Sose látta még szüleit a 10 hónapos kisfiú - a járvány szólt közbe

Forrás: Shutterstock -
kisfiú családegyesítés újszülött béranya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánkban ugyan nem engedélyezett a béranyaság, a világ más országai közül azonban több is engedi a családalapítás ilyen formáját. Abban az esetben viszont, ha a szülők és a béranya más országban él, bizony okozhat nehézséget a családegyesítés, főként a koronavírus-járvány idején.

Egy tikTok videóban meséli el röviden a texasi Kristie Baysinger furcsa, ám igen szívszorító kálváriáját. A háromgyermekes kisgyermekgondozóként dolgozó nőt egy béranyasággal foglalkozó cég hívta fel - akikkel kapcsolatban állt - hogy vigyázna-e egy újszülöttre, aki béranyától született, de a vér szerinti szülők nem tudtak jelen lenni a szülsénél. Kristie természetesen vállalta a feladatok, ám a ki Alexander már 10 hónapja nála van.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Természetesen nem arról van szó, hogy az Egyesült Királyságban élő szülők ne akarnák a kisfiút, a világjárvány szólt közbe.

A gondozónő azóta próbál társadalombiztosítási számot kérni a kisfiúnak, amióta nála van, de eddig mindig csak türelemre intette a hatóság, hiszen a járávnyhelyzet miatt rengetegen várnak, tegyen így ő is. Ám ennek hiányában a kis Alexander nem kaphat útlevelet sem.

Kristie az első naptól fogva negyedik gyermekeként gondoskodik a kisfiúról, és bízik abban, hogy az a helyzet hamarosan megoldódhat.

@kristiebaysinger

##greenscreen##peloton##pelotonbike##extraordinaryconceptions##surrogate##gestationalsurrogate##42##nanny##fyp##baby##6months##notmybaby

♬ original sound - kristie baysinger

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.