Nyelvpiercing babáknak: ezért kell átlőni az újszülöttek nyelvét?

Forrás: Thinkstock -
Születés kisbaba nyelv szülés nyelvpiercing ékszer piercing
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermekünk füleit lazán kilövetjük még csecsemőkorban, mondván, jobb akkor túlesnie rajta, mintha tíz év múlva kellene majd elszenvednie, hogy átszúrják a fülét. Miért lenne mindez másképp, ha a baba nyelvéről van szó? De persze miért is kell piercing egy újszülöttnek? Egy álkismama elmesélte nekünk.

Az egész ötlet barbárságnak hangzik, főleg, amikor egy nyolcadik hónapban lévő kismama próbál mindenkit meggyőzni az ellenkezőjéről. A várandós anyuka vallomására a Reductress-en akadtunk rá, ami egyben azt is jelenti, hogy a történet nem valóságos (egy álhírportál esetében ez így van rendjén), pusztán csak elgondolkodtató. Ezzel együtt igencsak meglepődtünk a kreált érveken.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

"Ha a következő hónapban világra jön a kislányom, a férjemmel egy különleges terv szerint fogunk eljárni. Otthon szülünk majd, dúlát hívunk, ha pedig megvan a baba, a mellkasomra fektetjük, és átszúrjuk a nyelvét" - kezdi történetét a fiktív nő. Állítja, hogy felnőttként rengetegen lövetik át a nyelvüket, ennek ellenére sokan úgy vélik, barbárság kisbabákon elvégezni egy ilyen beavatkozást. És ő a kételkedők megnyugtatása végett döntött úgy, hogy csokorba szedi érveit.

1. Juggalók vagyunk

"A férjem és én juggalók vagyunk, és a gyermekeinket is ebben a hitben szeretnénk majd felnevelni" - állítja, mi pedig megnéztük, mit is takar ez pontosan. A Wikipedia szerint a juggalo, vagy a juggalette (ha nő) egy olyan csoport tagja, aki a michigani horrorcore-rap csapat, az Insane Clown Posse (ICP) rajongótáborához tartozik. Általában fekete-fehér sminkelt bohócarccal mutatkoznak. A szövegeik általában erősen eltérnek a megszokottól, és elég őrültek. A juggalókat nem tipikus rajongóknak és groupie-knak kell értelmezni, hanem mint egy, a zene által összekötött nagy családot. Sokszor ők is arcfestéssel jelennek meg, ami a szoros kapcsolatukat jelképezi az ICP és egymás felé.

A kismama azt szeretné, ha lánya a születésétől kezdve tisztában lenne ezekkel az elvekkel, eszmékkel és furcsa szokásokkal. Utóbbiak közt említi, hogy néha alternatív ruhaboltokba járnak, ahol végül nem vesznek semmit, de gyakran nyalják meg vadidegen emberek arcát is gyorséttermekben. "Számunkra a nyelvpiercing sem azt jelenti, amit másoknak. Ez arról szól, hogy ki vagy, és honnan jöttél..."

... a lányom pedig a puncimból jön, ahol szintén vannak piercingek.

2. Az én anyukámnak is volt

"Az én nyelvemben is van piercing, ahogy az anyukáméban és a nagybátyáméban is" - folytatja tovább az érvelést. "Szerencsére a férjem családja is épp így vélekedik erről. Ezen kérdésekben hasonlóan gondolkodik a két család. A lányunknak pedig már a születése pillanatában szeretnék valami olyat adni, amivel kötődhet a családunkhoz, a hagyományainkhoz."

Forrás: Thinkstock

A szülők korábban azt gondolták, megvárják, amíg gyermekük egy kicsit nagyobb lesz, és önállóan is el tudja dönteni, mi a jó neki, de végül azért határoztak mégis a csecsemőkori beavatkozás mellett, mert a kicsinek jobb lesz még most túlesnie rajta, hogy később egyáltalán ne emlékezzen a fájdalomra. "Bárcsak az én édesanyám is megcsináltatta volna, amikor a világra jöttem" - tette hozzá.

Bizarr és veszélyes testékszerek:

A testékszer nem új találmány, már a régi korokban, főleg a természeti népeknél is létezett. Bár régebben általában az egyén társadalmi rangját fejezte ki, manapság merőben más funkciói vannak. Ezek a nem mindennapi ékszerek ma már annyira elterjedtek, hogy szinte meg sem lepődünk egy piercing láttán, de azért vannak bizarr testékszerek, amelyeken még mindig megdöbbenünk. Korábbi cikkünket a témában itt érheted el.

3. Anyja-lánya

A képlet egyszerű. A kismama azt szeretné, hogy a gyermeke olyan legyen, mint ő. És hiszi, hogy a hasonlóság nem csak arcformában és testalkatban mérhető, hanem bizony a testmódosításokban is. Tervük olyannyira részletgazdag, hogy már most tudni vélik, a kicsi zöld színű golyót kap majd a nyelvébe. Az analógia, amely a döntés mögött húzódik az, hogy az anyának kék, az apának pedig sárga van jelenleg a szájában, így pedig a zöld adja magát.

Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, hogy az álsztoriban miért nem tesznek semmit a körülöttük lévők, a cikk szerint a szülők közölték elképzelésüket egy védőnővel. Ő természetesen ellenezte a dolgot, barbárnak és primitívnek ítélte, és jelezte, feljelenti őket a gyámhatóságnál, ha tényleg véghezviszik, amit kitaláltak. Szavai persze süket fülekre találtak, az anya csupán megfenyegette őt.

