Csak kevesen tudták! Amy Winehouse egy kislányt hagyott hátra

halál örökbefogadás Amy Winehouse
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány hét múlva lett volna anya Amy Winehouse, ha nem következik be a tragédia. Az énekesnő ugyanis egy 10 éves kislány örökbefogadását tervezte.

Tipp! Amy Winehouse élete képekben! Nézd meg képgalériánkat!




AFP
AFP

A Karib-szigeteki St. Luciáról származó, 10 éves Dannika Augustine a Sunday Mirrornak azt mondta, az elmúlt két évben nagyon közel kerültek egymáshoz Amy-vel, valamint, hogy az őt egyedül nevelő édesanyja is beleegyezett az örökbefogadásba, mivel rendkívül szegény körülmények között él.

"Amy már az édesanyám volt" - nyilatkozta a kislány. "Anyának hívtam, ő pedig engem a kislányának. Törődött velem, szerettük egymást, és sok időt töltöttünk együtt. Nagyon vártam, hogy végre vele lakhassak Londonban."

Megmenthette volna az életét

Dannika nagymamája, Marjorie Lambert a Sunday Mirrornak elmondta, Amy már ügyvédet is bérelt az örökbefogadáshoz. "Amy kérlelt, hogy adoptálhassa Dannikát, magával akarta vinni Angliába, és azt is tervezte, hogy St. Luciában is letelepszik. Ha nem halt volna meg, most biztosan itt lenne, hogy véghez vihesse az örökbefogadást. Meg vagyok győződve róla, hogy nem tette volna azt, amit tett, ha Dannika már vele lett volna."

Tipp! Nézegess elbűvölő képeket apró kiskutyákról! Katt ide!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.