A lelkes szingli és a karriermama meetingre megy...

Egyre inkább úgy tűnik, (bár ezt nyilván csak hevenyészett statisztikáink bizonyítják), hogy ma Magyarországon egyre kevesebb kismamának adatik meg, hogy otthon maradhasson a picivel. Akit visszavárnak a munkahelyén, annak őrült szerencséje van, akit pedig nem, annak sokszor ennek ellenére is munkába kell állnia, még ha egyébként nem is akar. Mert egyáltalán nem biztos, hogy az apa, aki - ne felejtsük el, szintén ember - lazán el tud tartani három, vagy akár több embert egy (vagy több) fizetésből.

Nyilván minden anyuka, vagy még a várandósság előtt álló nő, végigveszi a fejében a lehetséges megoldásokat, a járható utakat, mérlegel, és a társával együtt dönt a munkába állás vagy az otthon maradás kérdésében. A már felsorolt indokok miatt sokszor azonban itt sem érvényesül az, amit szeretnénk, sokkal inkább a helyzetünk, a támogatói és családi kör, valamint maga a munkaerőpiac osztja a lapokat, és dönt a sorsunkról.

Ezért is sokkoló kívülről látni, milyen ellentét húzódik a két csoport között, annak ellenére, hogy szinte mindenki ugyanazokat az eshetőségeket zongorázta végig, csak épp a végső döntésnél a másik verziót választotta.

Aki végül úgy dönt, hogy amint lehet, visszamegy dolgozni, nemcsak a többi édesanyától fogja kapni az ívet, hanem a kollégái közt is megkülönböztetett lesz. Akarva-akaratlan ő lesz a gyerekes anya, aki korán jön be és hamarabb le is lép, mert minden idejét a gyermekével és a családjával szeretné tölteni, valamint mert neki, ahogy mondani szokták, kezdődik otthon a második műszak.

Igen, benne van a pakliban, hogy háromnegyed négykor át kell vennem tőle valami munkát, mert rohanni kell a gyerkőcért, és mert aznap valahogy az apuka sem tudta megoldani. Előfordulhat, hogy már a második hosszú hétvégét dolgozom végig, mert neki családja van, más kötelezettségei (is) vannak, és mert kevesebbszer szerepel abban a beosztási táblázatban, amely valójában az én életemet is meghatározza.

Nyilván mindenhol más a munkahelyi struktúra, a szervezeti felépítés és a légkör is, és talán (egyelőre gyermektelenként) szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem tapasztaltam a környezetemben még vérre menő harcot, konfliktust ebből. Nehéz lenne meghúzni ugyanis azt a határt, hogy mit engedünk meg egy anyukának a porontyra hivatkozva, és meddig tudunk rátolni valamit a még gyermektelen kollégákra. Ez persze nem csak azon múlik, ki milyen megértő, mennyire rugalmas és segítőkész. Komoly vezetői feladat is, hogy valaki jól mérje fel, és be tudja lőni azt a kényes egyensúlyt, amikor a későn kelő, de lelkes szingli, és a néha kimerült, de a végsőkig precíz anyuka között tökéletesen be legyen osztva a munka, és mindenki elégedett legyen.

Egy korábbi cikkünkben említettünk már egy kutatást, amely szerint azok a nők, akiknek van gyereke, jobban teljesítenek a munkahelyükön, mivel a gyereknevelés során olyan készségeik alakulnak ki, amiknek a munkájukban is nagy hasznát veszik.

A dolgozó anyák közel kétharmada akkor arról számolt be, hogy gyermeke születése után jobban ment neki a multitasking, azaz könnyebben volt képes egynél több feladatot egyszerre elvégezni. A megkérdezettek majdnem fele emellett azt tapasztalta, hogy jobban be tudta osztani az idejét, és körülbelül egynegyedük összeszedettebbé is vált.

A vizsgálat során 2000 nőt és 500 munkaadót kérdeztek arról, miként változott meg a nők munkahelyi teljesítménye az anyává válás hatására. A válaszok alapján mindkét fél egyetértett abban, hogy a gyermekes nők számos tekintetben jobban teljesítettek, jobb csapatjátékosok voltak, jobban becsülték a kollégáikat és ügyfeleiket, és jóval több dologra voltak képesek egyszerre odafigyelni.

Persze nem mindenkinek adatik meg, hogy egy végtelenül megértő és rugalmas csapat tagja legyen a munkahelyén. Sokaknak álommunkahely lenne, ha távmunkában, otthonról is végezhetnék a feladataikat, ha éppen a csöppség benyalja a bárányhimlőt az oviban. Szigorú szabályok, goromba főnökök, merev munkarendszerek, és gyermektelen topmenedzserek persze mindenhol lehetnek, akik meg nem értett helyzetekkel, és előre nem mindig tervezhető gyerekprogramokkal állnak szemben. Általában tanácstalanul.

Közhelyszagú, de legfontosabb talán az lehet, hogy mindenki a helyén kezelje a helyzetet, amennyire csak tudja. Segítse a másikat, mert attól, hogy valaki anya lett, még éghet pontosan ugyanaz a tűz a szemében, mint amikor az egyetemen felvette a legdurvább tárgyakat, hogy egyszer azzá váljon, aki lenni akar. A másik csoportban játszónak pedig azért kell rugalmasabbnak lennie, hogy ha egyszer ők is átélik az anyaság csodáját, helyettük is bennmaradjon valaki tovább az anyák napi ünnepség délutánján.