"Nevetett, miközben fojtogattam" - Megrázó vallomást tett a gyilkos anya

gyilkosság édesanya autista gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy övvel megfojtotta autista gyermekét, majd magával is megpróbált végezni az az édesanya, aki úgy gondolta, jobb lesz ettől a fiának.

Segíteni akart 11 éves kisfián Yvonne Freaney, aki egy övvel fojtotta meg gyermekét. Letartóztatása után azt állította ugyanis, hogy így akart véget vetni autista gyermeke szenvedéseinek - és biztos benne, hogy már a mennyországban van. Bár az asszony úgy tervezte, hogy a gyilkosság után magával is végez, öngyilkossági kísérlete már nem járt sikerrel. Az öngyilkosságra felkészülve még egy búcsúlevelet is hagyott a másik két fiának, amelyben megmagyarázta tettének okát, és sok szerencsét kívánt a jövőjükhöz. "Nevetett, miközben fojtogattam. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy boldog" - írta az asszony.

Thinkstock
Thinkstock

Freaney a rendőrségen elmondta, a kisfiú teljes mértékben az ő gondozására szorult, 11 évesen például még mindig nem volt szobatiszta. "Ő már boldog és senkinek sem fog hiányozni. Meg kellett ölnöm, hogy többet senki se csúfolhassa. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem sikerült magammal is végeznem" - vallotta Freaney.
A háromgyermekes édesanya első válása után már megkísérelte megölni magát, azután azonban az orvosok semmi jelét nem látták, hogy a jövőben valószínűsíthetően újra megpróbálná. Nemrég második férje is elhagyta, amit az asszony már nem bírt elviselni. A házassága az ismerősök szerint konfliktusokkal és veszekedésekkel volt tele, a közös otthonuk pedig borzalmasan elhanyagolt volt. Freaney a válása óta hotelekben, egyik napról a másikra élt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.