Metakommunikatív jelek - avagy hogyan tanulj meg olvasni mások mozdulataiból

2021.07.28.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Gyakran egyetlen szót sem kell szólnunk ahhoz, hogy tökéletesen kifejezzük a véleményünket egy adott szituációban, hiszen a metakommunikatív jelzéseink sokkal többet mondanak a szavainknál.

Amikor a gyerekeinket tanítjuk kommunikálni, gyakran el is felejtjük, hogy nem csak a szavak helyes használatát kell nekik átadnunk, hanem azt is, hogy a testük jelzéseivel milyen információkat üzenhetnek az emberek felé.

Metakommunikációnak nevezzük a kommunikációs folyamatban a nem verbális jeleket. Ezek a vokális jelek, a tekintet, a mimika, a kronémika (Mennyi időt fordítunk az egyes kommunikációs szakaszokra), a proxemika, azaz a távolságtartás, a mozgás, azaz a gesztusok és a testtartás, valamint az emblémák, mint például a haj és ruhaviselet is.

A nonverbális kommunikáció azért is nagyon különleges, mert ha szavaink mellé illesztjük, akkor a mondanivalónkat illusztráljuk, színesebbé, hangsúlyosabbá és nyomatékosabbá tesszük vele - ám ha nem kísérik őket szavak, akkor is mindent, sőt még annál is többet el tudunk vele mondani.

Metakommunikációnak nevezzük a kommunikációs folyamatban a nem verbális jeleket Forrás: Shutterstock

A nonverbális jelek közül az egyik legfontosabb a szemkontaktus, hiszen, ha valakire ráemeljük a tekintetünket, akkor azonnal tudni fogja, hogy figyelünk rá, és hogy kommunikációt kezdeményezünk vele. De ugyanúgy beszédes lehet ennek éppen az ellenkezője is, amikor határozottan kerüljük a szemkontaktust.

Egy ember tekintete ezerféle lehet, gyakran mondjuk azt, hogy „felnyársalt a tekintetével". Egy dühös tekintettel valóban ölni lehet, de ugyanaz a szempár lehet szemérmes, kihívó, csábító és szeretetteljes is. Sőt, ha valaki szimpatikus nekünk, akkor gyakran megesik, hogy egyszerűen rajta felejtjük a tekintetünket, és egyfajta "szemezés" veszi kezdetét.

A szemkontaktus nem csak akkor beszédes, amikor létrejön, vagy amikor a hiányát érezzük, de az is igazán sokatmondó lehet, hogy mennyi ideig tart. Az a személy, aki elkapja a tekintetét, és csak nagyon rövid ideig tart szemkontaktust, az esetek nagy százalékában bizonyára zavarban van, sőt kijelenthető, hogy hatalmas önbizalomhiánnyal küzd. Abban az esetben, ha lesüti a szemét, és szinte rá sem mer pillantani a beszélgetőtársára, vagy gyakran félrenéz: ennek az is lehet az oka, hogy szégyelli, kellemetlen helyzetben érzi magát, netán hazudik.

A nonverbális jelek közül az egyik legfontosabb a szemkontaktus Forrás: Shutterstock

A tekintet minősége mellett az is nagy szerepet kap, hogy mennyire van nyitva a szemünk, valamint az is, hogy esetleg lentről, fentről vagy hunyorogva nézünk a másikra. Abban az esetben, ha a szempillánkat úgy rebegtetjük, akár a pillangó a szárnyait, biztos, hogy felfokozott lelkiállapotban vagyunk, talán éppen el szeretnénk csábítani valakit. Ha a szemről beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említenünk a könnyeket, amik kifejezhetnek örömet és bánatot is egyaránt.

Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre, hiszen örömünk és bánatunk azonnal kiolvasható belőle, sőt, ha valaki folyamatosan oldalra néz beszélgetés közben, több mint valószínű, hogy hazudik nekünk.

A szem mellett az ajkak is sokkal több információt adnak át, mint azt gondolni mernénk. Gondoljunk csak bele, egy kedves mosolyra a legtöbb ember mosollyal válaszol. Egy kedves, őszinte mosoly képes oldani egy szituáció feszültségét is. Ám egy lebiggyesztett alsó ajak vagy egy fintorgó száj is nagyon sokatmondó lehet.

A proxemika, azaz a távolságtartás, vagy más néven térköz- szabályozás olykor többet mond a legtöbb kiejtett szónál.

Az, hogy messze állunk, vagy közel állunk valakihez, igazán beszédes lehet, hiszen a 15-46 cm távolság az intim zónába esik, ide csak az érzelmileg közel állók léphetnek be. Ha 46cm-120 cm a személyes zóna, akkor már csak baráti a kapcsolat, ez a távolság jellemző a legtöbb találkozóra. Ha 1,2-3,6métert is meghaladja a két ember közötti távolság, akkor már a társadalmi zónáról beszélünk.

Ezt akkor alkalmazzuk, ha még nem ismerjük eléggé a másikat. Például egy otthonunkba látogató vízszerelőt biztos, hogy csak ebben a távolságban közelítünk meg, ami egyébként teljesen normális.

A testünk a testtartásunkkal is számtalan információt közöl a külvilág számára. Teljesen más benyomást keltünk, ha kihúzzuk magunkat, mintha összegörnyedve jeleznénk a szorongásunkat.

Ahogy a felsorolásban említettük, az öltözködés és a hajviselet is nagyon sok információt hordoz magában.

A metakommunikáció sokkal rejtettebb közlés, mint a nonverbális kommunikáció, az viszont közös bennük, hogy csak egy részük kontrollálható tudatosan.

A nonverbális jelek sok mindenre utalhatnak, a metakommunikációs jelek viszont egyértelművé teszik azokat. A képmutatás például semmiképp sem önazonos, ezért hiteltelen viselkedést eredményez. Ezt a metakommunikáció csalhatatlan jelei mindig leleplezik. A legtöbb ember ilyenkor zavarba jön, aminek egyértelműen felismerhető külső megjelenési formái lesznek: ilyen például az elpirulás is. Aki hazudik, azt főként a mimikája, gesztusai és a hangszíne, hanglejtése árulja el.Az az ember, aki folyton az arcához nyúl, vagy a karját maga előtt összefonja, minden esetben a szorongás jeleit mutatja, mintegy önmagába próbál kapaszkodni és keresni a stabilitást.

Ahhoz, hogy tökéletesen olvassuk mások nonverbális kommunikációs jeleit, elengedhetetlen a folyamatosan fejlesztett önismeret.