párkapcsolat viselkedés feng shui hangulat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A feng shui szerint a közvetlen környezetedből érkező energiák hatással vannak az életed egyes területeire. Ha bebiztosítanád a párkapcsolatodat, tennél az egészséged megőrzése érdekében, vagy éppen a karrieredet mozdítanád előre, érdemes megfogadni a tanácsait. Többek között azokat is, amelyek a lakásban nem kívánatos tárgyakra vonatkoznak. A Life.hu-n két éve ez volt az egyik kedvenc cikketek.

A több mint ötezer éves térrendezési tudomány, a feng shui nemcsak a lakás egyes részein használatos színekkel, anyagokkal és formákkal kapcsolatban ad tanácsokat, hanem számon tartja azokat a tárgyakat is, amelyek a tudomány szerint rossz hatással vannak: negatív energiát teremtenek, amelyek közvetve az életünket is befolyásolják.

Thinkstock
Thinkstock

A feng shui kilenc részre osztja a lakást, és az egyes részekhez hozzárendel bizonyos életterületeket - hogy a lakás mely része mely élettérrel áll kapcsolatban, az a bágua térképről olvasható le, ahogy az egyes részekhez tartozó jellemző színek és anyagok. Attól függően, hogy az adott, káros energiákat generáló tárgy a lakás mely részén kap helyet, fejti ki hatását azon keresztül a hozzá tartozó életterületen.

A szerelem területe a lakásban

A feng shui szerint a lakás délnyugati részén található a szerelem területe. Ha változásra vágysz a magánéletedben, ha már szeretnéd megtalálni az Igazit, ha a jelenlegi párkapcsolatodon javítanál, elsősorban erre a területre fókuszálj. Azon túl, hogy rendet teszel itt, eltávolítod a lakás ezen részéről a törött, régi, nem használt vagy nem kedvelt tárgyakat, fontos, hogy a területnek megfelelő színeket is megjelentesd, és a terület domináns elemének - az öt elem közül a föld dominál itt - megfelelő anyagokkal rendezd be ezt a részt. A színek terén a piros és a rózsaszín árnyalatai ajánlottak, az anyagok terén pedig kerámia, továbbá jó, ha jelen van a tűz is itt, a föld elemet ugyanis a tűz táplálja.

Óvakodj a kaktusztól!

A föld elemnek jót tesznek a növények is, ám a lakásnak ezen a részén különösen ügyelj arra, hogy olyan fajtát válassz, amely a térrendezési tudomány szerint jó hatással van. A negatív energiát gerjesztő növények gyengíteni fogják a terület pozitív energiáit, amelynek következtében a szerelmi életed is sérül majd.

Thinkstock
Thinkstock

A feng shui alapvetően nem kedveli a szúrós, hosszú, vékony levelekkel rendelkező növényeket, de néhányukat beengedi a lakásba. A kaktusz azonban az esetek többségében kivétel. Hallani ugyan arról, hogy segíthet elűzni a negatív energiákat, ám azoknak, akik még csak most ismerkednek a feng shuival, vagy csak bizonyos tanácsait tudják megfogadni - a lakásuk teljes átrendezésére például nincs lehetőségük -, jobb távol tartaniuk ezt a növényt az otthonuktól.

A kaktusz számtalan szúrós tüskéjét védekezés gyanánt növeszti, melyek azonban nemcsak távolságtartásra sarkallnak, de negatív energiát is teremtenek, amelyet ráadásul szerteszét szórnak a lakásban. A szúrós tüskék által közvetített negatív energia alapvetően az egész lakásban jelen lehet, de arra a területre van a legnagyobb hatással, ahol a kaktuszt tartjuk. Amennyiben ez a szerelem területe, szinte biztos, hogy köze van az állandó konfliktusokhoz, a párkeresésbeli kudarcokhoz.

A magánytól a távolságtartásig

A kaktusz a környezetében lévő embert szúróssá teszi. Ez hatással lehet a már meglévő párkapcsolatra, hiszen a szúrós, kötekedő modor folytonos konfliktusok szülője lesz, amely szépen lassan megmérgezheti a kapcsolatot. Amennyiben még keresed a párod, szintén nem tanácsos kaktuszt otthon tartanod, hiszen energiái hatására zárkózottnak, magadnak való személynek tűnhetsz, aki felé nem szívesen nyitnak. A kaktusztól a legjobb minél előbb megszabadulni, ha azonban sajnálnád kidobni, legalább keress számára olyan helyet a lakásban, ahol kevésbé árthat. Esetleg tedd ki a bejárat mellé úgy, hogy a szemben lévő ház sarka felé nézzen - utóbbi káros vágóenergiáját a kaktusz semlegesíti.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.