Te végignéznéd, ahogy az édesanyád belehal a csontritkulásba?

Forrás: Thinkstock -
betegség csonttörés csont vizsgálat egészség kálcium csontritkulás kezelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánkban minden tizedik embert, azaz közel 1 millió magyart érint a csontritkulás, de még a törést szenvedett betegek fele sincs tisztában az állapotával. Az érintettek csupán 20%-a kap megfelelő kezelést, amely nélkül ötször nagyobb eséllyel következik be a következő törés.

"Tovább Ne Törj!"

Nem lehet eléget írni arról, hogy bizony manapság egyre fenyegetőbb probléma a csontritkulás. Ezért is fontos, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók is tisztában legyenek a betegség veszélyeivel és a kezelés jelentőségével. Erre hívják fel a figyelmet az idén 25 éves Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) szakértői. Ezt a célt szolgálja a szervezet most meghirdetett "Tovább Ne Törj!" elnevezésű kampánya is.

Forrás: Thinkstock

Az örök fiatalság 10 titka:

Minden nőnek az életében eljön a pillanat, amikor szembesülnie kell azzal, hogy az idő bizony eljárt felette. De rajtunk múlik, hogy ez a pillanat minél később köszöntsön be. Ha betartod az alábbi tíz jó tanácsot, még sokáig fiatalnak érezheted magad a bőrödben, és a környezetedet is átverheted pár évvel.

A társadalom elöregedése és az egyre hosszabb várható élettartam miatt folyamatosan emelkedik a csontritkulásban szenvedő betegek száma. Egyes előrejelzések szerint a következő három évtizedben két-háromszorosára is nőhet a betegek száma. "Bár rendkívül látványosak az eredmények, napjainkban a kezelés alatt álló betegek száma folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy az átlagéletkor növekedésével együtt a betegség gyakorisága emelkedik. Egy évtizeddel korábban évente 150 ezer beteget kezeltünk. Ma már ez a szám 100 ezer alatt van" - hangsúlyozta Dr. Szekeres László, a MOOT elnöke.

A legújabb vizsgálatok szerint a legmodernebb ellátások is csak a teljes, kétéves kezelés után fejtik ki a csonttörés kockázatát csökkentő hatásukat. A magyarországi gyógyszerszedési szokások azonban ebben a kórképben is rendkívül rosszak: a betegek csupán harmada szedi az osteoporosis elleni gyógyszert a kezelés első évének végén, és ez a szám a második évre 12%-ra csökken. A betegek 80%-ánál így nem érhető el a lehetséges terápiás hatás.

Forrás: Thinkstock

"Végignéztem, ahogy az édesanyám belehal a csontritkulásba"

Világszerte minden évben több ezer új csontritkulásos beteget regisztrálnak. Gyakran még az orvosok sem veszik észre a figyelmeztető jeleket, ennek pedig súlyos következményei lehetnek. Átlagosan minden hónapban több mint 1100 ember hal meg a világon csípőtörés miatt.

Károly herceg felesége, a cornwalli hercegné, Kamilla édesanyja és nagymamája is csontritkulás miatt halt meg. "Szörnyű végignézni egy hozzád nagyon közel álló ember haláltusáját, pláne úgy, hogy szinte semmit sem tudsz a betegségéről. 17 évvel ezelőtt halt meg az édesanyám csontritkulásban. Még csak 72 éves volt" - nyilatkozta akkor.

A legnagyobb kihívás napjainkban, hogy azok a betegek is hatékony kezelést kapjanak, akiknél a legnagyobb a csonttörés kockázata. "A csonttörés kockázatát legjobban a korábbi törés jelzi, mégis a törést szenvedett betegek fele nem is tud arról, hogy csontritkulása lenne. Pusztán az a tény, hogy valakinek már volt egy, a csontritkulás talaján kialakult csonttörése, ötszörösére emeli a következő törés kockázatát. Ennek ellenére a már törést szenvedettek kevesebb mint 20%-át kezeljük" – hívta fel a figyelmet Dr. Takács István, a MOOT főtitkára.

A fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő MOOT ezért hirdeti meg a "Tovább Ne Törj!" elnevezésű kampányát, amellyel a betegek és az egészségügyi dolgozók figyelmét szeretné felhívni az újbóli törések fokozott kockázatára és a megelőzés lehetőségére.

