Jobb ember leszek! mozgalom: így sikerült a májusi kihívás nekünk

Forrás: Shutterstock -
meglepetés kihívás május jobb ember leszek kampány 2019 Jobbemberleszek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mellém állt a szerencse, amikor a Jobb ember leszek! mozgalom májusi kihívását húztam ki a kalapból, merthogy nagyon is hiszek az apró figyelmességek erejében.

Önzetlenül adni, apró figyelmességgel meglepni a szeretteinket csodálatos dolog. Ebben az esetben ráadásul nem pénzzel mérhető dolgokról van szó, egy sokkal mélyebb és emberibb emóció van a háttérben, az, hogy odafigyelsz és törődsz azzal, akit szeretsz.

Számomra kifejezetten fontos, hogy a szeretteimet boldognak lássam, így jellemző rám, hogy lesem a gondolataikat, és hogy mit érezhetnek. Amikor pedig azt látom, hogy valamiért kibillentek, örömmel kedveskedek nekik akár csak szavakkal, öleléssel, egy fárasztó nap után hátmasszázzsal, vagy azzal, hogy átvállalok valamilyen házimunkát.

Apró figyelmességgel, akár egy öleléssel meglepni a szeretteinket csodálatos dolog Forrás: Shutterstock

A kedvenc kis figyelmességem azonban független jó- és rosszkedvtől. Ezzel az aprósággal már gyerekkoromban is szívesen leptem meg a családtagjaimat, és ez azóta sem változott. Miről van szó? Titkos üzenetekről, amiket könyvbe, hűtőbe, táskába, párnára rejtek néhány kedves szóval, vagy akár versidézetekkel. Korábban egyébként ünnepekre is szívesen bevetettem a személyre szóló üzeneteket, persze szépen becsomagolva, azaz szerencsesütikbe rejtve. Néhány sort megírni pár perc, de az, amit átadsz vele, nagyon sokat jelenthet – biztatást, ha arra van szükség, törődést, figyelmességet, szeretetet.

Csatlakozz a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmához

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen feladatokkal készültünk még a 2019-es évre, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkünket. A szerkesztőség tagjai sem tétlenkednek majd. Minden egyes hónapban a Life.hu más-más munkatársa teljesíti az éppen aktuális kihívást, tapasztalatait pedig egy cikkben meg is osztja a hónap végén. Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz, hogy 2019-ben mind egy kicsit jobb emberek legyünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.