egyszerű szénhidrátok immunrendszer cukor szénhidrát
Aki igazán hatékonyan akar fellépni a koronavírussal szemben, az nem csak a kézmosásra figyel, hanem a táplálkozásra is. 

Rengetegen vannak, akik újévkor megfogadják, hogy leszoknak a dohányzásról, a kávéról és a mérhetetlen cukorbevitelről - ezek helyébe pedig egészséges ételeket, kevesebb édességet és több testmozgást iktatnak be a hétköznapokba.

Aztán jön egy ilyen világjárvány, és azon kapjuk magunkat,

hogy a legnagyobb boldogságot a fiókban rejtőző dugi csoki és a nagy alvások okozzák.

Ez nem is meglepő, hiszen nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy a négy fal közé zárva tengessük a napjainkat. De mi ezzel a baj?

Ahogy azt már - remélhetőleg - mindannyian jól tudjuk, a koronavírussal szemben úgy tudunk a leghatékonyabban fellépni, ha rendszeresen kezet mosunk, minél kevesebb emberrel érintkezünk és felturbózzuk az immunrendszerünket. És itt jön képbe a cukor, amiből ha túl sokat fogyasztunk, pont az immunrendszerünk áldásos munkáját hátráltatjuk.

Ha sok cukrot fogyasztasz, hátráltatod az immunrendszered Forrás: Shutterstock

Instant szénhidrát kalauz

A szénhidrátokat két csoportba sorolhatjuk: egyszerű és összetett. Utóbbira az a jellemző, hogy a szervezet lassú lebontási folyamat útján dolgozza fel, ami kifejezetten hasznos a testünknek. Ilyen szénhidrát található például a gyümölcsökben, illetve a teljes kiőrlésű gabonában. Az egyszerű szénhidrátok pedig azok a cukrok, amiket mindenki mumusaként is szokás emlegetni. Még hozzá azért, mert a lebontásuk iszonyatos tempóval történik, így nagy mennyiségű, "káros" szénhidráttal terheljük a szervezetünket. Sajnos azonban az egyszerűsített szénhidrátok majdnem mindenhol fellelhetőek - például az átlagos péksüteményekben és a tésztafélékben is -, ezért csak tudatos munkával kerülhetjük el.

Több kutatás is kimutatta már, hogy ezek a cukrok nagyban gátolják az immunrendszer működését. És nem csak azért, mert jó időre leterhelik, hanem azért is, mert például csökkentik a fehérvérsejtek hatékonyságát a fertőzésekkel szemben. Emellett megemelik a vércukorszintet, valamint a vérnyomást is.

Utóbbiról sokan nem is tudnak, ugyanis a közhiedelemben az terjedt el, hogy a túlzott só bevitel okoz magas vérnyomást. Ez igaz is, de sajnos a túlzott cukorfogyasztás is hasonló következményekkel jár. Ennek oka az, hogy a cukor csökkenti a nitrogén-oxid mennyiségét a vérben, ami a vérerek tágulását szabályozza.

Ha pedig egy ér túlságosan szűk, akkor megnő benne a nyomás.

Gondoljunk akár csak a kerti locsolócsőre, amit ha két ujjal összenyomnánk, megnőne benne a víz áramlási sebessége.

A cukrok nagyban gátolják az immunrendszer működését, csökkentik a fehérvérsejtek hatékonyságát a fertőzésekkel szemben Forrás: Shutterstock

Arról még nem is beszéltünk, hogy a mértéktelen cukorfogyasztás májkárosodást is okozhat - főleg, ha emellé még mozgásban szegény életmód is társul. És persze még hosszasan lehetne folytatni a sort, de talán már ezekből a példákból is kiderül, hogy az egyszerű szénhidrátok nem segítenek nekünk a koronavírus elleni küzdelemben sem. Tehát nem csak az alakunk megőrzése érdekében kell ezekre odafigyelni, hanem az egészségünk megőrzése miatt is.

Íme néhány élelmiszer, amire érdemes nagyobb hangsúlyt fektetned

  • narancs
  • mangó
  • alma
  • gombák
  • lencse
  • bab
  • rozskenyér
  • barnarizs
  • hántolatlan gabonamüzli
  • dió
  • földimogyoró
  • szójatej
  • hajdina
  • natúr joghurt

A karantén talán arra is jó lehet, hogy feltérképezd azokat az élelmiszereket, amelyek kevés szénhidrátot tartalmaznak. Kísérletezz izgalmas receptekkel, és tapasztald meg, milyen ízek állnak hozzád a legközelebb. És ne feledd, ezt nem csak a lapos hasadért teszed, hanem önmagad és mások egészségéért is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.