botrányhősnő Barack Obama USA Kesha beiktatási ceremónia énekesnő beiktatás elnök biszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 21-én az Amerikai Egyesült Államokat Barack Obama beiktatási ceremóniája tartotta lázban, és ezalól az extrém stílusú énekesnő, Ke$ha sem volt kivétel. A vadóc sztár, aki legutóbb biszexualitásáról vallott, hazafias szerelésével vonta magára a figyelmet.

A 25 éves énekesnő hétfő este adott koncertet a nyilvános eskütételt követő afterpartin, ahol hűen önmagához, hangsúlyos sminkben és gondosan összeválogatott szerelésben jelent meg. A platinaszőke sztár megjelenését minden bizonnyal az amerikai zászló ihlette, hiszen kizárólag piros, kék és fehér színek alkották szettjét.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Piros nadrágkosztümjéhez, fehér blúzt és egy csinos kék magas sarkút választott. Blézerét, melynek hátán az U$A felirat szerepelt, kék csillagokkal egészítették ki. Az összhatást ezüstösen csillogó ékszerekkel dobta fel és sminkjét is ehhez a stílushoz igazította, ugyanis kék szemhéjfestékkel és vörös rúzzsal hangsúlyozta hazafias érzéseit. Az énekesnő a tőle megszokott módon ismét túlzásba esett, de az eseményt tekintve ezúttal talán megbocsátható volt a túlkapása.


A gálán Ke$ha azt is elárulta, hogy nagyon büszke amerikai állampolgársága miatt, az újraválasztott elnöknek pedig egyenesen szerelmet vallott fellépése során: "A következő dal a szerelemről szól, ezért ajánlom Mr. Barack Obamának, mert imádom őt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.