Előkerült egy szemtanú, aki látta, ahogy Benkőt megverik

Forrás: MTI/Nagy Lajos -
békülés diszpécser verekedés Omega szemtanú taxi Benkő László per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk megtalálta Benkő László és Debreczeni Ferenc megverésének szemtanúját. A Bors pedig fordulatról ír, Benkőék békülnének, mert senkinek nem érdeke pereskedni.

Szöllössy Kati, az Omega Oratórium basszusgitárosa is Benkőékkel volt, amikor a tatai koncertjük után egy taxis megverte a két veterán zenészt. A nő a Blikknek azt mondta, saját testével próbálta védeni a két omegást, de állítása szerint őt is félrelökte az őrjöngő sofőr.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

„Eltelhetett a rendelésünk óta fél óra valóban, amikor szóltunk a diszpécsernek és lemondtuk a taxit. Az a furcsa, hogy ezután mégis megérkezett a helyszínre. Debreczeni Ferenc, Ciki mondta neki, hogy köszönjük, nem kérjük a fuvart, és már be se akartunk szállni a kocsiba. Nyilván ezután Ciki az orrcsontjával megütötte szegény taxis öklét, amitől ő kirepült az autóból, és a fiúk földhöz verték magukat, hogy így húzzák csőbe az ártatlan sofőrt" – ironizált a gitáros lány. „Csak azért nem sikerült nagyobbat ütnie a taxisnak, mert engem kerülgetett, ugyanis közéjük álltam" – mondta Kati, aki csak azért nem hívta azonnal a rendőrséget, mert nem merte otthagyni a verekedő taxissal a kollégáit.

A sofőr a Class Fm reggeli műsorában beszélt az esetről, amit ő másképp élt meg. Szerinte Benkőék részegek voltak.
„A részegségről annyit, hogy a zene a szakmánk, ittasan nem tudnánk játszani. Egy kortyot sem ittunk, a hőségtől ez lehetetlen is lett volna. A mikrobuszban nem volt alkohol, Laci és Ciki legfeljebb egy pohár rozét ihatott a fogadáson, de ebben sem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy nagyon fáradtak voltunk, és talán ingerültek is a várakozástól" – emlékezett vissza Szöllössy Kati, akit többször is meghallgatott már a rendőrség. A taxis egyébként tovább dolgozik, ellene súlyos testi sértés gyanúsítottjaként indult eljárás a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

Fordulat?

A Bors pedig azt írja, a taxitársaság ügyvezetője meghallgatta a diszpécser és a zenészek közti beszélgetést és arra a következtetésre jutott, hogy egyik félnek sem lenne hasznára, ha ez a hanganyag a nyilvánosság elé kerülne. „Most úgy tűnik, hogy közelednek egymáshoz a felek" – árulta el Pásztor György.

Az előzmény:

Az Omega szombat esti tatai koncertje után egy taxis támadt a zenészekre: Debreceni Ferenc dobosnak az orra és a bal keze tört el, Benkő László billentyűsnek a jobb keze tört vagy zúzódott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.