A fájdalom legmagasabb dimenziója – amikor a gyermekedet veszíted el örökre

Hogyan lehet az élet egyik legnagyobb tragédiáját, gyermekünk halálát feldolgozni, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy ne pusztuljon bele az ember a fájdalomba és ne menjen tönkre körülötte minden.

A legmegrázóbb halál a gyermekhalál?

Bár külföldön komoly szakirodalma van a gyász speciális területének, az úgynevezett perinatális veszteségeknek, nálunk még mindig gyerekcipőben jár ez a terület. A perinatális halál során a gyermek tudatos vállalásával elinduló lelki folyamatok drasztikusan megszakadnak és ez súlyosan traumatizálja a szülőket, gyakran patológiás gyászmunkát indítva el. Ennek ellenére hazánkban a gyermekvárással összefüggő veszteségek lelki következményeivel, a szülők segítésével csak a ’90-es évek közepétől foglalkozunk.

„Aki 9 hónapon át (az elhalálozás okán lehet, hogy kevesebbet) a szíve alatt hordott egy magzatot, elképesztő módon megszenvedi az újszülött elvesztését. Maga a tény is elég, hogy várandós, s máris elkezdi megszeretni a majdan megszülető kisbabát. Ha időközben fizikai kontaktust is átélt vele kapcsolatban (ha rúgott a kicsi, ha látta az orvosnál a monitoron az alakját és hallotta a szívét), akkor ez még inkább megerősíti, hogy egy létező, egy valós embert veszített el, hiába volt csak pár napos, amikor bekövetkezett a tragédia. Ugyanakkor minden fájdalom ellenére nem összehasonlítható a veszteségélmény egy pár naposan és egy több évesen elment gyermek esetén. Minél több időt tölt el a család a gyermekkel, a veszteség is exponenciálisan növekszik.” – mondja Deáki Tímea párterapeuta, aki tapasztalta: bár a nőknek jól esne, ha ugyanolyan intenzíven reagálna párjuk a veszteségre, az nyilvánvaló, hogy egy még nem is látszódó várandósságnál kevésbé tud a férfi részt venni a gyászban, mint egy ultrahanggal jól látható, vagy betegen, esetleg halva született utód láttán.

A baba halála a kapcsolat végét is magában hordozza

Singer Magdolna metálhigiénés szakember, gyásztanácsadó szerint egyes esetekben a baba halála a kapcsolat végét is magában hordozza, másokat pedig összekovácsol. Ilyen megrázó esemény vízválasztóként tud működni, és a kapcsolatnak azt a felét erősíti, amelyik dominál, akár a nyereség, akár a kudarc oldalán. “Fontos megemlíteni, hogy a férfiak egyfajta csapdahelyzetbe kerülnek ilyenkor. Ugyanis nemcsak a nő, de a társadalom is azt várja el tőlük, hogy széles vállú, erős emberként védelmet nyújtsanak a kibírhatatlan fájdalom ellen asszonyuknak. Így aztán rendíthetetlennek tűnnek, még ha belül folyik is a könnyük. Tehát míg a nők egyfelől elvárják a párjuktól az erős támaszt, mégsem díjazzák, hanem értetlenül állnak azelőtt, hogy miért nem szenvednek láthatóan úgy, mint ők. Kicsit elvárnák, hogy ugyanúgy zokogjanak, hogy ne találják a helyüket, hogy körülöttük is kicsit megálljon az élet. De a férfiak máshogyan gyászolnak, mint a nők, elrejtik az érzelmeiket, sokszor még önmaguk elől is” – magyarázza a gyásztanácsadó.

A megoldás kulcsa

Ha alapvetően őszinte és nyílt a kommunikáció nő és férfi között, egymásba kapaszkodva, közösen az esetek zömében túlélik a tragédiát. Sokan jutnak el oda, hogy a sokk után megtalálják az értelmét annak, ami velük történt. Ez már félsiker a gyászfeldolgozásban, aminek során óriási fejlődésen mehetnek keresztül lelkileg.

A traumák hozadéka

A gyász feldolgozása kihat a későbbi életre, a már meglévő gyerekekhez való viszonyra, a házastárshoz való kapcsolatra, a következő várandósságra, a szülés folyamatára, sok egyébre. A társadalom azonban elzárkózik a problémától, azt közvetíti, hogy minél előbb lépj tovább, majd jön a következő! De ez nem ilyen egyszerű. Sajnos sokszor még a családtól és a rokonoktól sem kapják meg az odafigyelést, a türelmet, hogy addig gyászoljanak, amíg képesek eljutni az elfogadásig.

Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragikus halálesetet?

A gyásznak nincs meghatározott ideje és meghatározott fázisa, mivel minden ember más, minden kapcsolat más, máshogy gondolkozunk és értékelünk, a számunkra fontos érzelmi veszteségekre is különbözőképpen reagálunk. „Nem mindegy, hogy lett-e újabb gyermek vagy sem. Ha nem, az sem mindegy, hogy ennek fizikai vagy lelki oka van inkább, esetleg a kettő együtt. Mindenkinek nagyon nehéz a feldolgozás, de ez is teljesen egyéni. Függ a környezettől, az elengedési képességtől, a kapcsolat erősségétől és a kitűzött céltól. Azon szülők esetében, akik már átéltek ilyen traumát, az aggódás, a félelem az átlagosnál garantáltan erősebb lesz. Ott a félelem, hogy nem jön össze egy újabb baba. A félelem, ha megfogant, nehogy elmenjen. A félelem, hogy miután megszületett nehogy történjen vele valami végzetes. Nem lehet kitörölni a kicsi emlékét, nem is kell. De arra figyelni kell, hogy a jelenben és a jövőben gondolkodjon a veszteséggel élő pár. Aki ugyanis csak a múltban él, nem veszi észre a mellette elsuhanó valódi életet, s így a jövőt sem látja meg. Itt is igaz, hogy elhúzódó lelki problémák esetén, ami már negatív hatással van az új gyermekre vagy a kapcsolatra, szakember segítségét célszerű kérni.” – mondja Deáki Tímea szakértőnk.