ZÖLDKONFERENCIA - GAZDÁLKODJ OKOSAN A HULLADÉKKAL!

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szolnokon április 4-én ezzel a címmel tartotta idei harmadik Zöldkonferenciáját - Baja és Vasvár után - a környezettudatos nevelésről és szemléletformálásról a környezetügyért is felelős Földművelésügyi Minisztérium.
Forrás: Földművelésügyi Minisztérium

Oktatási-nevelési intézmények pedagógusai kaptak meghívót a rendezvényre, melynek résztvevőit Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, majd Dr. Kállai Mária kormánymegbízott tartott előadást, melyben elhangzott, hogy a Föld jelenlegi állapota aggodalomra ad okot, ezért a környezettudatosságnak a rossz szokásaink eldobásával kell kezdődnie. A környezeti nevelés érdekében olyan hatékony pedagógiai rendszer működtetésére van szükség, melyben mindenkinek van feladata.

Búsi Lajos az FM zöld ipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára a minisztérium környezettudatos szemléletformáló tevékenységének céljait és eszközeit ismertette, kiemelve, hogy a hulladék érték, gond csak a szeméttel van. A környezettudatos nevelést éppen ezért már otthon, a családban, kisgyermekkorban el kell kezdeni, hiszen senki sem születik környezettudatosnak, sem pedig szemetelőnek. Jó példát kell mutatni otthon, munkahelyen, és az iskolában is.

Kump Edina hulladékcsökkentési szakértő, a Hulladékmentes.hu alapítója, azzal kezdte előadását, hogy nincs általános tipp, csak odafigyeléssel és egyedi, apró lépésekkel megvalósítható megoldások léteznek a hétköznapi takarékosságra, a szükségletek szerinti vásárlásra, a hulladékok gondos kezelésére.

A délutáni program a „jó gyakorlatok” bemutatásával folyatódott, ahol lakásban, iskolában is használható komposztálót készítettek a résztvevők, megismerhették és kipróbálhatták a Replacc interaktív játszóházat és tapasztalatot cserélhettek Gulyás Sándorné Katikával, a jászberényi Szent István körúti szakiskola Ózon Zöld Díjas pedagógusával, aki a „Talaj nyomában” címet viselő projektjét ismertette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.