Fél oldalára mozgásképtelen lett Dobó Kata - Súlyos mániája ráment az egészségére

anyaság Dobó Kata mánia tisztaság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dobó Kata képtelen elviselni, ha körülötte nincsenek rendben a dolgok. Rend- és tisztaságmániájával végül akkor kellett szembenéznie, amikor már a szervezete jelzett.

"Eleinte úgy gondoltam, hogy a kisgyerek mellett is képes leszek ugyanúgy elvégezni a napi teendőket, mint korábban. Tévedtem" - idézi a Blikk a színésznőt. Mikor kislánya, Szofi elaludt, Kata azonnal nagy hévvel csapott bele a házimunkába, intézte a bevásárlást és az egyéb ügyeket. Egészen addig hajtotta magát, míg becsípődött a háta, elzáródott a tejcsatornája, és mindezek következtében alig néhány óra alatt a fél oldala mozgásképtelen lett.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

"Sohasem voltam az a hátradőlős alkat, megőrülök, ha a dolgok nem úgy vannak körülöttem, ahogy én szeretném. Ilyen például a pedantomániám. A lakásnak mindig minden körülmények között ragyognia kell a tisztaságtól, de nem csak ott, ahol látszik ám! Elég, ha csak én tudom, hogy az ágyneműt nem sikerült a megfelelő időben lecserélni, másnap rögtön ezzel kezdek, mert addig, amíg a dolog nincs teljesítve, valami furcsa, gyomorkörnyéki feszültség kerít hatalmába. Nem szeretem ezt az érzést. Ugyanígy vagyok más feladataimmal, vagy csak egy adott csekk befizetésével. Rend a lelke mindennek, nem csúszhatok, nem késhetek, nem lehet porcica sehol" - írja Kata a blogjában.

A szervezete hamar jelzett, hogy ez így nem lesz jó, Kata pedig szerencsére komolyan vette a dolgot. "Már nem akarok mindent én megoldani, és az sem zavar, ha nem makulátlan tisztaságú a lakás. Nekem kell leginkább rendben lennem, hogy a gyermekem minden igényét teljesíteni tudjam. Rá kellett jönnöm, hogy vissza kell fognom a lendületből" - folytatja a blogban, ahol azt is belátta, képtelenség szupernőként élni, a hajtással pedig sem magának, sem a családjának nem tesz jót.

Tipp! Menyasszony lett Palvin Barbara! Kattints a képekért!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.