Mire figyelj, ha kiadod a lakásod

otthon bérbeadás lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy gondolod, hogy egy lakás bérbeadásával lehet a legegyszerűbben pénzt keresni? Ha azonban nem akarsz pénzt bukni a kiadással, tartsd be a következő 4 szabályt!

"Amikor megkaptuk a nagymamámtól örökölt másfél szobás lakótelepi lakást, még nem gondoltuk, hogy ennyi bajjal jár a bérbeadás. Úgy terveztük, hogy fél év alatt háromszázezer forintot keresünk majd, de nem így történt. Hat hónap után összesen százezer forint maradt a zsebünkben, az első ránézésre megbízhatónak tűnő albérlőnk ugyanis nem fizette be a számlákat, na meg tönkretette a frissen kifestett szobákat is" - meséli Zsuzsi.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]


Első alkalommal a 42 éves Judit is így járt, aki külföldön élő testvérének lakását adja bérbe már évek óta. "Én is laktam albérletben, ezért úgy gondoltam, hogy én rendes tulaj leszek. De amikor az első lakó egyáltalán nem fizetett, és kiköltözni sem akart, minden toleranciám elszállt, másfél hónapos huzavona után tudtuk lezárni az ügyet. Azóta azonban csupa rendes emberrel találkoztam, és persze mindent megteszek azért, hogy többet ne érhessen kár" - mondja.

1. tanács: írj szerződést és leltárt!

Az első és legfontosabb alapszabály: mindig írj szerződést, amely a kaució és a bérleti díj összegén kívül azt is tartalmazza, hogy ki fizeti a közös költséget, milyen hosszú a felmondási idő, és hogy mi a fizetési határidő! A lakásban okozott károkra és a karbantartás költségeire érdemes külön kitérned, ugyanis általában ebből van a legtöbb vita - az nem kérdés, hogy ha beázik a lakás vagy az egész házban elromlik a fűtésrendszer, akkor te állod a cekket, de mi van akkor, ha a csaptelep vagy éppen a zár romlik el? Judit rendszerint egyhónapos határidőt szokott magának szabni: ha a beköltözést követő néhány hétben romlik el valami, mindenképpen a saját költségén javíttatja meg, ha pedig később akad probléma a lakásban, a szerelő véleményétől teszi függővé, hogy ki fizet. "Ha a szerelő azt mondja, hogy például a zár mindenképpen elromlott volna, akkor én állom a költségeket. Ha viszont azt mondja, hogy a folytonos csapkodástól ment tönkre, akkor az albérlőknek kell kifizetniük a javíttatást" - magyarázza.

A Life tippje: Nem csak akkor érdemes leltárt készítened, ha bútorozott lakást adsz bérbe! Még egy üres lakásban is rengeteg értékes és mozdítható dolog van, például a tűzhely vagy éppen a mosogató - az a legtisztább megoldás, ha beköltözéskor az albérlőddel közösen végigjárjátok a helyiségeket, és közösen feljegyzitek egy lapra a berendezési tárgyakat, majd mindketten aláírjátok!

2. tanács: ne vállald az elhelyezési kötelezettséget!

Minden főbérlő rémálma, hogy a számlákat és a bérleti díjat sem fizető lakókat nem tudja majd kiköltöztetni a lakásból - ha te is ettől tartasz, mindenképpen foglald bele a szerződésbe, hogy ha a megállapodást bármilyen ok miatt felbontjátok, nem vállalod az elhelyezési kötelezettséget, vagyis neki kell gondoskodnia új lakásról! Azt viszont nyugodtan megengedheted az albérlőnek, hogy ideiglenesen bejelentkezzen a lakás címére, ugyanis ez önmagában még semmilyen jogot nem biztosít neki, viszont alaposan megkönnyíti a mindennapjait!

