Sztankay Ádám párkapcsolat férfi szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arra valók a jó barátok, hogy gatyába rázzák az embert egy nagyobb mélyrepülés után. Hogy ezt hogyan teszik, rájuk van bízva. De egy biztos: mi ez idő alatt megtérhetünk, okosodhatunk, sírhatunk, toporzékolhatunk és felejthetünk. Sztankay Ádám heti jegyzete arról, hogy egy zuhanyfülke hogyan tehet csodát az emberrel 25 év után is. 

Bejött, pár hónapig jártak is, nem a Nóri faterjával, hanem Nórival. Fontos állomás volt Ferinek az a fülke - meg persze Nóri is - a férfivá válás útján. Az van, hogy mindent tudtunk egymás ügyeiről a srácokkal, akikkel a gimiben gyógyultunk össze örök barátságban. Mi az, hogy tudtunk?

Amikor már túljutottunk férfilétünk első botladozó lépésein, olyan is volt, hogy miközben egyikünk bezárkózott egy Lia nevű csajjal a Csillag-hegyi strand napozóterének kellős közepén felállított tojás alakú zuhanykabinjába - a többiek ezerrel támasztották kívülről a cuccot, nehogy atomjaira hulljon a döngetéstől. Bámult az egész strand, de leszartuk. Édes ifjúság.

Feri amúgy nemrég - már kicsit túl a negyvenen - bemutatta első lemezét. Szűk baráti körben, plusz a családok. Ferinek három lánya van, énekelnek is az albumon. Mondta, hogy tulajdonképpen a gyerekek miatt csinálta az anyagot: legyen majd bizonyítékuk, hogy az apjuknak volt valamiféle foglalkozása.

Feri amúgy gitárosként némi világhírre is szert tett. Az After Cryingban tolta, ami tényleg világszám - világos, hogy itthon nem ismerik annyira.

Thinkstock
Thinkstock

Egyébként Feri saját albumát Keresztelő Szent János élete ihlette. Tudod, aki előkészítette a terepet, mielőtt Jézus nekilátott a maga melójának. Amúgy János fejét aztán - ahogy az lenni szokott - levágatta egy nő.

Az a vicc, hogy ezek az én barátaim, mind hisznek abban, amiben nekem nem megy. Teszem hozzá: miközben azért próbálok úgy élni, mintha menne. Hogy is mondjam, az én telómban nincs szám az Úrhoz, fordítva viszont nem tudom, mi van. Lehet, ez a nem tudás is segít féken tartani magam, amikor el is engedhetném a gyeplőt. Persze nem mindig sikerül.

Tipp! Az idei nyár legtrendibb fürdőruhái képgalériánkban! Katt ide!




Nem úgy, mint egy fogyatékosra, hanem olyan valakire, akit most nagyon kell szeretni. És amikor dumálgattunk a dologról, akkor úgy dumálgattak, ahogy az ilyesmiről kell. Szóval, nem csak a zenében éreztem harmóniát. Pedig közöttük is van, aki már túlélt egy-két durva zuhanást, és akár huszonnégy órában utálhatná az egész világot, leszámítva a kis szüneteket, amikor más baján örömködik. De az én barátaim nem ilyenek. Ők mintha ellenállnának valaminek, aminek egyre kevesebben állnak ellen.

Thinkstock
Thinkstock

Erről jutott eszembe, hogy sokáig én is nagy ellenálló voltam. Baromi meló volt benne, hogy el ne veszítsem azt a bizonyos legfontosabbat. De aztán valamikor, valahogy abbamaradt a meló, és az egész cucc, az a nagy marha szeretet egyszerűen fel lett téve a rulettra, hátha úgy is kamatozik. Naná, hogy nem ott állt meg a golyó, ahová vártam. Hetedik főbűn megvan? A jóra való restség. Ha viszont azt hiszed, hogy Feriék között mindjárt meg is tértem, akkor tévedsz.

Annyi volt csak, hogy egy idő után elbúcsúztunk a feleségektől és a gyerekektől, majd jól berúgtunk. És úgy már inkább csak a telefonfülkéről, tojás alakú zuhanyzóról meg ilyenekről dumálgattunk. Az Úr meg, ha van, tuti mosolygott. Az a másik pedig, ha ő is létezik, kapja be a sajátját, rulettestől, mindenestől.

Tipp! Nézz botrányos és szexis divatfotókat képgalériánkban! Katt ide!


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.