Ilyen szexi ébredés után Palvin Barbi: fotó!

fotó Palvin Barbi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palvin Barbi mindenkit elkápráztatott a friss fotójával, hiszen a híres modell ébredés után is nagyon szép. 

Palvin Barbi körül mostanában igen felgyorsultak az események. Nyáron még mindenki a nyilvánosan kiposztolt csókolózós fotójának örült, hiszen azt hittük, a fiatal szépség végre révbe ért. Ám nem sokkal ezután hírbe hozták Neymarral, aki nem kizárt, hogy a modell miatt kapott eltiltást is.

Ezt követően a sztár végre elárulta, hogy van-e pasija vagy sem, ám ez mind semmi ahhoz képest, hogy Puzsér Róbert is napvilágra hozta a véleményét Barbiról. A modell ezt követően nyilvánosan kért bocsánatot az emberektől, amire Puzsér egy újabb poszttal reagált.

De úgy tűnik, a fiatal szépség jól állja a sarat, ugyanis a ma reggel kiposztolt fotóján egyszerűen csak úgy sugárzik. Bizonyára a közvetlen környezete bármikor kiállna mellette, ez a tudat pedig mindig jókedvre deríti az embert.

My battery is about to die

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés,

Így szkanderozik Palvin Barbi és a barátnője: videó

Palvin Barbi és Stella Maxwell egy videóban mutatták meg a bennük rejlő erőt. A két fiatal modell szkander versenyt tartott, de természetesen nincs miért aggódnunk: Barbi elég egyértelműen megnyerte a kihívást - videó!

Őszi cipők 10 ezer forint alatthttp://www.life.hu/trend/20171019-oszi-cipok-tizezer-forint-alatt.htmlHa éppen nem szeretnél befektetni egy drágább bőrcipőbe, vagy alapvetően sem hordasz bőrtermékeket, akkor mutatunk néhány szuper alternatívát az őszi szezonra. TrendOrigoTóth Vera nagyon dögös a fekete ruhájában: fotóhttp://www.life.hu/trend/20171024-toth-vera-nagyon-dogos-a-fekete-ruhajaban.htmlTóth Vera már több mint 40 kilót fogyott műtétje óta, ami miatt egyre magabiztosabb és merészebb is: nemrég egy fekete dögös ruhában mutatta meg alakját és tényleg elképesztő, amit eddig elért. Trend--X-Faktor: göndör hajjal és mély dekoltázzsal ült a mentorszékben Radics Gigihttp://www.life.hu/trend/20171023-x-faktor-gondor-hajjal-es-mely-dekoltazzsal-ult-a-mentorszekben-radics-gigi.htmlKözépkorú nagyasszonyt varázsoltak az X-Faktor tehetségkutatójára Radics Gigiből. Bár a mentornak valóban van mit kipakolnia a blúzából, ezúttal nem csupán dicséretet kapott a kommentelőktől. Trend--Így készül a halloweenre Vajna Timi: dominaszerkóban feszíthttp://www.life.hu/trend/20171023-igy-keszul-a-halloweenre-vajna-timi-dominaszerkoban-feszit.htmlVajna Timi Wonderwoman jelmezét öltötte magára a Maxim magazin halloween partyjára.TrendOrigoSminktrendek a divathetekről http://www.life.hu/trend/20171017-sminktrendek-a-divathetekrol.htmlA divatesemények mindig újraértelmezik a tegnapot, és előremutatóan a holnaputánra fókuszálva mentik át a korábban megszokott rutinjainkat. Idén ősszel is új textúrák, színek és formák láttak napvilágot, amiktől felpezsdült a divatélet. Nézzük meg közelebbről, milyen trendek uralkodnak most sminkfronton. Trend--Tücsi Amerikában is szexizik: fotóhttp://www.life.hu/trend/20171022-tucsi-amerikaban-is-szexizik-foto.htmlMint azt a Life.hu is megírta, a Sláger Tv műsorvezetője a szerelmet választotta a karrier helyett és jégkorongozó kedvesét követve Amerikába költözött.TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.