nem mellesleg imád közösségbe járni. Néhányuknak azért kezdtek el potyogni a könnyei, mert attól félnek, hogy kisgyerekkel már képtelenek lesznek felvenni a munkahelyi tempót, aki pedig már dolgozik, arról számolt be, fáradt és folyton szorong, hogy vajon jól teljesít-e anyaként és munkaerőként egyaránt.

Gyerekesek! Nektek hol volt a mélypont?



A nők nagy része elsősorban azért állt munkába újra, mert muszáj két embernek keresnie a családban. De többen is akadtak akik azért, mert gyermeküket már érettnek érezték a közösségre, ők pedig szeretik a munkájukat is.

Az egyikük, aki közel negyvenéves volt, és otthon volt a hároméves ikerfiaival, rémülten hallgatta a sorstársait. "Én ezt nem értem - fakadt ki végül - eddig azt hittem, egyedül vagyok ezzel, de én is azt érzem, ahányszor arról merek beszélni, hogy mennyire szorongok a munkába állás várható nehézségeitől, és attól még jobban, hogy többé nem leszek képes visszatérni, a környezetem mindig úgy reagál a mondandómra, mintha ezt mondtam volna: 'Én vissza akarok menni dolgozni, mert nem szeretem a gyerekeimet.' Miközben imádom a fiaimat, és imádom a munkámat is" - tette hozzá.

iStockphoto

Hazánkban a női-férfi foglalkoztatottság aránya fej-fej mellett (80,5-81,4%) halad. Mindaddig, amíg egy nő nem szül gyereket. A gyermekes anyáknak már csak a fele (52%) tud visszatérni dolgozni. (Ezzel Csehországgal karöltve sereghajtók vagyunk az EU-ban.) Vagyis egyértelműen büntibe kerül a munkaerőpiacon az a nő, aki szül.

Miközben az összes EU-tagállam közül nálunk van a legtöbb nőnek diplomája. Úgy tűnik, nem elég az, hogy az anyák erejüket megfeszítve zsonglőrködnek az otthoni és a munkahelyi feladatokkal, többségüknek még a környezetük rosszallásával is meg kell birkózniuk. Mintha az a vágy, hogy pénzt akarnak keresni, kamatoztatni akarják a tudásukat és nem akarnak kiszolgáltatottá válni, bűn lenne: vétek a gyermek, a család ellen.

Gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalombiztosítási és szociális ellátásokkal kapcsolatban kérdezd szakértőnket, Pintér Kathrint!



Életem legjobb döntése volt világra hozni a lányomat, és imádom a családomat, de akkor is igaz: vért izzadok, hogy egyszerre álljak helyt anyaként, feleségként és munkaerőként.

A 33 és 38 év közötti nők egyharmadának nem született még gyermeke. Nem kell matekzseninek lennünk, hogy kiszámoljuk: a többségnek minden nappal csökken rá az esélye. De miért is csodálkoznánk azon, ha egyre többen nem a hagyományos életpályát választják?

A nők kettős értékrend szorításában élnek: egyfelől szeretnének megfelelni konzervatív társadalmunk szerepkövetelményeinek: az a rendes nő, aki időben férjhez megy, időben szül, minimum kettő gyereket, és a munkáját - persze nem az otthonit! - mindig a családja mögé rendeli. Másrészt mivel hazánkban több a diplomás nő, mint a férfi, a nők a saját elvárásaiknak, vágyaiknak is szeretnének megfelelni, amikor munkaerőként is meg akarják mutatni, mit tudnak.

Szerintem ez egy muraközi lónak is sok lenne. Ijesztően sok anyukát ismerek, aki addigra, mire a gyereke vagy gyerekei betöltik a nyolcadik, tizedik életévüket, megbetegszik az erejét meghaladó munkától, vagy ami még gyakoribb: tönkremegy a házassága.

A kismama-kerekasztal egyik résztvevője szombat reggel ezt mondta bemutatkozásképpen: "Én nem csinálok semmit, csak otthon vagyok a két gyerekemmel." Annyiszor hallom ezt a mondatot, és mindig összeugrik tőle a gyomrom. Mert amíg az anyák, akik egy-két-három gyerekkel éveken át dolgoznak otthon, maguk is úgy tekintenek embert próbáló munkájukra, hogy "én nem csinálok semmit", addig miért is várhatnánk el, hogy mások is megbecsüljék őket?