A csontritkulás kezelése, megelőzése:

A csontritkulás kezelése elsősorban gyógyszerekkel, alendronsavval történik, amelyet a betegnek évekig, vagy akár élete végéig szedni kell. Az alendronsav közvetlenül a csontokra hat, erősebbé teszi őket.

Rendkívül fontos a kálcium és D-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítők szedése és természetesen az egészséges életmód, egészséges, kálciumban gazdag táplálkozással. Az ajánlott napi bevitel legalább 770 mg kálcium, fél liter tejben van ennyi. Ezen kívül fogyassz zöld leveles zöldségeket, tormát, kelkáposztát, aszalt gyümölcsöket, ribizlit, konzerv halat, a szardínia a legjobb választás.

A mozgás kulcsfontosságú. Minden nap sportolj valamit, sétálj, fuss, teniszezz! A sport által erősödnek az izmok, az ínszalagok és az ízületek, nem engedik szétesni a csontokat. Nyáron pedig - ésszerű határokon belül - a lehető legtöbbet tartózkodj a napon, hogy még télire is maradjon egy kis D-vitamin. (Bővebben a témáról itt olvashatsz.)
Tényleg zsugoríthatják a nők agyát a fogamzásgátlók?http://www.life.hu/drlife/20150522-egy-kutatas-szerint-zsugoritja-a-nok-agyat-a-fogamzasgatlo-ezert-szorongobbak-lesznek.htmlLegyinthetünk, hogy a brit kutatók mellett az amerikaiak azok, akik néha kicsit túl komolyan veszik magukat és az eredményeiket. De persze mindig ott motoszkál a fejünkben az is, hogy mi van, ha egyszer csak mégis igazuk lesz? És mi van, ha tényleg zsugorodhat az agyunk?Dr. LifeThinkstockOrgazmuskúra: havi 21 magömlés a hosszú élet titka?http://www.life.hu/drlife/20150522-prosztatarak-kialakulasat-csokkenti-a-havi-21-magomles-a-ferfiaknal.htmlEgy friss kutatás kimutatta, hogy a gyakran ejakuláló férfiaknál jelentősen alacsonyabb a prosztatarák kialakulásának kockázata. Havi 21 magömlés például 22 százalékos mérséklődést jelent azokhoz képest, akik legfeljebb csak havi hétszer jutnak el a csúcsra.Dr. Life--Így vétkezik Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, ha senki sem látja őkethttp://www.life.hu/drlife/20150521-igy-vetkezik-tolvai-reni-es-kallay-saunders-andras-ha-senki-sem-latja-oket.htmlTolvai Reni számára a hangja a legnagyobb kincse, így nem csoda, hogy minden megfázáskor attól retteg, hogy örökre elmegy a hangja. Szerencsére az anyukája bombabiztos receptet fejlesztett ki a betegségek ellen.Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huEz a test megér egy estet – Júniusban ismét lesz Mozgás Éjszakájahttp://www.life.hu/drlife/20150521-szivderito-juniusban-ismet-lesz-mozgas-ejszakaja.htmlA rendszeres mozgás egyértelműen jobb és egészségesebb életet eredményez. A magyarok nem mozognak eleget, pedig a mozgásszegény életmód következtében hazánkban 35 percenként meghal valaki. Ezen kell változtatni, és éppen ezért idén nyáron újra lesz Mozgás Éjszakája Budapest szívében, ahol 16 mozgásformát próbálhatnak ki kicsik és nagyok, fiatalok és idősek.Dr. Life--Gáz van, ha éjszaka egynél többször kell felkelned pisilnihttp://www.life.hu/drlife/20150521-lehet-hogy-az-alvasi-apnoe-miatt-kelsz-fel-ejszaka-pisilni.htmlOlyan, mintha átok sújtaná a közép- és időskorúakat, ami miatt nem tudnak egy igazán jót aludni, pedig ennek nem kéne így lennie. Az éjszakai vizelés egy meglepő magyarázatára derült fény, ami rámutat arra is, hogy a gyógyulás érdekében lehet, hogy nem urológust, hanem inkább alvásspecialistát kell felkeresni.Dr. LifeThinkstockHa anya és apa cigiztek gyerekkorodban, felnőttként is veszélyben vagyhttp://www.life.hu/drlife/20150521-ha-anya-es-apa-cigiztek-gyerekkorodban-felnottkent-is-veszelyben-vagy.htmlA gyermekek körében folytatott dohányzás növelheti annak az esélyét, hogy később, felnőtt korukban nyaki ütőér meszesedés alakuljon ki náluk, ami agyvérzésre is hajlamosít.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.