Fotókon akkor és most LifeNight Bálint Antónia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elnézve gyermekkori fotóját, Antónia már kislánynak is nagyon szép volt.

A csinos modell, műsorvezető sokáig artistának készült és több éven át szertornázott. Televíziós karrierjét igen korán kezdte, hiszen 7-8 évesen statisztaként reklámfilmekben és videoklipekben szerepelt. Az igazán nagy fordulópontot a Miss Hungary szépségverseny jelentette számára, amelyet 22 évesen nyert meg. Talán ő az egyedüli, akit kétszer koronáztak királynővé, hiszen nem sokkal a győzelem után néhány korábbi fénykép miatt megfosztották a címétől. Később azonban kiderült, mindez jogtalanul történt. Antónia saját bevallása szerint televíziós munkáját a hivatásának tekinti, emellett belekóstolt már a színészetbe is. Immáron családanyaként a tanulást is fontosnak tartja: jelenleg művelődésszervező szakon mélyíti ismereteit.

Forrás: Facebook/Bálint Antónia
Forrás: Facebook/Bálint Antónia


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.