Sör, whisky, pálinka - Így készülnek a magyar bandák a VOLT Fesztiválra

Fotó: Burger Barna -
Big Daddy backstage alkohol Sidi Ganxsta Zolee és a Kartel kulisszatitkok mobiltárca Tankcsapda Kis grofó káros VOLT Fesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan startol a VOLT Fesztivál, így szinte magától értetődik, hogy a magyar fellépőket arról faggassuk, vajon ők is a világsztárokhoz hasonló kérésekkel rukkolnak-e elő egy-egy fellépés alkalmával.

A Tankcsapdáról már szárnyra kelt egy-két elképesztő pletyka. Az együttes gitárosa, Sidlovits Gábor, "Sidi" ugyanakkor elmondta: ezekből semmi sem igaz, nekik teljesen normális igényeik vannak a koncertek előtt.

Fotó: Burger Barna

„Nem kell nagy dolgokra gondolni azzal kapcsolatban, hogy miket kérünk a backstage-be. A szokásos listán ásványvíz, sör, kávé és törülköző szerepel. A koncert előtt három órával már nem eszünk, mert úgy tudunk fitten a színpadra lépni" – mesélte Sidi, aki azt is elmondta, milyen hihetetlen történeteket hallottak már az együttes kívánságairól.

„Vicces legendák keringenek rólunk, amelyekből természetesen egy szó sem igaz. Hallottuk már például, hogy jakuzzit kérünk az öltözőnkbe és 12 féle sajtot, amiből ha egy hiányzik, balhét rendezünk" – nevetett a zenész, aki elárulta, hogy színpadra lépés előtt milyen rituáléja van a Tankcsapda tagjainak. „Kezet fogunk, és ahol éppen vagyunk, annak a helynek a nevét kiáltjuk" – magyarázta Sidi.

A Ganxsta Zolee és a Kartel az idén egy 20 éves jubileumi koncertsorozat keretén belül lép a VOLT színpadára. Big Daddy Laca elmondta, milyen alkoholkombóval várják majd őket.

Forrás: facebook/Ganxsta Zolee és a Kartel feat. Fényes Ösvény

„20 éves jubileum ide vagy oda, most sem kérünk kevesebbet vagy többet a backstage-be, mint máskor. Borok a fröccsözőknek, whisky, pálinka a keményebb tagoknak, és sör, amivel szét kell csapni a töményet. Szendvicsre is igényt tartunk, de semmiképpen sem vegára - minden jöhet, ami káros!" – nevetett Laca, aki egyedül azt sajnálja, hogy a tomboló rajongók már nem verik az öltöző ajtaját.

„Régen még az ajtó előtt tobzódtak a lányok, ezt ma is szívesen elviselnénk, de már nem jönnek. Talán megöregedtünk..." – mosolygott a zenész, aki hozzátette, a VOLT az együttes egyik kedvenc fesztiválja, és alig várják, hogy az idén a nulladik napon színpadra lépjenek.

Kis Grofó Bulibáró című dalával hasít az interneten; a mulatós zene legújabb sztárja különleges szereléssel készül első fesztiválszereplésére.

Forrás: Facebook/Kis Grofó

„Amikor nagy volumenű fellépés előtt áll az ember, akkor a ruházatával is meg kell adnia a tiszteletet a közönségnek. Azt még nem tudom, hogy külföldről rendelek-e valamit, vagy Magyarországon veszek-e fellépőruhát, de mindenképp különleges ruhadarabbal készülök majd. A backstage-be a gitárosommal kizárólag ásványvizet szoktunk kérni, alkoholt mi nem iszunk fellépés előtt" – mesélte Grofó, aki azt is elárulta, izgulni fog élete első fesztiválszereplése előtt.

„Amikor öt- vagy tízezer néző elé lép ki az ember a színpadra, akkor van benne egy természetes drukk. Ilyenkor a technikusom agyára megyek, mert azt szeretném, ha minden rendben lenne" – nevetett a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.