Pamela Andersont "baba-sorozatgyilkossággal" vádolják

Forrás: AFP/Jason Merritt -
Rick Solomon válás Pamela Anderson abortusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pamela Anderson éppen válik férjétől, Rick Solomontól, aki azt állítja, a színésznő többször is abortuszon esett át.

Állítólag 2007-ben, első házasságuk alatt Pamela sokáig könyörgött férjének, hogy ejtse teherbe, majd mikor ez megtörtént, elvetette a gyereket. „Nem tudtam, hogy ő egy baba-sorozatgyilkos. Be kéne záratni" - írta Salomon egy korábbi e-mailben.

Pamela Andersonnak két gyereke van, a 18 éves Brandon és a 17 éves Dylan, de Solomon azt állítja, több is lehetett volna, ha nem veteti el a vele közös gyereket, illetve azokat a babákat, akikkel akkor volt terhes, mikor Tommy Lee felesége volt. „Sosem mondtad el nekem, hogy abortuszod volt, amikor Tommy Lee-vel voltál házas. Elmondták, hogy neki is könyörögtél, hogy ejtsen teherbe, ráadásul kétszer is" – írta a férfi a színésznőnek egy üzenetben.

Forrás: AFP/Jason Merritt

Azon kívül, hogy abortuszokkal vádolja volt feleségét, Rick Solomon szerint Anderson egy igazi csaló, mert vegetáriánusként halat és rákot eszik, ami ráadásul bebüdösíti a házat, és a férfi azért is sértve érzi magát, mert Pamela disznóhúst süt a gyerekeinek, pedig Solomonnak tíz éve van egy malaca, amit háziállatként tart.

A színésznő távoltartási végzést kért a férfitől, mert nem érzi magát biztonságban erőszakos viselkedése miatt. Állítása szerint a férj januárban egy párnával próbálta megfojtani szex közben, és állandóan trágár szavakkal illette őt.

Önbántalmazásra buzdítja a gyerekeket az internethttp://www.life.hu/csalad/20150308-onbantalmazasra-buzditja-a-gyerekeket-az-internet-ez-derul-ki-egy-kutatasbol.htmlA 11-14 éves kamaszok többsége osztott már meg önbántalmazással kapcsolatos képet az interneten, az ilyen fotókat megtekintő társaik fele pedig úgy érezte a megtekintésükkor, hogy kedve támadt hasonlót tenni saját magával. A kutatási eredmények azután láttak napvilágot, hogy 2014-ben minden eddiginél több csemete került kórházba önbántalmazás miatt.Család--Bárdosi Sándor mintaapa letthttp://www.life.hu/csalad/20150316-bardosi-sandor-olimpiai-ezustermes-birkozo-mintaapa-lett-de-a-pelenkazas-meg-nem-megy-neki.htmlAz olimpiai ezüstérmes birkózó együtt alszik kisfiával, sőt, ő vigyáz rá, amikor a felesége dolgozik. CsaládRTLKLUBPanelben laksz? 3 tipp a kiadásaid csökkentésérehttp://www.life.hu/csalad/20150305-panellakasok-panelprogramok-futes-es-koltsegcsokkento-trukkok.htmlNéhány apró trükk segítségével még egy panellakásban is sokat spórolhatunk. Mutatjuk, hogyan!Család--Jelentkezz bejárónőnek Katalinhoz és Vilmos herceghez! Most megteheted: íme, az álláshirdetéshttp://www.life.hu/csalad/20150316-katalin-es-vilmos-bejaronot-keres-allashirdetest-adtak-fel.htmlNincs munkád? Vagy megúntad már azt, amit éppen csinálsz? Szívesen lennél részese a királyi családnak? Most megteheted: Katalin és Vilmos bejárónőt keres! Jelentkezz, ha van kedved! Család--Az elnökhöz fordult az eutanáziáért könyörgő kislányhttp://www.life.hu/csalad/20150308-az-elnokhoz-fordult-az-eutanaziaert-konyorgo-kislany-chileben.htmlA 14 esztendős chilei Valentina Maureira azt kéri Michelle Bachelet köztársasági elnöktől, hogy engedélyezze számára az eutanáziát, mert szeretne „örökre elaludni”.CsaládAFPUdvaros Dorottya: "Egyáltalán nem volt meg a stabil családi háttér"http://www.life.hu/csalad/20150314-udvaros-dorottya-az-echo-tv-arckep-cimu-musoraban-meselt-az-edesanyjarol-devay-camilla-muvesznorol.htmlUdvaros Dorottya az Echo Tv Arckép című műsorában mesélt az édesanyjáról, Dévay Camilla művésznőről.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.