Így vághatod tönkre gyermeked önértékelését egy pillanat alatt

önértékelés gyerekkor szülő-gyerek kapcsolat önbizalom corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszidod vagy motiválod? Sokszor nem is gondolnád, de bizony minden kiejtett szülői szónak komoly súlya van, nem mindegy hát, mit és hogyan mondasz gyermekednek. Lássuk azt a három tipikus szülői hibát, amellyel – gyakran tudtodon kívül - egy csapásra porig rombolhatod a gyerek önértékelését!

A lurkók önértékelése - főleg a korai években - nagyban függ a szülőtől, attól, hogy milyen visszajelzést kap egy-egy tevékenységére. Ha egy gyermek állandóan azt érzi, hogy teljesítményével szülei nem elégedettek, és kudarcot kudarcra halmoz, önbizalma bizony rövid idő alatt a béka feneke alatt fog landolni. Az első 7 évnek rendkívüli jelentősége van a gyerekek életében, akkor kapják meg ugyanis az alapokat a majdani felnőtt életükhöz. Az ekkor elszenvedett sérelmek gyakran szolgálnak táptalajaként a felnőttkorban jelentkező lelki és pszichés problémáknak.

Az első 7 évnek rendkívüli jelentősége van a gyerekek életében Forrás: Thinkstock

„Már megint eltörtél egy tányért? Szobafogság egész hétvégén!"

A gyermek esetleges hibáira vagy az általa okozott kárra sok szülő hajlamos büntetéssel reagálni. Azt gondolván, hogy a rosszcsont majd így megtanulja értékelni és megbecsülni a környezetében lévő dolgokat. Ez azonban hosszabb távon negatív következményekkel járhat, ugyanis meggátolhatja azt a megértési, tanulási, gondolkodási folyamatot, amelynek az iskolában kellene kiteljesednie. Ez pedig később alacsonyabb teljesítményt eredményezhet, ami negatívan hat majd a gyerkőc önértékelésére.

„Semmit sem bírsz normálisan megcsinálni?"

A legtöbb szülő gyakran nincs tisztában vele, de bizony a folytonos elégedetlenkedés nem fogja jobb teljesítményre sarkallni a gyereket! Sőt a motivációnak szánt elégedetlenkedés nemcsak a kicsi gyerekkorát tudja megkeseríteni, hosszú távú hatása is igen romboló. A gyerekben az a kép alakulhat ki saját magáról, hogy mindenre alkalmatlan, és nem érdemli meg a szülei szeretetét.

A folytonos elégedetlenkedés nem fogja jobb teljesítményre sarkallni a gyerkőcöt! Forrás: Thinkstock

„Ha ilyen buta vagy, semmire sem viszed!"

Sok családban az értelmi fejlesztés, az IQ forszírozása áll első helyen, háttérbe szorítva a gyermek érzelmi fejlődését azzal az indokkal, hogy a jövőben úgyis csak az esze segítségével tud majd boldogulni. Ezekkel a gyermek értelmi képességeire tett célzásokkal azonban nemcsak a lurkó önértékelését lehet tönkretenni egy pillanat alatt, hanem a személyiségfejlődésének normál folyamatát is meg lehet akadályozni. Ha a gyerek EQ-ja, azaz érzelmiintelligencia-hányadosa ebből kifolyólag alacsonyabb lesz, a későbbiekben – kellő empátia híján – nehezebben találja majd meg a közös hangot a társaival.

Személyes találkozás a világ legismertebb életvezetési tanácsadóival

Ki ne szeretne boldogan élni? Sikeres lenni? Ne állj a saját boldogságod, sikered útjába, szerezz jegyet a 2017. április 1-jei Wake-Up! Dayre, 2017 legnagyobb motivációs és transzformációs rendezvényére. Olyan világhírű coachok, trénerek lépnek a színpadra, mint „A Titok" című film sztárja, Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és mások. A világszinten egyedülálló, rendkívül tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt prémium minőségű kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek. Időpont: 2017. április 1. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna. A rendezvényre jegyet ITT rendelhetsz.

Támogatott tartalom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.