Íme, ezen a képen pityereg most az internet

Forrás: Crowned Photography -
szülés szívszorító meghatódás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülés egyike azon témáknak, amelynek örömét és fájdalmát a mai napig nehezen tudjuk szavakba önteni. Egy fotográfus, Laura Paulescu egy megható képen dokumentálta egy édesanya és lánya életének fontos mérföldkövét: a kistestvér érkezése utolsó pillanatokat kettesben.

A szülés eddig sosem látott oldalát mutatja be a fényképész, Laura Paulescu. A fotós egy igazán megható pillanatot ragadott meg: az édesanya a kórházban, már a szülés napján várakozik, amikor

átöleli a pocakján üldögélő nagyobbik gyermekét.

Forrás: Crowned Photography

"A kép egy színtiszta és édes pillanatot mutat be. Egy korszak lezárása, azon belül is egy utolsó ölelés, amely egyben elköszönés és üdvözlés is, akkor amikor még a második csöppség nem lépett be az életünkbe" - olvasható a Daily Mailen.

Megszületett Juhász Adrienn kislányahttp://www.life.hu/csalad/20160825-hurra-megszuletett-juhasz-adrienn-kislanya.html Juhász Adrienn édesanya lett! A kislányáról pedig csodás képeket közölt. CsaládOrigoVilmos herceg: "20 éve minden egyes nap hiányzik anya!"http://www.life.hu/csalad/20160825-vilmos-herceg-oszinten-meselt-az-edesanyja-elvesztese-miatt-atelt-fajdalmarol.htmlAz egész világ könnyezett, amikor 1997-ben Diana hercegnő egy autóbalesetben életét vesztette. De a legnagyobb sokk a hercegnő családját érte. A napokban Vilmos herceg őszintén mesélt édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmáról. CsaládAFPKourtney Kardashian ismét várandós?http://www.life.hu/csalad/20160823-kourtney-kardashian-ismet-varandos-vagy-megsem.htmlKourtney Kardashian a napokban bikinis fotókat posztolt magáról, ám egy dolog mindegyik képben közös: a celeb feltűnően takargatja a hasát. Család--Mi történt Paul McCartney és lánya között? Nem felhőtlen a legendás zenész boldogságahttp://www.life.hu/csalad/20160805-paul-mccartney-ismet-a-felesegevel-kettesben-nyaralt.htmlMint egy szerelmes kamasz, úgy pancsolt a 74 éves Paul McCartney feleségével, az 56 éves Nancy Shevellel Nápolyban. Azonban a Beatles-legenda vakáció sorozatának statisztikái alapján felvetődött egy kérdés: A zenész miért nem nyaral soha együtt az előző házasságából született lányával?! Család--Varga Iza: "Most lett látványosan nagy szakadék a lányaim között"http://www.life.hu/csalad/20160804-a-szineszno-szamara-mar-nincs-lekuzdhetetlen-akadaly.htmlKét tinédzser anyukájának lenni bizony sokszor nem könnyű, ezzel Iza is egyetért, ám ha nehézségekbe ütközik már könnyedén átlendül rajtuk. Legutóbb egy családi vakáción bizonyította, hogy számára az akadály egy ismeretlen fogalom. Család--Balázs Klári: "Még az Isten se mossa le rólam, hogy Gyuri pénztárcájához mentem feleségül" http://www.life.hu/csalad/20160804-balazs-klari-egyaltalan-nem-tartja-vonzonak-a-penzt.htmlBalázs Klári és Korda Gyuri már 37 éve házasok, és bár az évtizedek alatt szépen gyarapodtak, mégis úgy érzik, hogy a boldogságuknak semmi köze sincs a jó anyagi helyzetükhöz. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.