Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Egy vadidegen férfi jelent meg a színpadon

Szia, Anyu! Itt vagyok megint és még mindig. Olyan a kedvem, mint amikor augusztus végén anno elő kellett bányásznom a sulicuccokat, és agyilag elfogadtatnom magammal, hogy néhány nap és kezdődik az iskola, megint egy év megállás nélküli “güri”. Bevallom neked, hogy én simán játszanék vakációsat életem végéig, vagyis két hónap szünet pofátlanul beleférne az életembe. Csakhogy ezt ma kis hazánkban elég kevesen engedhetik meg maguknak, ők nyilván meg is teszik, mi, csepűrágók sodródunk az árral nyáron is, és akkor még örülni kell, ha van ár.

Maradjunk itthon: idén úgy alakult, hogy munkaügyben kétszer is megfordultam Szegeden. Először júliusban egy hétig, amikor is az Abigélt vittük az Operettszínházzal a Dóm térre, és előtte pár nap próba volt lent, majd augusztusban, amikor a Játékszínnel volt lent a Rejtő-darab bemutatója. Három napig voltam a városban. Az Abigél-turné olyan volt, mint egy hét üdülés, mert napközben pihentünk a kánikula miatt, és csak este 7-től volt próba, igaz, akkor éjjel 1-ig.

Imádom Szegedet, és ott valahogy bátrabb vagyok közlekedési szempontból is, mert arra gondoltam, biciklit bérelek, amit Pesten nem nagyon mernék. Ezzel az ötlettel beoltottam Udvaros Dorottyát is, akivel aztán csak kis sárga paripáinkon láthatott minket a szegedi publikum a színpadon kívül, ezt a Citybike Szegednek köszönöm ezúttal is, mivel ajándékba adták nekünk azt a hetet. A Facebookra ki is tettem egy képet, őrült sikerrel, ami alá azt írtam, „az ember már nem is biciklizhet itt nyugodtan, rögtön a nyomába ered egy Kossuth-díjas művész”.

Az előadás óriási siker volt ott is, és az időjárás is rendes volt hozzánk, nagyon is. Kicsit izgultam, hogy a kánikulában Kőnig tanár úrként milyen érzés lesz gyapjúzakóban, kötött mellényben, télikabátban, és hosszú kötött sálban színpadra lépni, de estére valahogy enyhült a hőség. Már az első előadás napjának estéjén felkerültünk a netre, mert történt egy kis intermezzo: egyszer csak egy vadidegen férfi jelent meg a színpadon, a matulás lányok jelenete közben, egy papírlapról próbált valamit motyogni, de már nem kezdhette el a mondókáját, mert le is kísérték a színpadról. Aztán minden ment a maga útján tovább. Napközben kis fagyizás, strandélet, heckkel, palacsintával, lángossal, szóval vakáció-üzemmód is.

Ugyanez, ha csak két napban, de megvolt a Rejtő-darab bemutatója körül is, bár ott az első este előtt 40 fokban próbáltunk délután, azt hiszem, a képen látszik, milyen állapotban. Lehet, hogy itt kaptam hőgutát, és ezért fordulhatott elő másnap a strandon, hogy bár palacsintát akartam venni, ki tudja miért a strandfelszereléseket árusító butikhoz álltam sorba. Persze, közben nyilván elfecsegtem az időt.

Lassan hozzászoktatom magam a gondolathoz, hogy beszállok a mókuskerékbe. Az ősz nagyon kemény lesz, gondolj rám!