Megható sorokkal búcsúztak gyermekei Bajor Imrétől

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
Bajor Imre halál megható gyermek levél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 57 éves korában elhunyt színművész két gyermeke búcsúlevelet írt édesapjának, amelyből a legmeghatóbb sorokat idézzük.

Ahogy a Life.hu is megírta, Bajor Imre augusztus 6-án a kora reggeli órákban elhunyt. A pályatársak megdöbbentek a hír hallatán. A színész két gyermeke, Lili és Marci a következő sorokkal búcsúztak édesapjuktól a Story hasábjain.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

„Az utóbbi időben éreztük már, hogy egyre rosszabb a helyzet, és hogy vészesen fogynak a közös percek. Mikor kérte, hogy inkább ne látogassuk már meg, mert nem akarja, hogy így lássuk elkezdtünk félni... Remélem, be tudom fejezni azt, amit apa elkezdett a színpadon. Utoljára azt mondtam neki, hogy szeretlek, Papa!" – írt a megható sorokat Bajor Lili.

„Apa rákos lett. Nem tudtam elhinni. Felgyorsultak az események. Aztán egy este felhívott apa és megkért, hogy kísérjem el őt Kínába, ahová nagy reményekkel utaztunk. Kínában nemcsak a fia voltam, hanem a barátja. Szerintem több évnyi beszélgetést pótoltunk... Amikor utoljára láttam, így búcsúztam tőle: vigyázz magadra. Remélem, ott fönt vigyáznak rá" – írta Bajor Marci.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.