Tippünk: www.terezanyu.hu
Itt barátkozhatsz Terézanyuval!




Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
73 komment
unka 2011-02-12 18:05 73
Nagyon jó volt a cikk .Nem lehet teljesen leírni azt, milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül a kisgyerekes anyukák ,.Nagyon sajnálom őket,mert most valóban olyan világ van,amikor nem lehet senki beteg ,sem gyerek serm felnőtt.Nagyon nagyok a követelmények .Egyszerűen két tűz között szenvednek az anyukák.Néha három ,ha a férj nem megfelelő partner.Nekem sokat segített a férjem és a nagymama,ha ő nem vigyázott volna kéthetente beteg kisfiamra akkor én is más állás után nézhettem volna .Pedig már elmúlt három éves mikor visszamentem dolgozni.Két gyereknél pedig halmozódik de addigra a fiam, nem volt olyan beteges,mivel 4 év van közöttük.
Medko 2011-02-12 14:11 72
hali, Cat, rég láttalak:))) Jól vagy?:)
Tücsi 2011-02-11 22:33 71
Az hogy Otthon Magyarországon, egy nőnek minimum 2 évig otthon "illik" maradnia szülés után egyáltalán nem biztos hogy ez a világ minden táján így működik. Tessék csak utánaolvasni. Anglia? Lengyelország például? Fél év után annyira kevés támogatást fizet az állam, hogy teljesen természetes újra munkába állni. Vagy vállalni mégegy gyereket. Sajnos a legnehezebb keresztülnézni a kritikákon. Viszont legkönnyebb bírálni másokat.
Cat 2011-02-11 19:38 70
flashgordon "Nem természetes-e az, hogy egy nő kiteljesédét a gyermekvállalásban éli-e meg? Ha esetleg igen, miért kell csodálkozni azon, hogy a gyermeknevelés "elveszi" az időt a karriertől?" Olvasd el mégegyszer; a kulcsszó a "mindig": "az a rendes nő, aki időben férjhez megy, időben szül, minimum kettő gyereket, és a munkáját - persze nem az otthonit! - MINDIG a családja mögé rendeli". Nos, én sem akarom MINDIG alárendelni a személyes vágyaimat, céljaimat valami másnak. Nem azt mondom, hogy soha, de MINDIG semmiképp. "illetve feltűnt-e Önnek az, hogy a férfiak nem tudunk gyereket szülni bármennyire szeretnénk" Ezt nem egészen értem. Szülni, szoptatni valóban csak a nő tud, minden mást viszont a férfi is, tehát a teendők megoszthatók. Való igaz, a nőkben _általában_ erősebb a gondoskodás ösztöne, de vannak kivételek. Lajosné :) Hát, én meg általában egyetértek vele. Most is.
böbe 2011-02-11 18:44 69
Én is visszamentem dolgozni, és leginkább azért, mert féltem, hogy mindent elfelejtek, mire munkába kerülök. A gyerekek szeretnek közösségbe járni, és én is szeretek dolgozni. A szabadidőnket hasznosan töltjük. És a férjem is besegít a házimunkába. Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik mindenki felett pálcát törnek. Nem jutna eszembe elítélni valakit, mert otthon marad a gyerekekkel, vagy elmegy korán a gyermek fél éves korában dolgozni. Ha az egész család kiegyensúlyozott marad. Az egy, ami számomra a legfontosabb, hogy azt lássam, hogy a gyermekeim boldogok. Kell tudnunk lemondani bizonyos dolgokról, de nem szabad hagyni magunk, hogy mi nők legyünk a család mártírjai (aki dolgozik, gyereket nevel, főz, mos takarít), mert az nem tesz jót a család többi tagjának sem. Szóval nagyrészt egyetértek a cikkíróval.
1 2 3 4 5
Találatok száma egy oldalon: 10 20 50 100

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.