A Life tippje: Bármennyire is megbízhatónak tűnik az újdonsült lakód, legalább egyhavi kauciót mindenképpen kérj tőle, hiszen ebből tudod az esetleges károkat kijavíttatni vagy éppen a befizetetlen számlákat kifizetni! A kaucióról készítsetek átvételi elismervényt - ne csak akkor, amikor a bérlőd adja oda neked az összeget, hanem akkor is, amikor kiköltözés után te fizeted vissza a pénzt!

3. tanács: intézd te a számlákat!

Szép dolog, ha megbízol az albérlőidben, de azért a számlák befizetését és a mérőóra leolvasását ne bízd másra, inkább intézd te magad! Mielőtt bárkinek is kiadnád a lakásodat, járd végig a szolgáltatókat, és a saját otthonodat add meg levelezési címként - így hozzád érkeznek a számlák, valamint a túlfizetésről és az elmaradásról szóló levelek is. Minden hónapban gyűjtsd össze a sárga csekkeket, majd a végösszeget kérd el a lakóidtól: természetesen mindig küldd el nekik az adatokat, összesítéseket és a fizetendő összeget tartalmazó számlalevél másolatát! "Eddig mi is eljutottunk, csak éppen arra nem gondoltunk, hogy az áramért átalánydíjat fizetünk. Ez eszünkbe se jutott, amikor nyolc hónap után elköltözött az albérlőnk. Februárban aztán kellemetlen meglepetés ért minket: kiderült, hogy húszezer forintot még fizetnünk kell, ugyanis a korábbinál többet fogyasztottak" - mondja Judit, aki mindenkinek azt tanácsolja, hogy havi elszámolást kérjen az áram-, víz- és gázszolgáltatóktól.

A Life tippje: A már sokat csalódott főbérlők maguk olvassák le havonta a mérőórák állását, így lehetnek ugyanis biztosak abban, hogy a valós fogyasztást tükrözik a számlák. Persze nem kell paranoiásnak lenned, ennél ritkábban is elég megnézni a mérőórákat - kiköltözéskor azonban mindenképpen együtt írjátok fel az adatokat, és ha nagyobb eltérést látsz, vond le a kaucióból!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]



4. tanács: ellenőrizd a lakás állapotát!

Bármennyire is ciki időnként feltűnni az albérlőknél, és megnézni a szobák állapotát, időnként mégis érdemes! "Én egyszer sem mentem el megnézni a lakást, mert úgy éreztem, ezzel behatolnék a lakóim intim szférájába. Így csak a kiköltözésük után láttam meg, mennyire lelakottá vált a lakás: gyerekfirkák és más foltok tömkelege a falon, megrepedt ablaküveg, leszakadt polcok" - emlékszik vissza Zsuzsi. A 28 éves tanárnő ennek ellenére úgy döntött, továbbra sem járkál majd gyakran az albérlőihez, viszont a számlákat mindig személyesen viszi el nekik, így két legyet üt egy csapásra. Persze bármennyire is félted a lakást, ne légy tolakodó! Talán mondanunk sem kell, hogy tartalékkulcs ide vagy oda, a lakók tudta nélkül soha ne menj be a lakásba, és mindig előre jelentsd be, mikor látogatnál el hozzájuk! A szőrszálhasogatás sem jó pont: minden egyes repedésért és apró foltért nem érdemes patáliát csapnod, de ha úgy látod, hogy a szobák állapota már-már siralmas, gondolkozz el egy új albérlő keresésén!

A Life tippje: Mindig add meg a szomszédoknak a telefonszámodat, és kérd meg őket, hogy bármilyen probléma van, jelezzék - na persze ne a morgolódós, minden apró zaj miatt kiabáló Julika nénit kérd meg erre! "Én a mai napig hálás vagyok a szomszéd srácnak, aki az egyik közösségi oldalon keresett meg. Azt kérdezte, tudom-e, hogy már többször járt nálunk a rendőrség csendháborítás miatt, ezért a ház lakói már aláírásgyűjtésbe kezdtek az albérlőim ellen" - meséli Zsuzsi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.