"Mégis vihart érzek" - Csajozik a facér pasi

- Hát, pont olyan, mint egy broki. Naná, mondom, milyen lenne, persze, hogy ez ugrik be elsőre, libanyak mégse lehet, broki van még ilyen peckes, persze már amikor. Ittunk már kicsit, koccintottunk buli előtt, barátok a toronyalján.

- Broki, broki - tűnődik Béla, aztán oda jut: gondoljunk bele, családi darab a torony, bekerül majd a címerünkbe, broki lesz a főmotívum, az adja ki lényegünket.

Mondom erre, tökéletes szimbolika, odabökök a faterra, nézze csak, Cilikét, Erikát és Tündét fűti az öreg a kajával megrakott campingasztalok mellett. - Formában van - vigyorog Béla. - Abban - bólintok rá.

Beugrik apám régi dumája, mesélem Bélának is: a művészember olyan, mint a virág, természeti szükséglete, hogy folyvást körbedöngicséljék a méhecskék. Zümmög is kacéran a három bige, az öreg bazsalyog, fújja stílussal a füstöt, tíz év után szokott vissza, mert most már hadd élvezze ki alaposan, ami még hátravan, ezt nehéz tromfolni. Alapból persze az egyebekkel se lenne baj, élvezze, amit bír, ám ez esetben az egyik rovar mégiscsak a csajom, a másik meg Béláé. Lehetne egy határ.

Cilike elkapja a pillantásomat, hozzám szalad, puszit nyom, mondja, seggfej vagyok, belesúgja a fülembe, hogy ő tényleg nem egy labda, hozzáteszi, "labda, labda, labda", majd kacsint, húzzunk az erdőszélre, a fák közé.

Na, ahhoz pont nincs most kedvem, lankaszt az előbbi döngicsélés, ráadásul törkölyszaga van a nőmnek, de Cilike kezdi, ha akarom, Erika is beszáll, nézzem csak. Odapillantok Erikára, minket stíről, tekintetünk összeakad, kérdőn biccent, ez nem vicc, kezdődik a régi nóta, megint kifundáltak valamit, sejthető, hogy mit. - Egyszer muszáj lesz - ereszt némi pálinkagőzt Cilike.

Az jut eszembe, pedig csomó egyéb is eszembe juthatna, vajon akkor is azt gondolná-e, hogy trióban is nyomhatnánk, ha tudná, volt az a kis kavar a hentessel. Mivel lövésem sincs a válaszról, arra jutok, jobb, ha sosem tudja meg, nehogy az infó rostálja a lehetőségeimet. Végén még ő se, nem hogy ő, plusz Erika. Szalonspicces szexmatek.

- Balerinát hívtad már? - lép el mellettünk a húgom, belőle kóserszilva árad. - Balerinát? - szalad magasba Cilike szemöldöke. - Benyomott a gyerek - nyugtatom Cilikét -, beszél hülyéket.

Kisasszézok a helyzetből, hívom Bélát, másszuk meg a tornyot, még belefér. Megdumáltuk, ha befutnak a többiek - lesznek páran, barát ugyan kevés, de az erdészetieket, polgárőrséget, önkormányzati fazonokat csak muszáj volt meghívni -, lezárjuk az emeleti teraszt, jobb a biztonság.

De most még szabad az út a magasba, nekivágunk Bélával, ám kis híján már a küszöbön eltaknyolok. Saját fejemben is némi nyomás, de nem az a gond, Tünde pillantása akaszt meg, apám mellől küld meg kajánul, mintha csak azt látná folyton, ahogy a hentesen buzgólkodom, pedig nem is volt ott.

Mindegy, legalább a csúcson nyugi, hullámzik végtelenbe a hegyhátak zöldje. Bámulja Béla is, majd azt mondja, volt, ami volt, jobb, ha előre néz az ember. A múlt jutott eszébe, persze, asszony, gyerek. Hallgat egy sort.

- Tudom ám, sokat melóztál a jókedvemért - mondja aztán. Nem szól többet, néz bele a tájba. Szél se rezdül, szál felhő se, mégis vihart érzek.