Forrás: Thinkstock

4. Csak mert szupermenő

Ha ez még mind nem lenne elegendő ahhoz, hogy meggyőzze a kismamákat, a kórházból kilépve azonnal egy belövéssel is foglalkozó szalon felé vegyék az irányt, az író rádob még egy lapáttal. "El kell ismernem, hogy a nyelvpiercing übertrendi és nagyon dögös. Mivel már most imádom a kislányom, szeretném, ha egész életében szupermenő lenne. Vagyis igazából senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálunk a gyerekünkkel" - zárja gondolatait az álanya.

Gyereknevelési tévhitek, melyeknek ne dőlj be:

A család, a barátok mind-mind ellátnak hasznos gyereknevelési tanácsokkal, ha kérjük, ha nem. Az újságokban és a tévében pedig egyre újabb és korszerűbb "használati utasításokat" adnak a csemetékhez. És persze mindenki mást mond... Nem érdemes azonban mindent készpénznek venni - például az ebben a cikkben leírtakat, valamint azokat sem, amiket korábbi írásunkban soroltunk fel.

Meddig mehetünk el?

Hogy mégis mennyire állunk mindettől távol? Annyira nem is, mint elsőre gondolnánk. Átfúródhat a beled, ha lenyeled a nyelvpiercinget című, 2013-as cikkünk szerint ugyanis a mágneses nyelvpiercingek már akkor igen elterjedtek voltak az angol középiskolások körében. Olyannyira, hogy a brit Szent Máté Római Katolikus Középiskola vezető tanára levélben figyelmeztette az iskola diákjait és szüleiket az ékszer viselésének veszélyeire.

A mágneses piercing lényege, hogy a nyelv átlyukasztása nélkül is viselhető. Véletlenül lenyelve azonban a mágnesek egymáshoz tapadhatnak, és a bélrendszerbe kerülve elzáródást és perforációt okozhatnak. Míg a mágneses arcpiercingeket akár online is megvásárolhatják a fiatalok, a nyelvpiercingeket általában egy mágneses fülbevalóból és egy kis fémgolyóból házilag állítják elő - írtuk korábban. Ha pedig valaki véletlenül lenyeli, máris kész a baj.

Mi a véleményed a nyelvpiercingről?

Asztmás gyerekből egészséges felnőtt: Ki lehet nőni ezt a nyavalyát?http://www.life.hu/drlife/20150504-asztmas-gyerekbol-egeszseges-felnott-ki-lehet-vajon-noni-ezt-a-nyavalyat.htmlMa már mindennek van világnapja, szoktuk mondani legyintve. Mindennek, így természetesen az asztmás megbetegedéseknek is. Május 5-e tehát az Asztma Világnapja, így most a gyermekkori, a serdülőkori és a felnőttkori betegség jellemzőivel is foglalkozunk.Dr. LifeThinkstockA természetes gyógyulás már nem is játszik? Ne spájzolj be a tablettákból!http://www.life.hu/drlife/20150430-koleszterinszint-termeszetes-gyogyulasa-mar-nem-is-jatszik-ne-spajzolj-be-a-tablettakbol.htmlEmberek ezrei, milliói élnek nap mint nap úgy, hogy egy, vagy akár többféle gyógyszert is szednek, illetve folyamatos diétát tartanak a megfelelő egészségi állapotuk fenntartása érdekében. De vajon tényleg az egészségüket ápolják ezzel? Nem lehet, hogy természetes úton is lehetne gyógyulni, de ma már mindenre inkább tablettákat szedünk?Dr. Life--Nem engedélyezik az abortuszt a teherbe ejtett tízéves kislánynakhttp://www.life.hu/drlife/20150503-nem-engedelyezik-az-abortuszt-a-tizeves-kislanynak.htmlVélhetően nevelőapja erőszakolta meg és ejtette teherbe azt a kislányt, akit április 21-én erős hasi fájdalmakkal vitték kórházba Asunciónban, Paraguay fővárosában. Akkor derült ki, hogy terhes.Dr. Life--Kétszer élesztették újra kollégájuk 17 éves fiát a szekszárdi tűzoltókhttp://www.life.hu/drlife/20150430-szivderito-ketszer-elesztettek-ujra-a-17-eves-fiut-a-tuzoltok.htmlKét tűzoltó kezdte meg annak a 17 éves fiúnak az újraélesztését, aki az utcán lett rosszul. Csak később tudták meg, hogy egy kollégájuk fiát mentették meg. Az orvosok még mindig keresik a szívleállás okát.Dr. Life--"Én, a nyóckeres kurva" - Avagy így néz ki a kerületfüggő orvosi ellátás?http://www.life.hu/drlife/20150429-en-a-nyockeres-kurva-olvasonk-tortenete-a-nogyogyaszati-jarobetegellatasrol.htmlOlvasónkkal, Flórával egy számára igencsak felháborító dolog esett meg egy fővárosi klinikán, ezért úgy döntött, megosztja velünk a történetét. A sztori sajnos nem pozitív, de tanulságos és elgondolkodtató.Dr. LifeThinkstockAnyák napja: Vizsgálatok, melyekre feltétlenül kísérd el az édesanyádathttp://www.life.hu/drlife/20150502-anyak-napja-ime-harom-vizsgalat-amire-vidd-el-az-anyukadat-hogy-sokaig-lehessen-veled.htmlAhogy arról áprilisban a Life.hu beszámolt, Taylor Swift anyukájánál rákot diagnosztizáltak. Az énekesnő, aki különösen közel áll az édesanyjához, azt kérte karácsonyi ajándékként Andreától, hogy menjen el egy szűrővizsgálatra, hogy megnyugodjanak, nincs semmi baj az egészségével. Így derült ki a betegsége...Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.