Fantasztikus szemműtét - a lézeres látásjavító műtét

Forrás: Thinkstock -
betegség kancsal egészség szembetegségek szürkehályog zöldhályog rövidlátás szem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik leggyakrabban végzett szemészeti műtét során néhány perc alatt visszakaphatjuk rég elveszett éleslátásunkat. Na de hogy is zajlik egy ilyen beavatkozás – ennek jártunk utána dr. Árvay Anita szemész főorvos szakértőnk segítségével. 

A látásjavító műtétek története

A látásjavító lézeres szemműtét majd' húszéves múlttal rendelkezik, ez idő alatt pedig több mint tízmillió ilyen beavatkozást végeztek. Már a 19. században is próbálkoztak szemorvosok ilyen fajta látásjavítással, természetesen még lézer nélkül, sebészeti eljárásokkal. A japán Sato az 1930-as években a szaruhártyán ejtett bemetszésekkel igyekezett megváltoztatni annak domborúságát, hogy így javítsa a páciens látását. Ezt az eljárást Fjodorov fejlesztette tovább, ahol már a szaruhártya belső felszínét képesek voltak megvédeni a műtét közbeni sérüléstől. Ekkoriban azonban még sok szövődménnyel és fájdalommal jártak ezek a beavatkozások, és nem is voltak túl gyakoriak. A lézer használata emelte új magasságokba a látásjavító műtéteket, ennek jelentőségét Srinivasan ismerte fel, a módszert pedig Steven Trokel hozta kapcsolatba a szemészettel. Az első, a szaruhártya felszínén történő lézeres szemműtétet 1987-ben végezték el egy vak emberen, egy évvel később Amerikában már látó szemmel is megtették ugyanezt. A lézeres szemműtétek azóta természetesen még tovább fejlődtek, különféle technikákat fejlesztettek ki, melyek tovább csökkentik a szaruhártya sérülését, és még biztonságosabbá tették ezeket az eljárásokat.

Forrás: Thinkstock

Pontosan miről is szól a beavatkozás?

Az emberi szem szaruhártyáján, mely a szem elülső felén található, a fénysugarak látás közben áthaladnak, és ha pontosan a látóhártyára vetülnek, akkor éles képet látunk. Ha ez a kép életlen, akkor a fénysugarakat szemüveg vagy kontaktlencse segítségével kell a megfelelő helyre vetíteni ahhoz, hogy az illető élesen láthasson akár közelre, akár távolra. A lézeres műtét során pontosan arról van szó, hogy a szaruhártya fénytörési hibáját változtatják meg, hogy így ne legyen később szükség a fénysugarak mesterséges, külső irányítására. A lézeres eljárás során nagyon apró beavatkozásokkal is szépen és precízen változtatnak a fénytörésen, így mind a rövid-, mind a távollátás megszüntethető: -12 és +5 dioptriaértékek között végezhető el a műtét.

Mi történik a műtét előtt?

Mielőtt ilyen beavatkozást végeztetnénk, az orvosok alaposan felmérik szemünk esetleges betegségeit és aktuális állapotát. A 18 év alatti személyeken, vagy azoknál, akiknél épp romlik a látás, nem ajánlott elvégezni a beavatkozást, s persze ugyanez igaz azokra is, akik extrém vékony szaruhártyával, vagy például zöld- vagy szürkehályoggal küzdenek – emellett a pacemaker, a 65 év feletti életkor vagy az inzulinnal kezelt cukorbetegség is kizáró ok lehet. Ha mindent rendben találtak, akkor a műtőorvos leül a pácienssel és elmondja, hogy mi fog majd történni a műtőben. Aztán érzéstelenítő szemcseppeket kap a páciens, így a műtét teljesen fájdalommentes lesz. Persze így is speciális eljárásokat kell betartani műtét előtt, de mindenről pontosan tájékoztatnak még időben.

Forrás: Thinkstock

Az eljárás biztonságosságáról és a fájdalomról mesél dr. Árvay Anita szemész főorvos

