Nem emelnek vádat Kállai-Saunders András ellen

verekedés vádemelés testi sértés botrány Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról októberben a Life.hu beszámolt, András a közösségi oldalán osztott meg egy levelezést, amivel ártatlanságát szerette volna bizonyítani. Most úgy tűnik, az énekes jó híreket kapott a verekedése ügyében, az ügyészség ugyanis nem emel vádat ellene.

Átmenetileg biztosan megkönnyebbülhet Kállay-Saunders András. A rendőrök súlyos testi sértés, és életveszélyt okozó testi sértés miatt javasoltak vádemelést, de az ügyészség szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyelőre nem elegendőek. A Bors értesüléseit a Fővárosi Főügyészség erősítette meg.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Az ügyben a Fővárosi Főügyészség 2014. december 12. napján további nyomozási cselekmények elvégzésére utasította a nyomozó hatóságot" - közölte a lap megkeresésére dr. Kovács Gergely Ákos szóvivőt helyettesítő ügyész.

A hírt Saunders ügyvédje így kommentálta: "Álláspontunk az üggyel kapcsolatban továbbra is az, hogy nem az ügyfelem és társa volt a kezdeményező" - mondta dr. Magyar György, aki hozzátette, amennyiben valakit támadnak, a védekezés közepette érheti sérülés azt, aki támad. "Jogos védelmi helyzetről van szó. Nagyon örülünk annak, hogy a nyomozó hatóság e vonatkozásban úgy látja, hogy az ügy nincs felderítve kellőképpen, és tisztázni kell a szerepeket, hogy ki volt a kezdeményező és ki volt védekező pozícióban" - magyarázta a sztárügyvéd.

Nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon:

A tavalyi remek szereplés után az énekes úgy döntött, jövőre nem próbálkozik az Eurovíziós Dalfesztiválon, hanem átadja másoknak a terepet. De vajon miért döntött így? Cikkünkből kiderül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.