Madonnát utánozva mellbimbót mutatott Sharon Stone

mell mellbimbó Sharon Stone ruha Madonna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 53 éves, egykori szexbomba azok közé tartozik, akik nem szívesen viselnek melltartót, hiszen tökéletesek az idomai. Aki ez utóbbiban eddig kételkedett volna, az most meg is nézheti, mennyire így van.

Lépj be a Lifefashion virtuális próbafülkéjébe, próbálj és vásárolj a fotelből!



Sharon Stone az elmúlt napokat Párizsban, a divat egyik fellegvárában töltötte, de ez nem jelenti azt, hogy ragadt rá a sikkes francia stílusból. Az 53 éves díva inkább a vele egykorú Madonna példáját követve arra vetemedett, hogy minden eddiginél merészebb öltözékben adja a világ tudtára: teste még mindig olyan elképesztően szexi, mint az Elemi ösztön idején volt.

AFP
AFP

A filmben ugyan bugyi nélkül szerepelt, most viszont a melltartóját hagyta otthon, hogy egy átlátszó felsőben villanthasson bimbót a világra. A róla készült képeket (18+) itt nézheted meg. A sztár egy fekete csőszárú nadrágot és egy fekete, félig áttetsző anyagból készült felsőt viselt, amelyhez fehér borítéktáskát és csillogó cipőt húzott. Szerintünk ez a bizarr szerelés egyedül huszonéves, argentin származású modell barátjának, Martin Micának tetszhet - másnak nem nagyon.

Amikor leszáll az éj... akkor indul a LifeNight!

Kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor egy kicsit bujábbak, perverzebbek és szabadszájúbbak vagyunk, a pasik pedig végre elárulják, hogy hogyan szeretik? Akkor gyere, ismerd meg a titkos énünket!

Ezekkel a témákkal várunk téged hétköznap 22:00 után a Life.hu-n!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.