„Ma már a látásjavító lézerkezelés rutinműtétnek számít. Pár perces beavatkozás, és utána haza lehet menni. A műtét teljesen fájdalommentes, mert a műtét előtt érzéstelenítő szemcseppeket kap a páciens, így nem érez semmit, illetve a műtét előtt adott feszültségoldó tabletta segít ellazítani a szem körüli izmokat. Az egylézeres PRK kezelés során az excimer lézer a szaruhártya felszínét kezeli (eltünteti a fénytörési hibát okozó egyenetlenségeket), és mivel a szaruhártya felszínén idegvégződések vannak, így a műtétet követő 3 nap nem teljesen fájdalommentes. 5-7 nap pihenés szükséges és 6 hónap szemcseppezés, illetve szabad ég alatt napsütésben 100% UV szűrős napszemüveget kell viselni 6 hónapig. A kétlézeres FEMTO kezelés során először a femtolézer egy védőlebenyt alakít ki a szaruhártya felső rétegén (maximum a szaruhártya vastagságának felső 15%-át érintve, vagyis a szaruhártya vastagságának 85%-a érintetlen marad), majd az excimer lézer a lebeny alatt kezeli a szaruhártyát egy olyan rétegen, ahol már nincsenek idegvégződések. Így a kezelés után semmilyen fájdalom nincs, akár másnap lehet dolgozni. 3 hétig kell csak szemcseppeket használni, és 2 hónapig szabad ég alatt napsütésben 100% UV szűrős napszemüveget viselni. Lényegesen kényelmesebb eljárás, viszont mivel két lézert igényel, így drágább.”

Teendők a műtét után

„FEMTO kezelés után 1-2 nappal már lehet dolgozni. PRK kezelés után 1 hét szabadság javasolt. Csak a PRK után lehet az első 3 napban olyan érzés a szemben, mintha por került volna bele (szúró érzés), vagy hagymát pucolna (csípő érzés). Így szoktak beszámolni a páciensek az első 3 napról. Kapnak fájdalomcsillapítót, szemcseppeket, és sok alvás javasolt. Azonban egyénileg eltérők a reakciók. Van, aki alig érez valamit, más pedig panaszkodik. Azonban eddig mindenki kivétel nélkül azt jelezte, hogy az a 3 nap megérte az elért látáseredményért, a szemüvegek nélküli, szabad szemes éleslátás élményéért. Ettől eltekintve a páciensek ugyanúgy élhetnek, mint a műtét előtt. Nem kell napszemüvegért kapkodniuk, sem változtatni az életmódjukon. Csak a műtét utáni gyógyulási szakasz végéig kell ügyelni az UV védelemre. FEMTO után 2 hónap, PRK után 6 hónap. Ennyi idő kell, hogy kialakuljon a végleges látásélesség, lezáruljon a gyógyulási folyamat. Utána már az UV-fénynek nem lesz hatása az elért látáseredményre."

Forrás: Thinkstock

Csak ritkán romlik vissza a szem

„A látáseredmény életre szóló, ha minden kontrollvizsgálaton megjelenik a páciens, és orvosainknak lehetősége van végigkövetni a látásélesség egyéni alakulását, és személyre szabottan meghatározni a szemcseppek adagolását, akkor a legtöbb esetben 100%-nál is jobb látásélességet lehet elérni. Fontos betartani az orvosi előírásokat a gyógyulási szakaszban. Ha azonban a javítósejtek mégis agresszívebben reagálnak az átlagnál, és visszaalakítanak az eltüntetett 8 dioptriából 1-2 dioptriát, akkor érvényes az orvosi garancia, ingyenes lézeres korrekciót kaphat a páciens. Ez olyan ritkán fordul elő, hogy hiába egyéni reakció eredménye, az orvosi garancia érvényesíthető. A javítósejtek azonban még sosem nyertek háborút, csak elvétve egy-egy csatát.”

Kóma után - egy 24 éves fiú igaz történetehttp://www.life.hu/drlife/20140619-koma-utan-gyogyul-az-autobalesetben-agyserult-fiu.htmlMichael Schumacher kóma utáni rehabilitációs esélyei irányítják a figyelmet azokra a hétköznapi emberekre, akik bár nem kaptak és nem kapnak reflektorfényt, de éppoly keserves küzdelmet folytatnak a gyógyulásért, mint a milliók által szeretett és tisztelt Forma-1-es pilóta. Dr. Life--Szembetegségek és kezelésükhttp://www.life.hu/drlife/20140610-szembetegsegek-es-modszerek-a-kezelesukre-gyogyitasukra.htmlA szemünkre általában nagyon vigyázunk, mégis megtámadhatják különböző betegségek - most a leggyakoribbakat vesszük sorra.Dr. LifeOrigoSzemtorna 10 percben - így erősítsd a szemed a munkahelyenhttp://www.life.hu/drlife/20140604-szemtornaval-vedheted-meg-szemed-egeszseget.htmlKevés helyen tud úgy elfáradni a szemünk, mint a napi nyolcórás monitornézés közben. Léteznek viszont apró praktikák, melyek segítenek frissen tartani a szemed az irodában is!Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.